David Lagercrantz: Ami nem öl meg

Eredeti cím: Det som inte dödar oss
Nyelv: magyar
ISBN: 9789633243336
Eredeti megjelenés: 2015.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 496
Kiadta: Animus

Fülszöveg:
Rajongók milliói remélték, hogy a skandináv krimit világhíressé tevő tetovált lány története így vagy úgy, a szerző, Stieg Larsson hirtelen halála után is folytatódhat. Időről időre nem megerősített hírek kaptak szárnyra a Millennium-sorozat fiók mélyén rejtőző negyedik kötetéről. Mígnem egy váratlan fordulattal a svéd kiadó felkérte a közismert írót, újságírót, David Lagercrantzot, hogy írja meg a folytatást. Lisbeth Salander, a tetovált lány tehát újra a rosszfiúk nyomába ered, s a regényben természetesen feltűnik Mikael Blomkvist, a Millennium főszerkesztője is. Az akciódús cselekményről most csak annyit árulhatunk el, hogy egy különleges képességű kisfiú is kulcsszerepet kap benne.

“– És ez a lány, sosem mutatkozott be? – Én próbáltam kiszedni belőle, hogy hívják, erre savanyú arccal annyit mondott, hívjam nyugodtan Harisnyás Pippinek, és bár nyilvánvalóan nem így hívták, azért volt benne valami…”

Vélemény:
Te jó ég… Szóval alapvetően pozitívan álltam ehhez a folytatáshoz, hiszen illik megadni az esélyt az új szerzőnek, noha az eredeti trilógiával Stieg Larsson rettentő magasra tette azt a bizonyos lécet. Sajnos mikor már az első oldalakon unni kezdtem a könyvet és ez ráadásul a századik oldal után sem változott szemernyit sem, akkor már tudtam, hogy ebből nem fogok tudni kellően pozitív értékelést kihozni…

Ami bizonyos, hogy az első három Larsson által írt könyv zseniális. Pörgős és a szálakat mesteri módon szövi. Igazi krimiket írt, ahol sose lehettem biztos abban, hogy ki áll az események hátterében vagy épp mesterien adott bepillantást abba a tömérdek tudományos információba, ami valamilyen módon kapcsolódott a történet eseményeihez.

Lagercrantz viszont erőlködött. Próbálta hozni Larsson stílusát, ami nagyjából egy vékony peremen egyensúlyozik a konkrét történések és mellé az informatív tudás között, tökéletes összhangban. Lagercrantz esetében pedig kapunk mondjuk másfél oldal tudományos valamit a fekete lyukakról, mindezt hasonlatként, Lisbeth jellemzésére. Ez pont az, amikor az a kényes egyensúly a tudományosság irányába billen, fölöslegesen. Rengeteg ilyen rész volt, vagyis nagyon sok fölösleges információkat próbált letolni a torkunkon.
A legszomorúbb az egészben, hogy egyszerűen az egész lényege elsikkadt a történetnek, mert Lagercrantz nem volt képes felérni Larsson zsenialitásához és hiába nyúlt nagyon jó témákhoz, mint a mesterséges intelligencia és a hírszerzés… képtelen volt kihozni belőle a maximumot. Sőt, csak érintette a témákat és így a befejezés után is olyan érzésem van, hogy nem sikerült kidolgozni a történetet, egyszerűen nem tudott egy olyan hiteles és nagy volumenű sztorit kreálni a Millenium számára, ami akár csak részben felért volna a korábbiakkal.
Sajnos a már jól ismert szereplők is teljesen élettelenek voltak. Némelyikben hirtelen olyan vonások is felfedezhetővé váltak, amik nyilván azért születtek meg, mert nem sikerült a belső gondolatokkal visszaadni a főbb vonásokat. Mikael csak tengett-lengett itt, semmit nem csinált nagyjából… Lisbeth pedig néha annyit beszélt, ami elég lett volna három könyvre előre… Az előző kötetek során is rengeteg embert mozgatott Larsson, mégis mindegyiknek ki tudta domborítani a személyiségét, nem sikkadtak el a mellékszálakon lévő emberek sem. Itt nem hogy csak ezek, de a főszereplők se találták meg a helyüket a történetben.
A legnagyobb pozitívuma a könyvnek, hogy mégiscsak visszahozta a kedvenc szereplőket és próbált beléjük újra életet lehelni, illetve Lisbethnek volt néhány elég erős jelenete az autista kisfiúval, Augusttal… Ebből is ki lehetett volna hozni még többet, de nem panaszkodok már többet…
Mindettől függetlenül szerintem még adok esélyt a következő résznek. Szeretem ezt a világot, nagyon szeretem a két főszereplőt és bízom abban, hogy a folytatásban Lagercrantz kicsit összeszedi magát. Hiszem, hogy lehet fejlődni és lehet ennél sokkal jobbat is írni. Szóval hajrá Mr. Lagercrantz, én bízom magában!
Kedvenc idézetek:
“– A valóság olykor meglehetősen valószerűtlen – magyarázta Bublanski. – Épp ez teszi különössé.”
“Mikael Blomkvist törvénytisztelő ember volt, bizonyos értelemben egy mintapolgár. Ám ha valaki rá tudta venni, hogy lépje át a törvényesség határait, az csak és kizárólag Lisbeth Salander volt.” 
“…sosem a megfelelő emberek éreznek lelkiismeret-furdalást. Akik a valódi szenvedést okozzák a világban, azok mit sem törődnek vele. Azok éreznek bűntudatot, akik a jó ügyért harcolnak.” 
“(…) nem az a fontos, hiszünk-e Istenben. Isten nem kicsinyes. A fontos az, hogy megértsük az élet komolyságát és gazdagságát. Meg kell tanulnunk megbecsülni az életet, és megpróbálni jobbá tenni a világot. Aki megtalálja az egyensúlyt, az áll közel Istenhez.” 
“– Magának teljesen elment az esze? – Alighanem igen – felelte a nő. – Fejletlen az empátiás érzékem. Borzasztó erőszakos vagyok. Meg ilyenek.”
Érdekességek:
  • Az eredeti trilógia szerzője, Stieg Larsson tíz kötetesre tervezte Lisbeth és Mikael történetét, amelynek jegyzetei korábbi partnerének, Eva Gabrielsonnak a birtokában vannak. Mivel azonban sose házasodtak össze, így Larsson halála után az könyvek jogai apjára és testvérére szálltak, a két fél azonban sosem értett egyet a sorozat folytatásának irányával, ezért a család másik írót bérelt fel a történetek megírására.
  • 2015-ben bejelentésre került, hogy filmet készítenek az Ami nem öl meg-ből, ám a korábbi (amerikai) film rendezője és színészei nem térnek vissza. Lisbeth szerepében Claire Foy-t, Mikael szerepében pedig Sverrir Gudnason-t láthatjuk majd.
Források: X
Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük