Catherynne M. Valente: Űropera + Nyereményjáték

A Galaxis Útikalauz Stopposoknak és az Eurovíziós Dalfesztivál szerelemgyerekét ki más is találhatta volna ki, mint Catherynne M. Valente, akinek Űropera című elképesztően csillámos regényét a Gabo SFF adja ki. Ha a turné bloggereivel tartasz, megtudhatod, ki nyeri meg a galaktikus űrderbit és ha játszol velünk, nyerhetsz egyet a Kiadó által felajánlott három könyvpéldányból.

Vagytok annyira kedvesek a kis bolygótokon, hogy ne némítsátok el a ritmust? Ne tapossátok el a dalokat éneklőket és mesemondókat és selyembe öltözőket? Mert olyat csak szörnyetegek csinálnak. Csak ők oltják ki a művészeteket. Ők égetnek könyveket. Ők tiltanak be zenéket. Ők förmednek rá mindenkire, akinek van hallása, hogy kapcsolják ki a ricsajt. Ők nem képesek magukon túltekintve olyan tisztán látni, hogy a mennyeknek dalolják az igazukat. A ti világotokban van elég jóság, hogy szólni hagyjátok a zenét? 
Van lelketek?”

Vélemény:

Gyerünk, hajtsd le végre a Pángalaktikus Gégepukkasztódat, fogd meg a törölköződ és mielőtt az élet értelme 42-vé válna, irány a világ végén lévő vendéglő, hogy ott… Micsoda…? Ez nem az a könyv…? Nem a Galaxis útikalauz stopposoknak-ról beszélünk? Ezer bocsánat… Teljesen összezavarodtam. Azonnal meg is magyarázom nektek, miért ez az aprócska félreértés, de előbb… 😉

Catheryne M. Valente legújabb könyvére egyértelműen a sci-fi zsánere miatt figyeltem fel. Még mindig tartom, hogy az ismerkedés fázisában vagyok ezzel a műfajjal, így szinte gondolkodás nélkül vetem is rá magam mindenféle új és régi megjelenésre. Az Űroperával is ez volt a helyzet, s bár már a fülszöveg alapján is elég extrémnek ígérkezett a történet, mégis érdeklődve vártam, hogy mi sül majd ki belőle. Azt hiszem akkor kellett volna jobban megijednem, amikor Douglas Adams világhírű alkotásához, a Galaxis útikalauz stopposoknak című őrülethez hasonlították, ugyanis akármennyire kult-könyvvé vált az elmúlt évek során, számomra egyszerűen túl sok volt (legalábbis első olvasásra)… Túl őrült, túl terjedelmes, túl lehetetlen… És hogy végül igazuk volt-e a hasonlítgatóknak? Azt hiszem kicsit igen…

Az Űropera ugyanis elsőre szintén egy totálisan elborult, csillámos és strasszos agymenés. Maga a történet elég egyszerű, a galaxisban élő, értelemmel bíró fajok kegyetlen harcokat vívtak az űr meghódításáért. A megmaradt lények az értelemháború után a béke jegyében új hagyományt alakítottak ki: évenként ciklusonként egyszer megrendezik az Eurovíziós Dalfesztivált a Metagalaktikus Grand Prix-t, amely a szórakozás mellett egyben arra is hivatott, hogy kiderítsék, az újonnan felfedezett fajok vajon értelmesek-e? Amennyiben elbuknak, úgy azonnali megsemmisülés vár rájuk. Ebbe a totális őrületbe csöppen bele az emberiség maga is, pontosabban a képviselőink, Decibel Jones és az Abszolút Nullák zenekar (egy szem megmaradt tagja). Minden azon múlik hát, hogy ők hogyan muzsikálnak… Hogy ez a két extrém fazon tudja-e élete legjobb teljesítményét nyújtani és ezzel megmenteni magát a Földet?

A leírás alapján nem is hangzik annyira rémesnek igaz? Nos, ez egészen addig így is marad, amíg bele nem kezdesz az olvasásba. A lineáris történetvezetést meg se próbáld keresni, ugyanis az egész kötet során gond nélkül, akár bekezdésenként ugrálunk térben és időben egyaránt, hogy megismerkedjünk a legképtelenebbnél képtelenebb fajokkal, ráadásul mindezt olyan nyakatekert, már-már végtelen ulyssesi körmondatokkal, amik egy ideig biztosan próbára teszik majd a türelmedet. Jó pár oldal kellett ahhoz, hogy megszokjam Valente stílusát és rájöjjek, hogy valójában az elsőre felfoghatatlan és túlírt mondatok valami egészen triviális dolgot takarnak. Ezután már sokkal könnyebben ment az olvasás és elkezdtem élvezni magát a könyvet is.

Talán azért vált számomra annyira érdekessé és izgalmassá a kötet, mert a faék egyszerűségű alapszituáció ellenére is folyamatos aktív figyelmet kívánt, ennek köszönhetően pedig néha sikerült meglátni a mögöttes, elgondolkodtató tartalmakat is. Nem állítom, hogy ez az Űropera valós célja, hogy burkoltan a nyakunkba zúdítson világmegváltó eszméket, de mindenképp érdekes volt elcsípni egy-egy gondolatot az önző emberi természetről, arról hogy mennyire nem törődünk a bolygónkkal és egymással, de érdekes volt látni azt is, hogy szereplőink hogyan birkóznak meg a saját, nem egyszer ambivalens érzelmeikkel és hogy ezek milyen hatással vannak az események alakulására.

Persze még ezekből sem derül az ki, hogy miért is annyira elborult könyv az Űropera… A teljesség igénye nélkül, csak hogy néhány dolgot említsek, van itt minden, ami (nem) szem-szájnak ingere: kobaltkék űrflamingó-hal, flitteres és gyöngyös elektro-funk glamgrindben nyomuló különc rocksztár, térben és időben ugráló vörös panda, paradoxonmeghajtású akvárium, 321 csoportentitás és egy zenei verseny életre vagy halálra… szó szerint.

A szerző köszönetnyilvánításából kiderül amúgy, hogy a könyv ötlete mondhatni poénból született. A
Metagalaktikus Grand Prix-et ihlető Eurovíziós Dalfesztivált minden évben követő Valente lelkes twitter-posztokban tudósított egy épp aktuális eseményről, amikor valaki viccesen megjegyezte neki, hogy írhatna egy euróvíziós science fiction regényt, a szerkesztője pedig azonnal ráírt, hogy látatlanba is megveszi ezt az őrült ötletet. Innentől pedig mondhatni nem volt megállás. A versenyen kívül a fejezetcímekben is visszaköszön az Eurovízió, ami igazi csemege azoknak, akik (többé-kevésbé) szintén rendszeresen követni szokták a Dalfesztivált.

Amit még mindenképp szeretnék kiemelni, az a zseniális fordítás. Még az eredeti szöveg előzetes ismerete nélkül is ki merem jelenteni, hogy emelem a nem létező kalapom a fordító, Kleinheincz Csilla előtt (újfent, még ha Molyon már meg is tettem), aki négy hónapnyi „küzdelem” árán tett róla, hogy a saját anyanyelvünkön is élvezhessük ezt az Űropera minden őrületét. Egészen bravúros munkát végzett, ami nem csak a kibogozhatatlan mondatok megfejtésében és átadásában nyilvánult meg… Teljesen odáig voltam, amikor a gyanútlan olvasás során egyszer csak szörnyen ismerős szövegrészletek kerültek a szemem elé, majd nagyot koppanva leesett, hogy ezek bizony népszerű magyar slágerek összeollózott sorai. Mindig örülök, ha valamilyen magyar vonatkozást találok az aktuális olvasmányban, így ez is egy emlékezetes pillanat lett.

Összességében nem mondom, hogy kedvenccé avattam a könyvet, de a végén mégis sokkal jobban tetszett, mint azt az elején gondoltam volna. Az kétségtelen, hogy Valente írásához először is kell egy jó adag hangulat és elszántság, hogy ne törjön bele a bicskád, de ha szeretted a Galaxis útikalauzt, akkor igen nagy valószínűséggel ezt is fogod, hiszen az őrület hasonló, még ha nem is annyira monumentális. Én azt hiszem a jövőben mindenképp szeretném majd újraolvasni, hiszen annyira sok és annyira részletes, hogy már most biztos vagyok benne, hogy rengeteg minden elkerülte a figyelmem. Vagy ha addig nem jutok el, akkor majd a moziig biztosan… Ugyanis tervezik megfilmesíteni az Űroperát is! (Nocsak, gondoltátok volna? ;))

Kedvenc idézetek:

Az emberek akkor a legboldogabbak, amikor azt hiszik, mindjárt megkapják szívük vágyát. 
Azt megelőzően és azután mindannyian szörnyetegek.

– A halál mindenkiért eljön, még a csillagokért is. Még a csillagok közti anyagért is. De ha hiszel magadban, és eléred a céljaidat, úgy halhatsz meg, hogy soha senki nem fog elfelejteni, és ez majdnem olyan jó, mint egyáltalán meg sem halni.


Eredeti cím: Space Opera
Nyelv: magyar
Fordította: Kleinheincz Csilla
ISBN: 9789634068228
Eredeti megjelenés: 2018.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 336
Kiadta: GABO

Fülszöveg:

Egy ​évszázaddal ezelőtt az értelemháború alaposan szétzilálta a galaxist, és szinte teljesen felszámolta az űr meghódítására törekvő, intelligens életet. Ezt követően különös hagyomány vette kezdetét, hogy a túlélőknek mégiscsak jobb kedve legyen, és a feldúlt világok lakói a béke, a közösség és a megértés jegyében néha összejöjjenek.
A fennmaradt civilizációk ciklusonként egyszer megtartják a Metagalaktikus Grand Prix-t, ahol a furcsábbnál furcsább lények dallal, tánccal vagy egyéb performansszal mérik össze tudásukat. Minden újoncnak meg kell mérettetnie magát, és itt dől el, hogy a galaktikus nagycsaládba jelentkező új faj értelmes-e – ha pedig elbukik, haladéktalanul megsemmisítik.
Idén az emberiség is bekerül a képbe, és bár diplomáciai drámákra, gigantikus űrhajókra, féregjáratokra és a más népek iránt közömbös idegenekre számítottak, rúzsos szájak és flitteres ruhák, csillogó strasszok és elektromos gitárok várják őket. A Földet ráadásul nem más képviseli a galaxis legnagyobb színpadán, mint a Decibel Jones és az Abszolút Nullák, fajunk sorsa pedig azon múlik, képesek-e úgy zenélni, mint még soha senki a történelemben.„Mintha vakrandira ment volna Ziggy Stardust és a Galaxis útikalauz stopposoknak, hogy aztán durván berúgjanak és egész éjjel karaokézzanak. Cat Valente teljesen flúgos, de amúgy zseniális, és rajta kívül a világon senkinek nem jutott volna eszébe ez a sztori, és pláne nem tudta volna így megírni.” John Scalzi

Nyereményjáték
Mivel a könyvet az Eurovíziós dalfesztivál ihlette, versenygyőztes előadókat keresünk számaik címe alapján. A rafflecopter megfelelő sorába az előadó nevét várjuk.
 
(Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
 
A dal címe:



a Rafflecopter giveaway

Állomások:
06.03 – Olvasónapló
06.09 – Hagyjatok! Olvasok!
06.12 – Nem félünk a könyvektől
06.15 – A Szofisztikált Macska

Kép forrása: X X

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük