Hónapzárás – 2019. január

Újra eltelt egy hónap, így hát újra itt vagyok egy összesítéssel. Kicsit frusztráló volt amúgy ennek a hónapnak az eleje, mert még javában a vizsgaidőszakom közepén jártam, s képtelen voltam bűntudat nélkül bármit is olvasni. A sikeres vizsgák után viszont nem volt megállás, ennek eredményét olvashatjátok majd. Lássuk! 🙂

Olvasott könyvek száma: 6 db

Szerencsére idén nem hoztam át könyvet az előző évből, így teljesen tiszta lappal sikerült kezdeni, illetve zárni a hónapot. Azt mondjuk be kell vallanom, hogy nem bírtam ki a vizsgaidőszakban sem, hogy ne olvassak valamit, így a Luke és Jon volt az, amivel bűnöztem. (Bár a hossza nem indokolta volna az egy hétig tartó olvasást, szóval biztosak lehettek benne, hogy tanultam is. ;)) A Hazatérést pedig megpróbáltam még a januárba zsúfolni és nagyon örültem neki, amikor sikerült. A lista:



Ennyi könyvvel gyarapodott a könyvtáram: 16 db

Megnyugtatásul közlöm, hogy ezeknek a jó részét már olvastam… 😀 De persze ha jártok a blogon, akkor már tudjátok. 🙂 A Dan Wells könyv az elképesztő szerencsémnek köszönhető, ugyanis a Lap lap után blog játékán sikerült megnyerni, ráadásul igazi kincs, ugyanis dedikált!! <3 A többi mind Blogturnés könyv, aminek jó részéről már írtam is, a maradékról pedig ezután fogok. A Jane Steele-t egyéni recenzióba kértem meg. 🙂

 

Elkészült bejegyzések száma: 12 db
Ez a hónap már olyasmire sikerült, mint amit elképzeltem decemberben, csak arra nem számítottam, hogy egy kicsit bele is fáradok majd. A végeredménynek viszont nagyon örülök.
A bejegyzések nagy része ismét Blogturnés, szám szerint tíz darab, amelyből nyolc könyvértékelés (Lázadók, Az utolsó, A teljes Maus, Adj esélyt!, Minden szívdobbanással, Sötét folyosók, Ross Poldark, The Enemy – Felnőttek nélkül), egy TOP10 Sötét folyosók idézet és egy Ross Poldark-os borítómustra.
 
Várható értékelések:
Ezeknél valószínűleg több lesz, amiket felsoroltam, azok a már olvasott könyvek… 🙂
  • Edward St. Aubyn: Patrick Melrose – Nincs baj / Baj van / Van remény (saját – még elmaradásom múlt hónap(ok)ból)
  • Emery Lord: Minden velünk kezdődött (BTK)
  • Naomi Novik: Ezüstfonás (BTK)
  • Emily M. Danforth: Cameron Post rossz nevelése (BTK)
  • Ava Dellaira: Hazatérés (BTK)
Blogadatok számilag:
Nagy örömmel tölt el, hogy majdnem ezerrel többen jártatok a hónapban a blogon, mint a decemberben, a szám most 2801!!
A legnépszerűbb bejegyzés díját Bálint Erika Adj esélyt! című könyvéről írt értékelésem tudhatja a magáénak ezúttal.
A feliratkozók száma 58, vagyis eggyel többen lettünk, juhúú!!

 

Facebook adatok számilag:
Januárban 42 poszt született, aminek a jó része ismét szuper hírek megosztása volt az Athenaeum kiadótól, a Könyvmolyképzőtől, az Agave Könyvektől, a Libri Könyvkiadótól, a Fumaxtól, a Twister Mediától és a Vad Virágok Könyvműhelytől!
A szokásos instagram képek mellett egy új “projektbe” is kezdtem, ugyanis a kedvenc íróim és nevesebb szerzők szülinapját egy-egy csodás idézetes képpel igyekszem megünnepelni (ha időm is engedi… :’)). Ebben a hónapban szülinaposaink voltak J. R. R. Tolkien, Murakami Haruki és Lewis Carroll. Ráadásul ahogy észrevettem, ti is nagyon szeretitek ezeket a képeket, úgyhogy igyekszem többet figyelmet szentelni rá. 🙂
A legnépszerűbb megosztás is ezek közül került ki, a Murakami Harukit ünneplő poszt 4880 emberhez ért el!! A bejegyzések közül viszont a Ross Poldarkól írt értékelésem vezet toronymagasan; rá 2338-an voltatok kíváncsiak. 🙂
A kedvelések száma 578, ami egyszerűen leírhatatlan érzés, ugyanis ez 51 új embert jelent a hónapban!! Fantasztikusak vagytok, nagyon köszönöm! <3

 

Minden más, ami könyvekhez köthető:
  • “Igazi” könyvtáros lettem! 😉
  • Aktívan dolgozom a blog új kinézetén, elég jól haladok vele, csak lassan (szóval cserébe mire végzek, már mindenkié hasonlóan fog kinézni… xD). Azért remélem elkészül és tetszeni fog mindenkinek. 🙂
Összességében:

Bár blogilag büszke vagyok erre a tetemes mennyiségű bejegyzésre, olvasásilag még több könyvnek örülnék egy hónapban.
Ha választani kellene kedvenc olvasást, akkor a Minden velük kezdődött-et mondanám, noha a többit is imádtam.
A legszebb borító díját pedig az Ezüstfonás kapná, bár a Cameron Post is dobogós lenne nem sokkal mögötte. (Az Ezüstfonás a valóságban ezermilliószor szebb, ugyanis a kék részek valójában ezüst színűek és fényesek.)
A könyvekért ezúttal is köszönettel tartozom a Maxim Kiadónak, a Könyvmolyképzőnek, a Menő Könyveknek, a GABO-nak és Cicerónak, valamint Athenaeumnak! <3
Nektek hogy alakult a januárotok? 🙂 Mi volt a kedvenc olvasmányotok? 🙂
Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük