Veres Attila: Odakint sötétebb

Nyelv: magyar
ISBN: 9789634192961
Eredeti megjelenés: 2017.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 266
Kiadta: Agave Könyvek

Fülszöveg:
1983-ban ​minden megváltozott Magyarországon. Az egyik erdőben újfajta állatok jelentek meg, hosszú csápjaikkal a faágakon kapaszkodva. Sehol a világon nem láttak még hozzájuk hasonlót. Életműködésük érthetetlen – nincs szükségük élelemre, de imádják a cukrot, meg lehet őket érinteni, de nem lehet lefényképezni. Emésztőváladékuk sokak szerint gyógyítja a rákot. De ami talán a legkülönösebb: nem lehet őket kivinni az országból.
Csoda történt, vagy csupán nem vettünk észre valamit, ami végig a szemünk előtt volt?
Miután csaknem kiirtottuk őket, telepeket hoztunk létre, hogy a fennmaradtakat biztonságban tudjuk. Gábor egy ilyen telepre érkezik dolgozni. Felelősség nélküli munkának tűnik: délelőtt etetés és trágyalapátolás, majd hosszú, unalmas délutánok langyos sörök és külföldi fiatalok társaságában, akik Gáborhoz hasonlóan mind menekülnek valami elől, legyen az egy régi szerelem, vagy a felnövéssel járó felelősség.
De Gábort az állatok választották ki. Senki sem gondolja, hogy ez jelentőséggel bír… de mi van, ha mégis? Ha az egyszerű nyári munka hamarosan bizarr, iszonyattal, halállal teli rémálommá válik, melynek a tétje sokkal nagyobb, mint azt bárki gondolta volna?

“A cigiről sem bírok normálisan leszokni, hogy lehetnék a reménye bárminek, ami komolyabb, mint egy kakaós csiga?”

Vélemény:

Veres Attila könyve a semmiből jött és óriási népszerűségre tett szert kishazánkban. Nem is csoda, hiszen a horror műfaj nem számít a legfelkapottabbnak a kortárs szerzők körében, így egyből felfigyelhetünk az ígéretes újdonságokra. Az Odakint sötétebb is egyértelműen ezekhez az ígéretes újdonságok közé tartozik, így nem csoda, hogy rövid időn belül hatalmas népszerűségre tett szert. Kicsit késve, de én is eljutottam odáig, hogy kézbe vegyem a könyvet és végül abszolút nem bántam meg…

Nem mozgok annyira otthonosan amúgy a horror könyvek világában. Nálam az egyetlen, az etalon Stephen King, Attila műve pedig csak nyomokban emlékeztetett rá. A könyvvel kapcsolatos lovecrafti horrorelemek állhatnak túlsúlyban, amiről viszont az ismeretek hiányában nem is nyilatkoznék (súlyos elmaradás tudom, mindenképp igyekszem majd pótolni). Ami viszont biztos, hogy nyomasztó és szürreális álom az egész könyv, ami olyannyira az ember lelkéig hatol, hogy azt képes rosszat álmodni, majd felriadni belőle. Velem legalábbis megtörtént.
Az alternatív Magyarországon játszódó történet már az első oldalaktól ontja magából a nyugtalanító, komor hangulatot, a magyar pesszimista világszemlélet erőteljesen rányomja a bélyegét a könyv minden sorára. A szürke fátyol nem is emelkedik fel, végig mintha egy kevésbé képlékeny masszába tapicskolnánk és próbálnánk előrejutni a történetben. A cellofoidák, vagyis a fülszövegben már említett idegen, újfajta állatok az elsők, akik a különös és ijesztő megjelenésükkel fokozzák a borús hangulatot. Ez persze megtévesztő lehet, de a könyv maga sokáig óriási bizonytalanságban tartott és végig úgy voltam vele, hogy biztos tévedek, egyszer csak valami kattan és az ártatlannak tűnő, mégis ijesztő lények szörnyű mészárlásba kezdenek, megbosszulva önnön kiirtásukat.
A történet persze homlokegyenest mást irányt vesz. Olyan magasságokba emelkedik, amit már-már nehéz aztán továbbkövetni. Ekkor fordul csak igazán nagyot az a bizonyos kocka. Még félelmetesebb, még bizarrabb, borzongató események veszik kezdetét, amiből nem biztos, hogy van menekülés.
Nem sok szereplőt mozgat a történet, ami nem is feltétlen baj. Főleg a főszereplőnk, Gábor a történet és az események kulcsa és ez így is van jól. Nem kell mindig számos szereplőt felvonultatni, hogy kerek egésszé váljon a történet. Ám emiatt nem is esik túlzásba a párbeszédeket illetően, holott érintkezésbe kerül több más karakterrel is. Ez alapvetően zavarni szokott, vagyis ha valaki nem tudja vagy nem akarj beszéltetni a karaktereit. Nem tudom, hogy itt fenn áll ezek közül valamelyik, de most kivételesen nem is zavart.
Amit viszont kifejezetten díjaztam, azok a fejezetek elején található kis interjú/cikkrészletek, amik a hazai és külföldi sajtóból lettek idézve. Mindegyik kitalált részlet a cellofoidák eljövetelével kapcsolatban megírt nyilatkozatokból, interjúkból, stb. Zseniális ötlet volt!

Összességében ha szeretitek a horror-történeteket, akkor mindenképp ajánlom, de készüljetek fel rá, hogy egy igazi “nemár!” és “most mivan??” érzéssel fogjátok letenni a könyvet. Az Odakint sötétebb többek között ebben is eléggé hasonlít VanderMeer Déli Végek-trilógiájához, annak befejezésekor éreztem ugyanezt. Borzalmasan szürreális és zseniális elborult!


Kedvenc idézetek:

“A társasági életnek nem kellene vizsgára hasonlítani, pedig valahogy minden beszélgetés az.”
“Vannak emberek, akik olyanok a buliban, mint kockacukor egy bögre forró teában, pillanatok alatt egyek lesznek a tömeggel. Én olyan vagyok, mint egy ólomgolyó az étolajban, egyáltalán nem találtam közös hangot az ismeretlenek tömegével.”
“Könyvet kellett szereznem, mielőtt végleg elbutulok, mint a szipusok.”
“Ha még nem tűnt volna fel, a létezés nagy része igazából illúzió. Viszont ha minden illúzió, akkor semmi sem az.
Akkor mi valódi? Egyáltalán, mi a valóság?”
“A félelem feloldódott a pillanatban, a valóság működési szabályai felfüggesztésre kerültek.”

Érdekességek:

  • Az Odakint sötétebb alapötlete egy szilveszteri bulin fogant meg.
  • A mű megírása 2,5-3 évet vett igénybe és két változat készült, amit a kezébe fog az olvasó, az már a második, kissé meghúzott változat.
  • Az Odakint sötétebb megírásakor a szerző három lemez hangulatát szerette volna keresztezni a könyvben: “az egyik a Kyuss Welcome To Sky Valley albuma, mert megvan benne az a mindent leszaró szabadságérzet, ami a könyv elején el akartam érni. A másik a Slint Spiderland című lemeze, amiben olyan sűrű a szorongás és a magány érzete, hogy az szinte elviselhetetlen. A harmadik a Boards Of Canada utolsó albuma, a Tomorrow’s Harvest; a lemez a test, a társadalom, a világ természetes pusztulásáról szól, szavak nélkül, csak a hangulatokon, hangmintákon, zenei textúrán keresztül; én is hasonló hatásra törekedtem a regényben, és ezt a lemezt sokat hallgattam inspirációért.”

Források: X X X X

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük