André Aciman: Szólíts a neveden

André ​Aciman olasz riviérán játszódó regénye egy kamasz fiú és a családi nyaralóvendég, egy ifjú amerikai kutató között váratlanul kibontakozó, elsöprő szerelem története. A vonzalom, amelynek következményeivel egyelőre képtelenek szembenézni, felkészületlenül éri a fiatalokat. Az együtt töltött nyári hetek során mindketten küzdenek saját érzéseikkel, egyszerre tartva környezetüktől és saját maguktól. Vakmerően igyekeznek elérni azt, amiről sejtik, talán soha többé nem adatik meg nekik: a két ember közötti legteljesebb egységet.

A Szólíts a neveden a filmadaptáció sikerét meglovagolva robbant be itthon a köztudatba, így köszönhetően a filmnek (hiába idei kiadás a könyv), nagyon igyekeznem kellett, hogy elkerüljek mindenféle spoileres infót… Természetesen nem jártam sikerrel, de ez nem akadályozott abban, hogy kézbe vegyem magát a művet és milyen jól tettem… Ennél jobb könyvvel nem is kezdhettem volna neki az államvizsga utáni pihenésnek… :))

Azért azt be kell vallanom, hogy az elején döcögősen indult meg kettőnk kapcsolata. A könyv elbeszélésmódja nagyon különleges: végig a kamasz Elio szemszögéből követjük az eseményeket. Ez azzal is jár, hogy a visszaemlékezéseit teletűzdeli rengeteg “mi lett volna, ha…” típusú gondolatokkal, rengeteg a lelki és érzelmi vívódás. Kicsit emiatt vontatott volt számomra, a sok elbeszélő résztől inkább szépirodalmivá vált a mű, mintsem valami könnyed ponyvává. Ez persze nem azt jelenti, hogy baj lenne, szimplán annyit, hogy az előzetes ismereteim alapján nem ezt vártam a könyvtől. Szóval ha eddig olyan kortárs LMBTQ-regényeket olvastál, mint a Simon és a Homo sapiens-lobbi, akkor készülj fel arra, hogy ez merőben más lesz. Nem csak a szépirodalmiság miatt, hanem mert a Szólíts a neveden rettentő erőteljes érzelmi hullámvasútra ültet fel. Ebben nagy szerepe van annak, hogy mindenről elképesztő nyíltan és nyersen beszél és pont ezek miatt nem is a “Simon-korosztályt” célozza meg a könyv. Így bármennyire is imádtad azt, kétszer gondolt meg, hogy nekivágsz e ennek a történetnek.

Nagyon szerettem a történetnek azt a fajta megvilágítását, ahogy ezt a szerelmet ábrázolta Aciman. Elio érzései nem voltak különbek attól, amit egy lány érez egy fiú iránt, esetleg egy fiú a lány iránt. Annyira tiszta volt, annyira egyszerű. Szerettem, hogy ebben a könyvben nem is konkrétan a szexuális beállítottsággal kapcsolatos identitáskeresés a fő téma, hanem a mindent elsöprő első szerelem… Az a fajta szerelem, amit sose felejtesz el és évekkel később is csak arra tudsz gondolni, hogy “mi lett volna, ha”… Az utolsó fejezet ütött számomra a legnagyobbat. Keserédes csoda, aminél nem tudsz nem elmorzsolni néhány könnycseppet.

A karakterek megkedvelésében azt hiszem sokat számított, hogy már tudtam, kik személyesítik meg őket a filmvásznon. Így a lelki szemeim előtt Armie Hammerként megjelenő Oliver egyből megnyert magának, még ha az elején egy orrát fennhordó világfinak tetszett is. Elioval kicsit nehezebben barátkoztam meg, ugyanis a lelki vívódásait sokszor már csak üres nyavalygásnak éreztem. Nem tudtam azonosulni a legtöbb tettével sem, ettől függetlenül az Elio és Oliver közötti izzás, a közös, szerelmes részek, pontosabban a lopott, nem pedig az intim pillanatok annyira tiszták és csodásak voltak, hogy elnézem neki. Akit még kiemelnék, az Elio édesapja, aki bár kevés szerephez jutott mégis tett róla, hogy azonnal megkedveljem. A nyíltság, a másság elfogadása egy felnőtt és érett férfi esetében sokszor csodaszámba megy, így nem lehet nem kedvelni őt, még akkor is, ha nyíltan sosem mondja ki a gondolatait.

Összességében tehát azt kell mondom, hogy bár volt néhány durvább, még számomra is kissé sokkoló jelenet (igen, a barack…), mégis ajánlom mindenkinek aki nyitott egy másfajta, ám mégis oly ismerős szerelemre. Ez a könyv csodálatos, intellektuális utazásra visz magával a gyönyörű Olaszországba, elgondolkodtat az életről és a lehetőségeinkről és feleleveníti a mindent elsöprő szerelmek emlékét.

Én már csak egyet szeretnék megtudni, hogy hogyan sikerült vászonra álmodni mindezt. Hamarosan azzal is jelentkezem! 🙂