5 perces Marvel történetek + Nyereményjáték

A Kolibri Kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent az 5 perces Marvel történetek c. gyűjtemény, mely a Marvel-univerzum legnagyobb hőseinek életébe enged bepillantást. Ennek apropóján most a Blogturné Klub négy bloggere mesél a könyvvel kapcsolatos élményeiről.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a legnagyobb hősöket, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.

Gamora tudta, hogy a család nemcsak azt jelenti, hogy együtt nősz fel valakivel, hanem azt is, hogy ott vagytok egymásnak.

Vélemény:

Azt hiszem a saját Marvel-rajongásom betetőzésének tekinthetem az aktuális olvasmányom kiválasztását, ugyanis bár kezdek eltelni a témával, még utoljára szerettem volna egy esélyt adni ennek a mesekönyvnek, amelyben a már jól ismert kedvenc szereplőinket láthatjuk viszont, ezúttal gyermekeknek szánt köntösben. Kíváncsian és félve vártam hát, hogy mit kapok majd a kötettől, de a végére csak annyit mondhatok, hogy tényleg ideje lesz egy rövid időre parkolópályára tennem a szuperhős történetek világát…
Az 5 perces Marvel történetek kötetben 12 mese kapott helyett, amolyan válogatásként a legnagyobb hősök életéből. A válogatás alapkoncepcióját a kötet végére sem sikerült megfejtenem, ugyanis némely szereplő vagy csapat több saját sztorit is kapott, míg mondjuk Thort csak mellékszereplőként láthatjuk egy vagy két történetben. A könyv a barátságos és közkedvelt Pókember(ek) eredettörténetével veszi kezdetét, amit én az olvasásom elején nagyon szerencsétlen választásnak éreztem, mert csak gyengeség és összecsapottság érzését hagyta maga után. Mindenesetre nem adtam fel, mert bár lehet, hogy csak az emlékeim teszik szebbé a régi meséket, de úgy éreztem, hogy ez nem üti meg azt a bizonyos szintet. Ha őszinte akarok lenni az első gondolatom az volt, hogy olyan, mintha hülyékhez beszélne, nem gyerekekhez… A gyerekek nem hülyék, lehet ennél komolyabban is tálalni nekik bármit… Szerencsére a folytatás már sokkal jobban sikerült, kezdtem az érezni, hogy talán mégis van remény és nem csak keserű szájízzel rakom le majd a könyvet.

Amit igazán díjaztam végül, hogy a legtöbb történetbe igyekeztek valamiféle tanulságot is belecsempészni, így olyan témák is szóba kerültek, mint a felelősség, a szeretet és a család fogalma, a becsületesség, az összefogás, a partnerség, bajtársiasság és segítőkészség, a többet ésszel mint erővel gondolata, az állatvédelem, de szó esik arról is, hogy ne legyünk előítéletesek illetve ne ítéljünk elhamarkodottan. Maguknak a történeteknek nem mindegyike jelent újdonságot amúgy, nagyon sok részlet ismerős lehet a filmekből, néhol egy az egyben átvett mondatokkal, elég csak Ben bácsi “a nagy erő nagy felelősséggel jár” mondatára gondolni.




Az illusztrációk viszont szuper egészítik ki és varázsolják szebbé a könyvet. Nem tökéletes, ne várjunk képregény-minőséget, de a legtöbbje nagyon jól el lett kapva és megadja azt a pluszt a mesékhez, ami a történetből hiányzik. Az ábrázolás elég változatos, némelyik szereplő inkább filmbeli karakterre hasonlít, de a legtöbbje a képregényekben megismert változatára, jó példa rá többek között Bucky és Zémó Báró alakja.

Vannak viszont hibák, amik fölött nem tudok elsiklani sosem, így szót kell ejtenem valamiről, ami kicsit olyan volt, mintha a fogamat húzták volna… Talán tördelési hiba csak, de a 112. oldal szövege nagyjából pontosan ismétlődni fog a következő oldalon, így erre készüljetek fel. Annyira sajnálom, hogy ilyen bakik képesek mindig becsúszni, még egy ilyen egyszerű könyv esetében is…


Összességében még ha sok újat nem is adott számomra ez a gyűjtemény, abban teljes mértékig biztos vagyok, hogy jól kis gyorstalpaló lehet ez az új generációnak, akik még csak most kezdenek belecsöppenni idehaza ebbe az óriási, szuperhősökkel teli univerzumba! Szóval kalandra fel! Egy próbát mindenképp megér! 😉


Eredeti cím: 5-Minute Marvel Stories
Nyelv: magyar
Fordította: Horváth Vivien
ISBN: 9789634375357
Eredeti megjelenés: 2019.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 192
Kiadta: Kolibri Kiadó

Fülszöveg:

Szuperhősök, gyülekező!
Csatlakozz a Marvel-univerzum legnagyobb hőseihez, akik egyesült erővel harcolnak a világ legveszélyesebb gonosztevői ellen! Hagyd, hogy ezek a pörgős, olvasmányos történetek elrepítsenek kedvenc szuperhőseid világába – akár öt perc alatt!
Nyereményjáték

A kötetben néhány hős kiemelt szerepet kap, mostani játékunk során pedig az ő neveiket keressük. Minden állomáson találtok egy betűhalmazt, melynek elemeit helyes sorrendbe rakva megkapjátok a megfejtést. Nincs más dolgotok, mint mind a négy hős nevét beírni a rafflecopter doboz megfelelő mezőjébe, és máris esélyetek nyílik megnyerni a kiadó által felajánlott regény egy példányát.

(Fontos! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük; amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)
Hősünk:
PATKÁNYERIKAMAI


a Rafflecopter giveaway

Állomások:

09. 26. – Dreamworld
09. 27. – Könyv és más
09. 28. – Sorok között
09. 29. – Nem félünk a könyvektől
Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük