Gaura Ágnes: Vámpírok múzsája

Nyelv: magyar
ISBN: 9786155161384
Eredeti megjelenés: 2012.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 468
Kiadta: Delta Vision

Fülszöveg:

Borbíró ​Borbála a magyarországi Vámpírkutató Intézet alkalmazottja, bakancsos tudós és magánéleti szerencsétlenség, akinek a munkája a mindene – ám amikor hatalomra kerül az Emberfeletti Összefogás Pártja, az intézet az élőholtak megnövekedett politikai befolyásának köszönhetően bezárja kapuit. Mit tehet egy állástalan vámpírkutató egy olyan Magyarországon, ahol a vámpírok lassan teljes jogú állampolgárokká válnak, és ahol a háttérben köttetett szerződések különleges kiváltságokat is megadnak nekik?
Az állás, amely végül az ölébe hull, jóval több és veszélyesebb, mint amiről valaha is álmodott, és rejtélyes, új főnöke hamarosan hajmeresztő feladat elé állítja: be kell épülnie a kormány tanácsadói, az IQ vámpírok közé, hogy kiderítse, mit titkolnak emberi szövetségeseik elől. Bori nem tudja, képes lesz-e átverni Magyarország legokosabb vámpírjait úgy, hogy csupán eszére és alaposan felvágott nyelvére támaszkodhat, de a vérét, életét és emberségét megőrizze.

Magyar nyakba magyar szemfog!

“– Elmúlt a népmesei varázsod – közöltem vele. – Hacsak paraszt mivoltodat nem tekintem annak.”

Vélemény:

Ééés úgy érzem a Mini-könyvklub 7 legelső fordulójának legutolsójának címét ki is érdemlem a következő posztommal, hiszen sikerült a legvégéig húznom a dolgot… persze jórészt önhibámon kívül. De itt vagyok és a bejegyzés is, ezúttal újfent egy kortárs magyar szerzőtől, viszont fantasy témakörben. Hadd beszéljek hát egy kicsit Gaura Ágnes: Borbíró Borbála köteteinek első részéről…

Mert végre bizony, újra egy olyan könyvet sikerült kézbe vennem ezzel a mondhatni kihívással, amely visszaadta a hitemet abban, hogy bizony vannak jó kortárs szerzőink, csak jól kell választani közülük. Alapvetően amúgy egészen biztos vagyok benne, hogy magamtól nem vettem volna kézbe a könyvet, amit már most nagyon bánok. Anélkül vágtam neki ennek a kvázi utazásnak, hogy bármiféle infóim lettek volna magáról a történetről és sokáig abban a hitben voltam, hogy a “vámpírok múzsája” maga a főszereplőnk lesz, így aztán nem is vártam sokat. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna…

Mint kiderült, nagyon sok mindent nem gondoltam volna erről a könyvről: hogy ennyire izgalmas és érdekes és vicces lesz, hogy végre értelmes párbeszédek fognak folyni, normálisan felépített karakterek között, hogy nem leszek képes lerakni a könyvet és egy nap alatt ledarálom több mint a felét… Az elején amúgy nem tudtam eldönteni, hogy vajon a Twilight-mizériát akarja-e meglovagolni és amolyan paródiának szánták vagy komolyan lett gondolva. Mert lássuk be… Az, hogy a vámpírok előbújtak és félig-meddig szövetségre léptek az emberekkel, ráadásul legfőbb helyszínünk Budapest… Valahogy egyszerűen még mindig nem tudom eldönteni, hogy nem e poénnak indult az egész, mert egyrészről irtó röhejes kimondani is azt, hogy ‘Béla a vámpír’, meg ‘Kristóf a vérmedve’… Végül mégis egy kerek egész és teljes, szuper történetet kaptam, ami a végére már abszolút hihetővé vált.
Nagyon szerettem a történetnek azon részeit, amikor utalásokat, konkrét információkat kaptunk történelmi, irodalmi és pop-kult témakörökben. Ezek a magyarázatok, az irodalom szeretetére utaló részletek mind-mind hozzátettek ahhoz, hogy még többre értékeljem a könyvet. Ennyire “okos” kortárs magyar művet nem igazán olvastam még.
Az írónő szerintem fantasztikus lehet, mert úgy érzem a karakterein át egy kicsit őt is sikerült megismerni, mert főszereplőnk Bori, annyira laza, annyira jó dumája van, hogy csak úgy kitalálni egy ilyen karaktert szerintem esélytelen. Mármint ha nem vagy hasonló hozzá. Ő amúgy vámpírológus, mert hogy ilyen is van: bölcsészként kezdte, de nem a mekiben végezte. Karriert csinált a vámpírok kutatásából és szakmájának legjobbja lett. (Ami amúgy nem nehéz, ha nincsenek versenytársak… :D) Ettől függetlenül egy alapból a magánéletében szerencsétlen, ellenben a munkájában eszméletlen badass csajszit kapunk, aki a főnökével, Attilával páratlan párost alkotnak. Értsd: olyan szinten oltják egymást, hogy te sem bírod ki röhögés nélkül. Kiemelhetnék még másokat is, de szinte minden főbb karakter nagyon alaposan és jól kidolgozott, így mindegyiküket meg tudnám említeni valamiért. Inkább javaslom, hogy olvasd el, aztán gyere vissza megdumálni, hogy neked ki volt az abszolút kedvenc vagy mi tetszett a legjobban benne.
Én abban vagyok egészen biztos, hogy nem hagyhatom ki a folytatásokat sem, mindenképp igyekszem beszerezni majd őket, mert ahogy látom, már kb. az ötödik kötetnél járunk, ami azt jelenti, hogy bizony igen csak el vagyok maradva. 😀 Szóval, ha te is szereted a vámpírokat (és a jó vámpírpasikat, mert hogy olyan is akad… fiúknak meg jó vámpírcsajok ;)…), akkor olvassátok! Nem bánjátok meg!

A borító:

Ha korábban kérdezel az olvasás előtt, egészen biztosan rávágtam volna, hogy borzalmas és nem tetszik. Aztán először nagyon megkedveltem rajta a lány képét és teljes mértékig képes voltam Borival azonosítani. Most pedig már majdhogynem kedvenc lett, nagyon szép kis alkotásról van szó.

Kedvenc idézetek:
“Múzsák nélkül a világ a sötétség tengerébe borul, és a lelkek kiszáradnak, mert legrejtettebb részük elpusztul a világosság nélkül…”
“(…) a vámpíroviban a „Süss fel, nap” elénekléséért sarokba állítanak minden gonosz lurkót (…)”
“Gyors voltam, akár Skywalker a jedi képzés után, olvastam ki Attila tekintetéből.”
“Attila, ez Budapest! Honnan a lószarból kerítünk szűzlány-vért? Itt előbb bukkansz rá egy Nobel-várományos zombira, mint egy szűz lányra!”
“Jó, ha időnként tragédia éri az embert, mert legalább felnyílhat a szeme, és rácsodálkozhat azokra a dolgokra, amiket nem tudunk mindig értékelni, még ha próbálkozunk is vele.”
Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük