A második évad A selyemhernyó (The Silkworm) című kötetet veszi majd alapul.
Link: IMDB
Legalábbis többé-kevésbé. Az évad mindössze három részből áll, ami lehetőséget ad arra, hogy minél több részlet kerülhessen bele a könyvből. Elvileg. Gyakorlatilag viszont karaktereket iktattak ki egy az egyben, nyomokat tüntettek el és írtak át jeleneteket. Alapvetően nem szoktam ilyen dolgokon fennakadni, mert képes vagyok ettől függetlenül is értékelni az adaptációkat, de jelen esetben kicsit zavart a dolog, mert olyan lényegi eseményeket is kihagytak amik nélkül szerintem Strike soha az életben nem jött volna rá, hogy ki a gyilkos… Mert igen, van gyilkos. Míg a könyvben jó pár oldalnak kell eltelnie, hogy rájöjjünk, gyilkosság is lehet a háttérben addig itt az első percektől nyilvánvalóvá tették. Mondjuk nyilván ez egy krimi, az ember alapból tudja, hogy itt bizony valakit igen nagy valószínűséggel megöltek, de ez mégis valahogy túl in medias res volt nekem.
És a karakterek végül… A legfontosabbak, akik miatt legfőképp ajánlom, hogy kezdjétek el a sorozatot! Tom Burke, a Strike-ot alakító színész elsőre túlságosan szépfiúnak tűnhet a könyvbeli karakteréhez képest, de számomra teljes mértékig pozitív csalódás volt. Eleinte benne bíztam a legkevésbé, de elképesztően tehetséges és igazán sármos is. A könyvben annyira ki van hangsúlyozva sok külső adottsága, hogy mindig egy inkább ötvenhez közeli, lepukkant pasi jelent meg lelki szemeim előtt, ami persze igazán távol állhat az eredeti elképzeléstől, így Tom-ra nézni sokkal üdítőbb is a szemnek. A sármosság mellett amúgy abszolút jól adja vissza a megfáradt nyomozó karakterét. A partnerével pedig kiválóan működik közöttük a kémia! A Robint játszó Holliday Grainger már elsőre is sokkal szimpatikusabb volt, belőle valahogy előbb sikerült kinéznem, hogy el tudja játszani majd a karakterét, sőt passzol is hozzá a szerep. A színészi kvalitásairól nem tudtam semmit, de már az első percekben sikerült megszerettetnie magát. Az eljegyzése miatti, szája sarkában megbújó egész napos félmosollyal annyira együtt tudtam érezni: vele örültem és bár apróság, de ez volt az a pillanat – rögtön az elején -, ami teljes mértékig meggyőzött a helyes választásról. A mellékszereplőknek viszont vajmi kevés szerep jutott. A könyvben felvázolt határozott karakterek itt sokkal felszínesebbek voltak, sokuk szerepét alaposan meg is nyirbálták vagy sokkal egyszerűbbé varázsolták. A Kerr Logan alakította vőlegénye még a könyvbeli másánál is kevesebb szerepet kapott, ami remélhetőleg a későbbiekben változni fog… Mindenesetre egy eléggé arrogáns és unszimpatikus férfi képe rajzolódik ki, ami tökéletesen meg is felel az elvártnak, hiszen szinte azonnal sikerült megutáltatnia magát.
A sorozat főcíme is érdemel pár szót, hiszen tudjuk, hogy egy-egy jó intro mennyire megtudja dobni az adott széria hangulatát. A képi világa zseniális, egyszerűen imádom ezt a kopott, barnás színvilágot, amit a sárga betűtípusokkal dobtak fel. Természetesen kivágott részletek mennek a sorozatból a stáblista alatt, a zenét pedig Beth Rowley szolgáltatja I Walk Beside You című dalával. Igazából ez az egyetlen, amivel még barátkoznom kell, nekem valahogy szokatlan és nem passzol annyira a hangulathoz, de még pár újranézés és biztosan megszokom. 😉 A megtekintésért kattints erre a szövegrészletre!
Szóval, hogy ha csak kevés időt van, de mindenképp sorozatot szeretnél nézni, akkor ajánlom ezt! No meg persze akkor is, ha szereted a jó krimiket, a sármos pasi-szép lány párosokat, illetve a londoni borongós hangulatot.
