Robert Galbraith: Kakukkszó

Eredeti cím: The Cuckoo’s Calling
Nyelv: magyar

ISBN: 9789636898847
Eredeti megjelenés: 2013.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 546
Kiadta: GABO kiadóFülszöveg:

Amikor egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót, hogy nézzen rá az ügyre.
Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát…
A Kakukkszó J.K. Rowling Robert Galbraith írói álnéven írt nagysikerű első bűnügyi regénye.
“– Robin mondta, hogy épp detektálsz valahol. (…)
– Igen, mi detektívek néha ilyet is szoktunk – felelte.”

Vélemény:

Másodszori olvasás után írom ezt a bejegyzést, így mostanra már senkinek nem mondok szerintem újat azzal, ha megírom, hogy ez bizony egy J.K. Rowling könyv. Talán ez is sokat hozzátesz ahhoz, hogy az ember mennyire elfogultan nyilatkozik róla. Én most próbálok nem így tenni… 🙂

A Cormoran Strike széria első kötetéről van szó, ami azóta már három részt is megért. Imádom azt a kis anekdotát, hogy megjelenéskor mennyi pozitív kritikát kapott úgy is, hogy nem tudták valójában ki a szerző és a kritikusok furcsállták, hogy hogyan lehet az, hogy egy férfi ennyire ért a női ruhákhoz… 😀 Az első olvasat már olyan régen volt vagy talán magának a műnek is a hibája, hogy alig emlékeztem már rá, így régóta tervben volt az újraolvasás és a sorozat megjelenése jó indokot is szolgáltatott hozzá.

Rá kellett jönnöm, hogy tényleg abszolút nem emlékeztem szinte semmire. Ugyanúgy végigizgultam az egész sztorit és nagyjából mindenkit meggyanúsítottam, hogy biztosan ő lesz a gyilkos… Aztán a végén persze nem ő lett az. 😀 Utólag belegondolva továbbra is úgy érzem, hogy ez a nyitókötet a sorozat leggyengébb része eddig, ami azért nem épp jó dolog, hiszen az első kötetnek nagyot kéne ütnie, hogy bevonzza az olvasókat és egyáltalán érdekeljék őket a többi részek. Pedig alapvetően zseniális a könyv! Rowling piszok jó abban, hogy kis részletek elhintésével kötetekkel később derüljön fény titkokra, amiket ha figyelmes vagy/lettél volna, akkor kitalálod. Itt is, ha a végigolvasás után végiggondolsz minden apróságot, akkor rájössz, hogy mennyire zseniális ez a nő, mert tényleg igazán mindenre figyelt.

 

Ami negatívumként hathat így, unalmassá téve kicsit a könyvet, az az, hogy sokáig tartott, mire kibontotta a szereplőket. Alapvetően a két főszereplő itt még külön utakon jár szinte, mindenki a maga világában, a maga gondolataival, hogy kiderüljön kik is ők. Bezzeg amikor egy légtérbe kerültek, akkor rögtön érezni lehetett valami apró kis feszültséget. Nagyon akartam még több közös jelenetet.
És apropó karakterek, új nagy kedvenc páros két tagja Cormoran Strike, a marcona külsejű, de két lábban a földön járó nyomozó és a szép és okos Robin Ellacott, az asszisztens. Lehet, hogy a sorozat is tehet róla, de úgy érzem a mostani olvasás után sokkal közelebb kerültek hozzám a karakterek. A képzeletemben először kialakult kép Strike-ról igazából elég borzalmas volt: egy negyvenes fazon, aki inkább vagy ötvenötnek látszik és sokkal csúnyább, mint amit érdemel… Persze amúgy is benne volt a sztoriban, hogy harmincöt éves, amit végül nem is értek miért nem vettem figyelembe. Robin pedig végre nem egy kliséhalmaz, ami manapság annyira jellemző. Bizonyítja, hogy nem feltétlen kell egy két lábon járó szerencsétlenségnek lennie és hogy a vonzó külső mögött nem csak ostobaság, de ész is rejtőzhet. A párosuk amúgy nagyon jól működik együtt, persze ha épp hagyják, így szerintem a későbbiekben jól lehet rájuk építeni. A mellékszereplőkről nagyon nem is tennék említést, talán csak Robin vőlegényéről tudtunk csak meg többet, mint állandó karakterről és annyi bizonyos, hogy abszolút-e nem szimpatikus az ember.
Mivel már olvastam a többi részt, így ha ezen átrágtad magad, mindenképp ajánlom, hogy kezdj bele a folytatásba. Rowling szép lassan kezdi otthonosan érezni magát a történetében és ez a kötetek előrehaladtával érződik is, valamint minőségileg is látszik a javulás. Arról nem beszélve, hogy ha szereted a brit környezetet, akkor imádni fogod, hogy együtt barangolhatsz Strike-kal London utcáin, a későbbiek folyamán pedig a környéken.
A borító:
Szerelem! Tényleg, imádom! Nagyon örülök, hogy megtartotta a kiadó az eredetit, mert ez valami csodálatos. A hangulata, a színei, hogy abszolút visszaadja a könyv történetének hangulatát. Ráadásul a következő részek is ezt a stílust viszik tovább, ami szintén nagy pirospont!
 
Kedvenc idézetek:

“De mivel tudta, hogy egyenesen a szegénység felé tart, úgy döntött, a lehető legolcsóbban fog oda eljutni.”

“– És figyeljen csak, ha jön egy újabb halálos fenyegetés… általában hétfőnként jönnek… – Igen? – kérdezte a lány lelkesen. – Rakja a többihez – fejezte be Strike.”

“A hazugságnak nincs értelme, csak ha az igazságot veszélyesnek érezzük.”

“– Tujjamivan? – szólalt meg Strike, és két könyökét az asztalra támasztva előredőlt, majdnem leverte a poharát. – Tujjamivan, Robin? – Mi van? (…) – Maga nagyon kedves lány – bökte ki Strike. – Ténylegaz. Nagyon kedvezsember. Észrevettem ám! – bólintott mellé ünnepélyesen. – Bizony. Észrevettem! – Köszönöm – felelte Robin mosolyogva; igyekezett nem elnevetni magát. Strike hátradőlt a székén. A szemét lehunyva szólalt meg megint. – Bodzsánat. Be vagyok rúgva.”

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük