Sylvain Neuvel: Alvó óriások

Eredeti cím: Sleeping Giants
Nyelv: magyar
ISBN: 9789634191605
Eredeti megjelenés: 2016.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 288
Kiadta: Agave Könyvek

Fülszöveg:

Deadwood, ​Egyesült Államok: egy kislány oson ki sötétedés előtt kipróbálni az új biciklijét, hirtelen azonban eltűnik a lába alól a talaj. Egy mély veremben ébred, miközben a mentőcsapat épp ereszkedik le érte. De azok, akik a gödör pereméről néznek le rá, valami sokkal különösebbet látnak egy egyszerű kislánynál…
„Mindig előre nézünk, soha nem hátra.”
A kislány felnő, és Dr. Rose Franklin lesz belőle: zseniális tudós, kutatási területének az egész világon elismert szakértője. Ez a terület pedig nem más, mint kislánykori felfedezése: egy óriási, díszes kéz, amelyet hihetetlenül ritka fémből készítettek jóval korábban, mint hogy a kontinensen bármilyen emberi civilizáció kialakult volna.
„De ez a dolog… más. Igazi kihívás. Újraírja a történelmünket.”
Olyan tárgy ez, melynek eredete és rendeltetése egyszerre lesz a leghatalmasabb rejtély, amelyet eddig az emberiségnek meg kellett oldania. Származásának titkát felfedve talán megváltozik minden, amit eddig az életről hittünk. És még hány hasonló darabra bukkanhatunk a nagyvilágban…
„Kénytelenek vagyunk megkérdőjelezni mindent, amit eddig önmagunkról tudni véltünk.”
Mi lehet ez a szerkezet? Ki készíthette? Hogyan lehetséges, hogy anyaga a bolygón előforduló legritkább fém? Vajon képes lesz valaha irányítani az ember? Mi van, ha nem is annyira a véletlen műve, hogy rátaláltunk? És mi történik majd, ha végül az utolsó darabot is a helyére illesztjük ebben a gigantikus, globális kirakóban?
„Bármi megtörténhet.”

“Mindegy, hogy egyedül van, vagy csak egy a sok ezer közül. Van választása. Választása mindig van.”

Vélemény:
Nagyon örülök annak, hogy nem a fajta ember vagyok, aki hagyja, hogy mások véleménye befolyásolja. Ugyanis ha ez történne, akkor nem biztos, hogy a kezembe vettem volna ezt a könyvet. Már a megjelenésekor felfigyeltem rá, de csak most sikerült hozzájutnom. Azóta persze számos vélemény született róla, amik elég szélsőségesek. Ahogy láttam, ezt a könyvet vagy nagyon szerették, vagy utálták. Én abszolút az első kategóriába tartozom!

Már maga a könyv felépítése is megfogott, hiszen dokumentarista jellegű a tagolás: interjúkból, felvételekből és jelentésekből ismerjük meg az eseményeket. Egy rejtélyes, óriás méretű kézre bukkannak Amerikában, majd szép lassan a világ minden tájáról kerülnek elő testrészek. A végeredmény egy óriási robot egy másik, fejlettebb civilizációtól. Én laikusként a tudományos részeket is simán bekajáltam, velem képesek bármit elhitetni.

A történet a megtalálást meséli el, de van itt mindenféle dráma és sokk is: kialakul szerelem, féltékenység, túlkapások… Iszonyatosan eseménydús a maga 300 oldalán és mindamellett rejtélyes is. Sokszor homályos utalásokat kapunk csak és úgy érzem rengeteg mindent rejteget még az író, amit remélem, hogy a folytatásokban ki is fejt majd. (Mert hogy természetesen ez is trilógiának készül.)
A szereplők nagy része szerintem iszonyat jól el lett találva. Adott nekünk egy rejtélyes, névtelen fickó, aki a háttérből mozgatja mindig a szálakat. Amennyire nem szerettem az elején, annyira kedveltem meg a végére őt is, mert bár szinte semmi nem derült ki róla, a vége felé mégis felcsillant benne az emberség. A kedvenceim egyike volt  a szabadszellemű, harcias Kara, egy igazi badass csajszi (filmvásznon Michelle Rodriguez játszhatná), aki simán szétrúg minden segget ha a helyzet úgy hozza, illetve Vincent a kissé felsőbbrendűségi komplexusban szenvedő zsenipalánta. Te jó ég, csórit aztán lehetett sajnálni, mind a múltja miatt, mind a jelenjéért. Néha olyan sokkoló események történtek, hogy nem győztem szörnyülködni.
Akit külön kiemelnék még és akit iszonyatosan gyűlölök, az Alyssa. A kutató team egyik tagjaként már az elejétől fogva ellenszenves volt, a végére pedig egy olyan csavart köszönhetünk neki, amitől egyrészt szerintem mindenki kiakad, másrészt pedig heves utálattal fog viseltetni iránta.
Összességében mindenkinek szívesen ajánlom, aki egy rövid, de gördülékeny sci-fire vágyik. Kicsit olyan ez, mint egy film (simán mehetne a vászonra is), így el kell azt is mondanom, hogy igazi izgalmas függővéggel is ér véget, szóval készülj fel rá, hogy ha beszippant, akkor egyből akarni fogod a következő részt is! Én akarom! Naaagyon!

A borító:

Itt jegyezném meg, hogy először azt hittem női szerzőről van szó, aztán meglepődtem, amikor a borítóbelsőn egy fiatal férfi nézett rám. Ezt nem előítéletességből vagy ilyesmi, csak úgy. És amúgy bár nem feltétlen értem a kéz töröttségét sem, ettől függetlenül nagyon hangulatos borítóról van szó.

Kedvenc idézetek:

“– Lehet, hogy az érdes felszín mélyén magában is ott él a kislány, aki csak a herceget várja a fehér lovon.

 

– Naná, hogy ott él. De eddig elég jól befogtam a kis csitri száját.” 

 

“Soha nem volt az erősségem a barátkozás. Olvasni szerettem, az erdőben kirándulni, egyedül lenni.”

“Hiszem, hogy egymagukban az emberek vagy be vannak szarva, vagy idióták, vagy csak önzők, de ha kellően népes csoportot alkotnak, már majdnem elfogadhatóak lesznek.”

“– Alice Csodaországban, megvan? Csak azt akarom mondani, hogy a föld alá voltak temetve ezek a cuccok. Lehet, hogy közel sem olyan romantikus okokból, mint azt reméljük…”

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük