Alma Katsu: Éhség + Nyereményjáték

Alma Katsu hazánkban a Halhatatlan-trilógiával vált ismertté és idén az Agave elhozta nekünk a legújabb könyvét is, amelyben átszeljük az Atlanti-óceánt, hogy a még részben indiánok lakta amerikai kontinensen csatlakozzunk a boldogulásukat kereső Donner-társaság szekérkaravánjához és velük együtt küzdjünk meg a gonosszal…
Ha pedig Blogturné Klubbal tartotok a négy állomásos turnénkon, akkor egy példány is a tiétek lehet a könyvből az Agave Könyvek jóvoltából!

Eredeti cím: The Hunger
Nyelv: magyar

Fordította: Bosnyák Edit
ISBN: 9789634194712
Eredeti megjelenés: 2018.

Magyar megjelenés: 2018
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 360
Kiadta: Agave Könyvek
Fülszöveg:

A ​gonosz láthatatlan, és mindenütt jelen van.
Ez az egyetlen magyarázat arra a sorozatos balszerencsére, amely a Donner-társaságként elhíresült szekérkaravánt sújtja, ami 1846-ban indult útnak Kaliforniába. Kifogyóban lévő készletek, kétségbeesett viták és egy kisfiú különös halála az őrület határára sodorja az elszigetelt utazókat. Annak ellenére, hogy arról ábrándoznak, hogy mi várja őket nyugaton, régen eltemetett titkok kerülnek a felszínre, és a karaván tagjai között feszülő nézeteltérések gyilkossághoz és káoszhoz vezetnek. Úgy tűnik, hogy képtelenek elkerülni a tragédiát… és képtelenek megszabadulni attól az érzéstől, hogy valaki – vagy valami – követi őket, és vadászik rájuk. Talán a gyönyörű, de elátkozott Tamsen Donner miatt (akit néhányan boszorkánynak tartanak), talán azért, mert meggondolatlanul azt az útvonalat választják, amely egy addig ismeretlen terepen vezet keresztül, vagy talán egyszerűen azért, mert elpártol tőlük a szerencse. A kilencven férfiból, nőből és gyermekből álló Donner-társaság egyenesen a western-korabeli amerikai történelem egyik legszörnyűbb és legtragikusabb kalandja felé igyekszik.

 

Amikor a karaván tagjai egymás után nyomtalanul eltűnnek, a túlélőket egyre inkább hatalmába keríti az érzés, hogy talán valóban valami nyugtalanító és éhes vár rájuk a hegyek között… vagy talán az a gonosz, amely testet öltött körülöttük, és kezdettől fogva bennük növekedett.

“Úgy tűnt, hogy sokan nem kedvelik az igazságot, mert mocskos, gusztustalan, udvariatlan és bonyolult dolognak tartják. Nem volt türelmük a számokhoz, a literekhez, az adagokhoz és a józan észhez. Sokan egyszerűen jobban szerették azt hallani, amit hallani akartak, mert ez átmenetileg boldoggá tette őket.”

Vélemény:

Alma Katsu pont az a szerző, akinek a nevével már kismilliószor találkoztam egy másik sorozata végett, ám a könyvek olvasásáig soha nem jutottam el. Most az Éhség kapcsán kapva kaptam hát az alkalmon, plusz löketként azzal együtt, hogy számos helyen Dan Simmons Terrorjához hasonlították (aminek amúgy csak a feldolgozását láttam egyelőre, de azt imádtam!). Nagy reményekkel kezdtem hát meg a vele való ismerkedést, de őszintén szólva, csak félig-meddig váltotta be a hozzá fűzött reményeimet…
…a kezdés a különleges alaphangulattal ugyanis zseniális volt. Katsu írásmódja nagyon jól visszaadja azt western-korabeli Amerikát, ami számos filmből ismerős lehet számunkra. Adott ugyanis egy szekérkaraván sok családdal, akik az új élet reményében nekivágnak átszelni az országot. Már az útjuk kezdetét is rejtélyes események sora szegélyezi: különös levelek, furcsa hangok és halál. De szereplőink persze az intő jeleket ezúttal is semmibe veszik és büszke rátartisággal gyalogolnak tovább az ismeretlen felé. A legnagyobb hangsúly itt még a karaktereken van, néhányan közülük az egyszerű vázlatnál sokkal kidolgozottabbak, s visszaemlékezések formájában egyre többet tudunk meg róluk és titokzatos, gyakran mocskos múltjukról. Felmerül a gyanú, hogy az őket sújtó szerencsétlenségeket is saját maguknak köszönhetik: vagy hitvány személyiségüknek vagy az általuk elkövetett bűnöknek. Szép lassan, ahogy egyre jobban megismerjük őket és felmerül az a lehetőség is, hogy talán valami más, valami nagyobb gonosz munkálkodik a háttérben.
A könyv minimum feléig reménykedtem amúgy valami pozitívabb végkifejletben. Volt több szerethető karakter is, akiknél bíztam abban, hogy tisztázódik a múltjuk és a jelenük egyaránt, hogy számíthatnak valamilyen úton-módon a heppiendre. Ide értem például Stantont, aki teljes mértékig csak a körülmények áldozata, egy hazug és beteg világé vagy Maryt, akinek az egyetlen “bűne”, hogy esélyt ad ennek az alaptalanul vádolt férfinak és teljes hittel s megbocsátással fordul felé. Persze a szerelem pusztán nem elég… a boldog befejezésbe vetetett hitem csak álom maradt csupán. Amikor az életkörülményeik drasztikusan romlani kezdtek, amikor az emberek az őrület felé kezdtek sodródni és előbújt belőlük az állat, akkor már nyilvánvaló volt, hogy itt bizony nem lesz boldog befejezés.
 
Ha pedig az emberi természet nem lett volna elég, akkor az egész súlyosbítására az írónő behozta a már említett misztikus szálat is, azt a bizonyos nagyobb gonoszt. Sajnos ez volt az, ami végül a könyv gyenge pontjává vált. Nyilván kellett valami, ami feldobja a kint Amerikában talán jól ismert történetet, de ennek a kidolgozása elég gyengére sikeredett. Általában a hasonló stílusú könyveknél mindig akad valami magyarázata a történetnek, még ha sántít is. Az Éhség esetében is elméletileg kapunk ilyet, gyakorlatilag viszont olyannyira döcögött, hogy számomra rettentően kuszává, túlzottan rejtélyeskedővé és bizonytalanná vált tőle a történet. A gonosz eredettörténete itt valahogy nem áll biztos lábakon. Mindig éreztem valami tétovaságot ebben a misztikumban, ahol soha nem kerülnek megnevezésre a dolgok és sosem lehetünk biztosak abban, hogy honnan, mitől vagy kitől ered, mindig is ott volt-e vagy tényleg csak a társulattal érkezett, miként történnek azok a rejtélyes dolgok, amik megtörténnek… Mindezt rettentő kidolgozatlannak éreztem és amikor a végén szembekerülünk velük, akkor kiderül, hogy rengeteg megborult elméjű, félig zombiszerű, félig szellemszerű éhes emberi lényről van szó.
Már önmagában a szereplők helyzetének kilátástalansága jó alapanyagot biztosított volna a könyvhöz. Hogyan vesztik el teljesen emberi mivoltukat és vetik le a civilizáltság álruháját. De azzal, hogy Katsu még mindenképp hozzá akart tenni valami természetfelettit, azzal szerintem sokat rontott az összhatáson… Azt azonban nem tagadom, hogy a fanyalgásom ellenére is élveztem a könyvet. Nagyon erős és ütős jelenetei voltak, még a misztikus vonalon is. Szerettem az emberi kapcsolatokra fektetett hangsúlyt és a természetfeletti vonalnak azt részét, amikor nem csak a tudatalattink rettegéseként nyilvánult meg, hanem valami hátborzongató, élő dologként.
A történet befejezésére Katsu visszatér az emberi természet egyik legnagyobb erkölcsi és morális kérdéséhez, vagyis hogy mit tennénk meg a saját és szeretteink túléléséért. Mondanom sem kell, hogy sokkal morbidabb és undorítóbb a válasz annál, mint hogy feláldozzuk saját magunkat és éhen haluk egy “nemes ügyért”…
Összességében elég ambivalensek az érzéseim, ahogy talán az értékelésből is látszik. Az énem egyik része nagyon szerette ezt az olvasmányos és izgalmas történetet, a másik pedig értetlenül áll néhány pontja felett. Ennek ellenére is ajánlom elolvasásra mindenképp, mert a Katsu lenyűgözően, már-már filmszerű élményt nyújtva festette meg ezt az amúgy is érdekes kort és környezetet!

Kedvenc idézetek:

“A szerelem olyan, mint a megbocsátás – mély és türelmes.”
“Ha valaki azt választja, hogy egyedül marad, akkor azt mások gúnyolódásnak veszik.”
“– Az igazság sokszor jóval szörnyűbb, mint a képzelet – (…).”
NYEREMÉNYJÁTÉK

 

A Donner-társaság tragédiája nem egyedülálló. Számos vállalkozó szellemű és bátor ember tett kísérletet arra, hogy új életet kezdjen idegen tájakon vagy felfedezzen addig még ismeretlen területeket.
Minden állomáson egy-egy híres és tragikus véget ért expedíció vezetőjének leírását olvashatjátok, a feladatotok pedig nem más, mint hogy a kitaláljátok, kire gondoltunk és a nevét beleírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére!
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Feladvány: Az északnyugati átjáró végighajózására indított expedíció vezetője volt, melynek két hajója az Erebus és a Terror a jég fogságába esett. A hideg, betegségek, éhség és kannibalizmus vezetett a 129 fős legénység halálához.

a Rafflecopter giveaway

Állomások:
12. 17. – Nem félünk a könyvektől
12. 19. – Könyv és más
12. 21. – A Szofisztikált Macska
12. 23. – Kelly & Lupi olvas

Képek forrása: X

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük