Emlékszilánkok egy könyvmoly eszméléséből...

Hol volt, hogy nem volt, a Dunán innen, vagyis túl… élt egy kislány… 😀
Nos, ha azt várnátok, hogy úgy kezdem ezt a bejegyzést, hogy már oviban megtanultam olvasni és azóta is imádom, akkor ki kell, hogy ábrándítsalak titeket. Éveken keresztül nyaggattam anyut előszeretettel, hogy olvasson és meséljen, de nem voltam csodagyerek, az oviban sem volt ABC a jelem és nem ismertem a betűket sem három évesen… Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor csak pillanatnyi meghatározó élményeim vannak az olvasással kapcsolatban, macskakövek szögletes darabkái, amik a jelenig kövezték ki az utat. Azt hiszem úgy lesz a legjobb, ha ezeket a köveket mutatom be nektek:

Az olvasás szeretete a könyvek szeretetével kezdődött. Noha még nem tudtunk olvasni, de az óvodával ellátogattunk az egyik helyi fiókkönyvtárba, ahol rendszeresen szerveztek nekünk programokat és ahová beiratták az egész csoportot. Az egyik legemlékezetesebb élmény volt számomra az a rengeteg könyv ott és akkor.

A rendszeres esti mesék megtették a hatásukat. Az első osztály órái közül természetesen a magyart vártam és szerettem a legjobban. Hatalmas lelkesedéssel “olvastam” a papámnak a Somogyi Hírlapból a téli szünetben, noha még az ABC-n se értünk végig. Ez egy percig sem jelentett akadályt: lelkesen karikázgattam a már ismert betűket és találgattam ki a még ismeretleneket.

Később a kötelezők sem tudták a kedvem szegni. Már nem emlékszem a sokat emlegetett Kincskereső kisködmönre, de arra igen, hogy lelkesen vezettem életem első, belőle írt olvasónaplóját, ráadásul a másik kedvenc tevékenységemnek is hódolhattam benne: a rajzolásnak.

A kötelezők később is meghatározó részét képezték az olvasmányaimnak. (Szinte) sosem húztam a szám rájuk, a legtöbbjébe hatalmas lelkesedéssel vetettem bele magam és nem egyet az adott évnél korábban is olvastam el.

A kötelezők korai szeretetéből következik, hogy hiába szomorú vagy sem, de nálam nem a Harry Potter volt, ami a könyvmolyság útja felé terelt, sőt… meglehetősen későn ismerkedtem meg vele, ha jól emlékszem, akkor a negyedik vagy ötödik rész környékén. Ez persze nem jelenti azt, hogy kisebb rajongóvá váltam volna azoknál, akik már az első rész megjelenésétől követik a sorozatot. Denem szavaival élve, a Harry Potter az én “múltam, a jelenem és a jövőm”. 🙂

Az viszont biztos, hogy részben Rowling könyveinek köszönhető, hogy kinyílt számomra a világ és rájöttem, hogy van élet a szépirodalom is túl. Innentől sokkal bátrabban választottam meg az olvasmányaimat és bátran válogattam a számomra új, addig ismeretlen műfajok közül.

Akkor váltam igazán introvertált könyvmollyá, amikor a gyerekkori baráti társaság egyszer csak úgy gondolta, hogy ők már kinőttek a játékból és inkább késő estig lógnak, cigiznek meg bandáznak. Én köszöntem, de nem kértem ebből és inkább olvastam. Egy ideig még próbált anyu rávenni, hogy menjek szórakozni a többiekkel, aztán feladta. Én pedig nem bántam. 🙂

2004-ben, az Egri csillagokkal határoztam el, hogy én bizony vezetni fogom az elolvasott könyveimet. Akkoriban már aktív könyvtárba járó voltam és máig emlékszem annak a kornak a kölcsönzött kedvenceire, a Gréti-sorozat három részére vagy épp Meg Cabot több könyvére.

Ha pedig könyvtárba járás…  Akkor azt is el kell árulnom, hogy egy időben halmoztam a beiratkozásaim számát: körülbelül öt könyvtárnak voltam egyszerre tagja… 🙂 Furcsa szeretetem az irányukba végül meghozta a “gyümölcsét”, hiszen azóta az egyik ilyen intézményben dolgozom. 🙂

12 évesen már elég határozott voltam a könyvválasztásaim terén. A király visszatér utáni évről beszélünk, ekkor ismertem meg A gyűrűk urát és ekkor gondoltam azt is, hogy én bizony ezt most olvasom. Azt mondták, hogy ne, mert nem fogom érteni. Irtó mérges lettem, mert úgy voltam vele, hogy hadd én döntsem már el, hogy mit olvashatok és mit nem. Ha nem fogom érteni, majd úgyis abbahagyom. Hogy dacból-e vagy sem, nem tudom, de még abban az évben elolvastam mindhárom részt.

Közvetlenül utána belekezdtünk az akkori barátnőmmel a Jéghegyek népe sorozatba is… Na… na az tuti, hogy nem nekem való volt. 😀

Szerény ismereteimmel is minden könyves dologban igyekeztem részt venni. Kezdetben vers- és mesemondó versenyeken indultam, később segédkeztem olvasási verseny szervezésében, de részt is vettem osztályon belüli “ki olvas a legtöbbet?”-kihívásban, amelyet legalább egyszer biztosan sikerült is megnyerni, valamint tagja voltam a Meg Cabot Fan Clubnak, ahol mondhatni el lett ültetve ennek a blognak az írmagja… 🙂

Az utolsó nagyobb változást az olvasási szokásaimban pedig a Moly.hu oldalának köszönhetem, ahol újfent rájöttem, hogy mennyire keveset is tudok és könyv van még, ami felfedezésre vár… 🙂

Tehát… Ha nem is kaptatok teljes képet, de talán valamiféle benyomás kialakulhatott bennetek az ifjúkori könyvmoly énemről. Talán még annyit hozzátennék, hogy az évek során szemüveges is lettem, így aztán minden adottá vált a tipikus moly léthez… 😀
Ez lett volna a bevezetés egy új poszt-sorozathoz, ennél már csak jobb lesz (remélem :P).

 

Nektek milyen meghatározó gyerekkori könyves élményeitek vannak? 🙂 Kommenteljétek bátran!
Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük