Robert Galbraith: A selyemhernyó

Amikor a regényíró Owen Quine eltűnik, a felesége Cormoran Strike magánnyomozóhoz fordul. Először azt hiszi, a férje csak elvonult magában valahová néhány napra (ahogy már korábban is), és most azt szeretné, ha Strike megkeresné és hazahozná.

De ahogy Strike nyomozni kezd, kiderül, több van Quine eltűnése mögött, mint azt a felesége gondolta. Az író épp befejezett egy kéziratot, melyben vitriolos tollal megírt portrék szerepelnek szinte minden ismerőséről. Ha ez a regény megjelenik, életeket tehet tönkre – így tehát nagyon is sokan lehetnek, akik szeretnék befogni a száját.

És amikor rátalálnak a bizarr körülmények között brutálisan meggyilkolt Quine-ra, versenyfutás következik az idővel: meg kell fejteni, mi vezeti ezt a kegyetlen gyilkost – mert Strike ilyennel még sosem találkozott…

A selyemhernyó letehetetlen, fordulatokkal teli krimi, a Cormoran Strike-ról és eltökélt, fiatal titkárnőjéről, Robin Ellacottról szóló sorozat második kötete.

“Sose láttam még egyetlen valamirevaló írót sem, aki ne lett volna elcseszve kicsit.”

Vélemény:
Folytatva a széria újraolvasását kicsit nehezebb lesz írnom erről a könyvről, mert sikeren lelőtték számomra a gyilkos kilétét… No nem mintha nem kellett volna már tudnom azt elméletileg amúgy is. Ez persze nem akadályozott abban, hogy ugyanúgy képes legyek élvezni A selyemhernyót és elmélyedni annak aprólékosan megtervezett világában…

Ebben a részben már határozottan érezni lehet azt, hogy Rowling kezdi magáénak tudni a saját, gyilkosságokkal teli kis világát. Lehet ez részben annak is köszönhető, hogy az aktuális eset a könyvkiadók világában játszódik, amelyet már biztosan alaposan kiismert az eddigi pályafutása során. Az alapszituáció is egy eltűnésre épül, egy kétségbeesett asszony kísérletére, férje megtalálására. A mindig alapos és körültekintő Strike csak a fáradtságának köszönheti az esetet, mely végül meglehetősen morbid irányt vesz. Az első részben még kissé finomkodó a stílus, de itt már sokkal bátrabb dolgokat követ el Galbraith Rowling. Strike észrevehetően szabadszájúbbá válik és aztán persze ott van a bizarr gyilkosság, a köré szőtt bizarr történettel együtt.

Erre a részre is újfent jellemző a precíz aprólékosság. Rengeteg szereplőt vonultat fel és mindenkiről rengeteg információt tudunk meg. Ez egy kicsit lassít is a történeten, hiszen mindenki gyanús, mindenki takargatja a múltjában esett sötét foltokat. De a sok gyanúsítottnak köszönhető az is, hogy London és környékén elég sokat barangolhattunk újfent. Így a hóval borított komor utcakép számomra valami különlegesen pluszt adott. Szerettem volna én is Strike-kal együtt róni a hangulatos kis utcákat és együtt meglesni a gyanúsítottakat. 🙂

Strike és Robin kapcsolata is kezd kicsit elmozdulni. Kezdenek egymás felé jobban is megnyílni, egyre több apróság derül ki a magánéletükről a másik számára. Érdekes látni, ahogy Strike gondolatai minduntalan elkalandoznak a lány felé. Nem feltűnően persze, de látszik, hogy kezd kicsit másként tekinteni Robinra. A lány magánélete is egyre inkább kezd az idilliből valami feszültségekkel teli viszonnyá válni. Persze ebben a vőlegény is nagy szerepet játszik. Matt valami hihetetlenül arrogáns és ellenszenves, vagy szimplán csak meglehetősen féltékeny. Mindegy is milyen, mert nagyon ügyesen varázsolja Rowling ellenszenvessé a karakterét néhány vonással.
Jó volt megismerni kicsit Strike családját és barátait is. Míg az első részben egy magának való, magányos férfi képét láthattuk, itt már előbukkantak a régi jó barátok, akikről a későbbiekben is remélem látunk majd többet, ahogy Alból is, a Rokeby klán egyik tagjából, Strike féltestvéréből.

Összességében egy sokkal izgalmasabb, de mindemellett morbidabb rész ez, szóval mindenképp akkor ajánlom, ha bírod gyomorral a mocskosabb jeleneteket. Mindenesetre megéri, hiszen ezek azért még így is kevesebb részt tesznek ki az egészből, amelyet végigizgulhatsz és találgathatsz. Mindenképp ajánlom, hogy aztán velem tarthassatok a folytatás(ok)ra is! 😉


A borító:
Már az első résznél írtak is ugyanúgy jellemzőek, még mindig nagyon imádom a hangulatát, amit megfest. Ahogy az első részt is, úgy ezt is egy Sian Wilson nevezetű, tehetséges brit grafikus készítette. A könyvben szereplő Bombyx mori-hoz szerintem nagyon passzol ez a narancs színvilág.

Kedvenc idézetek:

“Ötven oldal után Strike-ból kitört egy „nyald már ki a seggem”, félredobta a könyvet, és nekikezdett a lefekvés hosszadalmas folyamatának.”

“– Ó, hát manapság már mindenki ír – mondta Fancourt. – A fél világ regényeket ír, csak épp senki nem olvassa őket.”

“Az ember szíve úgy lágyul meg, hogy észre sem veszi… így kárpótol minket az idő, mert a haragtartás olyan fárasztó.”

“Amikor már majdnem elengedte a lány kezét, hirtelen csavart rajta egy kicsit. Aztán már meg is csókolta a kezét, mielőtt Robin egyáltalán felocsúdhatott volna. Aztán egy vigyor meg egy intés, és már ott sem volt.”