J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje

 

Eredeti cím: J. K. Rowling: Harry Potter and the Order of the Phoenix
Nyelv: magyar
ISBN: 9789639715615
Eredeti megjelenés: 2003.
Kötésmód: keményborítós
Oldalszám: 752
Kiadta: Animus

Fülszöveg:

Harry Potter nem hitte volna, hogy egyszer ő fogja megvédeni basáskodó unokatestvérét, Dudley-t. Ám amikor fényes nappal dementorok támadnak kettőjükre, ez történik. De számos más vészjósló esemény is mutatja, hogy a varázsvilág békéjét sötét erők fenyegetik.
Harry nincs egyedül az ellenük vívott küzdelemben: a Főnix Rendje egy titkos főhadiszálláson szervezi a Sötét Nagyúr elleni harcot, ami minden fronton zajlik. Harry például kénytelen különórákat venni Piton professzortól, hogy ki tudja védeni Voldemort erőszakos behatolásait a tudatába.

“Mostantól akkor is kidobom a teafüvet, ha csupa nagybetűkkel kiírja nekem, hogy meghalsz, Ron Weasley, meghalsz!”

Vélemény:

A Főnix Rendjével elérkeztünk a sorozat leghosszabb és egyben legidegesítőbb kötetéig. Na jó, igazából csak némelyik karakter idegesítő nagyon, erre majd később rátérek. Magam sem tudom, hogy miért, de most nyögvenyelősen ment az olvasás és úgy éreztem sosem érek a végére… Mégis maga a kötet tartalmilag az egyik kedvencem…

…ugyanis nagyon sok fontos információt tudunk meg, amik segítenek megérteni az eddigi események hátterében álló okokat, illetve megalapozzák a következő két kötet eseményeit. Visszatért Voldemort és az előző a Tűz Serlegének a vége egyértelműen előrevetíti, hogy itt bizony kisebb csoda lesz, ha bárki is hisz majd Harrynek. Az első oldalakon már meg is legyint minket a gonosz előszele: dementorok bukkannak fel egy olyan helyen, ahol semmi keresnivalójuk nem lenne. Beindult hát a gépezet, úgy néz ki Voldemort akcióba lendült (még ha ez nem is egészen igaz). Mily meglepő, ismét Harry húzza a rövidebbet: a szereplők nagy része homokba dugott fejjel ül a babérjain és igyekszik úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, mindezt úgy, hogy közben bosszúhadjáratot folytatnak ellenére és lépten-nyomon igyekeznek őt megtörni és lejáratni a varázslótársadalom előtt…
A regénynek ezen része a legborzasztóbb az egészben. Egy kamaszfiúról van szó, akit megaláznak és a földbe tipornak. Sok embert szerintem abszolút megtörne az a fajta bánásmód, amiben őt részesítik. Ettől függetlenül képtelen voltam Harryvel együtt érezni, mert rettentő idegesítő volt az állandó kamaszos hisztijével. Minden az ő jól felfogott érdekében történt, sose hazudtak neki, mindig segítették azok, akiket most folyamatosan vegzált, mert nem kötöttek mindent az orrára. Persze meg is lett az eredménye a forrófejűségének és főleg a kapkodásnak…

Majdnem mindegyik szereplőnk amúgy hasonlóan “szimpatikus” vonásokat produkált. Vegyük sorra őket:
Ron, aki szuper lehetőséget kapott a bizonyításra, nem is egy téren és mégis… egyszerűen képtelen volt élni a lehetőségeivel, csak a búslakodás és a pesszimizmus ment.
Aztán ott van Piton, akit már ekkor is mindenki imádott és amit továbbra sem értek, mert egy elképesztően ellenszenves, idegesítő és gonosz figuráról van szó. Egyszerűen nem tudom felmenteni őt a viselkedése alól, még annak tekintetében sem, ami az utolsó kötet során kiderül róla.
Sirius, aki felnőtt férfi létére is úgy viselkedik, mint egy hisztis kamasz. Ezt fogjuk rá Azkabanra…
Caramel, aki a legrosszabb miniszter a világon. Egyszerűen felháborító a viselkedése és minden megjelenésekor ökölbe szorult a kezem. Egyszerűen megengedhetetlen, hogy ennyire semmibe vegyen nálánál bölcsebb embereket és lelkileg terrorizáljon egy tizenöt éves gyereket.
Oh és majdnem el is felejtettem Cho-t! Még ha érthető is volt lányos zavarodottsága és sírórohamai… Nyugodtan meglettem volna az ő féltékenykedése és hisztijei nélkül is. Így ő már csak hab volt a tortán…
Azon a tortán, aminek a jó részét még csak nem is a fent említett szereplők, hanem egy új karakter tett ki, Umbridge professzor. Szerintem sokan vannak még rajtam kívül úgy, hogy még Voldemortnál is utáltabb karakternek tekintik. A leggyűlöltebb karakterek listáján garantált első hely az övé.
Úgy tűnhet eddig, hogy nagyon utálom ezt a részt, de amúgy nem. Inkább több apró jelenet van, amit nagyon szeretek. Ilyenek például a DS edzések, illetve amikor Dobby feldíszíti a termet. Szeretem az ikrek Varázsvicc Vállalatos tréfáit és hogy a tanárok egy emberként fordulnak szembe a minisztériumot megtestesítő Umbridge-dzsel. Szerettem, hogy Dumbledore vallomásával és könnycseppjével megmutatta az emberi oldalát. Ó és Dumbledore szökése! Az is egy fantasztikus jelenet volt. Szerethető új karakterek is beléptek a képbe, a kedvenc egyértelműen Tonks lett.
Ennek a könyvnek a legnagyobb erénye számomra abszolút az, hogy kiderült, miért Harry lett a kis túlélő. Lassan a kirakós minden darabja a helyére kerül és a napvilágot látott igazsággal együtt a szereplők lehetőséget kapnak arra is, hogy felülemelkedjenek a múlton és a jövőre összepontosítsanak, az elkerülhetetlen és végső harcra.

Kedvenc idézetek:

“Umbridge ezúttal pregnánsan köhintett. – Ha kívánja, tudok adni köptetőt, Dolores – vetette oda McGalagony rá se nézve a főinspektorra.”

“– Sárkányból nem lesz golymók.”

“Hagrid, aki még nem ismerte Umbridge köhécselését, aggódva pillantott a legközelebbi thesztrálra – nyilván azt hitte, a ló kehesedett meg.”

“– Egyszerre ennyi mindent nem érezhet valaki, mert felrobbanna.
– Csak azért, mert te egy teáskanál érzelmi színvonalán állsz, nem kell másokról is ezt feltételezned.”
“– Igaz, hogy kiabált Umbridge professzorral?
– Igen.
– A szemébe mondta, hogy hazudik?
– Igen.
– Megmondta neki, hogy Ő, Akit Nem Nevezünk Nevén visszatért?
– Igen.
McGalagony professzor leült az íróasztalához, s egy darabig némán nézte Harryt. Azután így szólt:
– Egyen egy kekszet, Potter!”

“– Elvesztett egy knútot, de talált egy galleont, ahogy mondani szokás.”

Érdekességek:
– 6-2-4-4-2 – Arthur Weasley ezt a számot pötyögi be a telefonfülkébe, amivel Harry társaságában a Mágiaügyi Minisztériumba utazik. Ha bepötyögjük ezt egy hagyományos utcai telefonba, akkor az jön ki a számsorhoz rendelt betűkből, hogy MAGIC, vagyis mágia.
– Stephen King egy kézzel írt kritikában, amit a Harry Potter és a Főnix rendjéről írt az Entertainment Weeklynek, a legjobb fiktív gonosznak nevezte Dolores Umbridge-et Hannibal Lecter óta.
– Rowling a fiatal Hermionét többé-kevésbé magáról mintázta. A lány patrónusának is saját kedvenc állatát tette meg, a vidrát.Források: X X

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük