Victor Gischler: Deadpool – Zsémbes zsoldos + Nyereményjáték

A szélesebb nézőközönség derült égből villámcsapásként kapta az arcába Deadpoolt néhány évvel ezelőtt, s az elsöprő sikerek után már csak idő kérdése volt, hogy a hazai, éppen felfelé ívelő képregényes piacon valaki lecsapjon a nagyszájú, piros hacukás “zsoldosról” szóló képregények jogaira. A zseniális promók és az őrületes gerillamarketing ellenére számomra irtó nagy csalódást jelentett végül az első film, így aztán sokáig húztam-halasztottam a folytatását, mert abszolút nem vágytam még egyszer két órányi szenvedésre… Szerencsémre viszont végül beadtam a derekam, hogy aztán pozitívan csalódhassak. A második rész szórakoztató volta tett róla, hogy érdekelni kezdjen a képregényes vonal is, szóval mindent vagy semmit alapon úgy döntöttem, hogy lássuk ezt is! Az érzéseimnek végül valahogy a két film között sikerült elhelyezkedniük…

Jelen történetünk kezdetén Deadpool épp az ellenfél oldalán játszik. Az A.I.M. bűnszervezet megbízásából zsémbes zsoldosunk kénytelen az őslényekkel teli Vadföldre látogatni, hogy megszerezzen egy rendkívül veszélyes biológiai fegyvert… ami történetesen a saját, zombi-vírussal fertőzött feje. Itt csapódik hozzá a dögös, de főleg bögyös biológusnő, dr. Betty, akivel inkább úgy döntenek, hazajuttatják a zombiverzumba kobakot. A nem mindennapi csapat multiverzumokon átívelő őrületes utazásba kezd, nyomukban nem csak az A.I.M. katonáival, de a mindent elpusztító fenyegetés veszélyérzetével is. A cél egyértelmű: hazajuttatni kobakot… majd végül saját magukat is.

Őszintén szólva nehezen tudnék olyat írni, amit nálamnál jobbak ne szedtek volna már össze a kötetről a megjelenés óta. Elöljáróban annyit mindenképp elmondanék, hogy filmek nagyszájú, gyakran totál alpári stílusú, idegesítő Deadpoolja helyett, itt egy fél fokkal szimpatikusabb Wade Wilsont kaptam, aki bár nagyvonalakban ugyanolyan tenyérbemászó, szókimondó és szexmániás őrült, mégis valahogy inkább a kedvesen buta jelző jut róla eszembe, ami miatt végre kedvelhetővé vált számomra is a karakter (csakúgy, mint a film második részében a kölyök iránti elkötelezettsége miatt). Nála már csak a zombifej volt még inkább kedvelhető, amit egyáltalán nem gondoltam volna, de a vega életmód mellett elköteleződő, már-már bölcs kobak messze túlszárnyalta Wade-t és a történethez javarészt csak a melleivel hozzájáruló dr. Bettyt…

A sztori legjobban várt része a csapat zombiverzumba való kirándulása volt. Amióta tudok ennek a létezéséről, azóta kíváncsi vagyok erre a világra és rettenetesen örültem, hogy végre ízelítőt kaphatok belőle, hiszen valljuk be, hamar kifulladhat egy ilyen sztori. Ha egy egész bolygó összes lakosa igen hamar zombivá válik, akkor mégis mi a francot kezdhetnek magukkal a karakterek? Nos, részben választ is kapunk erre a kérdésre a Zsémbes zsoldosban, ugyanis egyrészt kiderül, hogy vannak túlélők, másrészt pedig nem csupa agyatlan élőhalottról beszélünk. A régmúlt hősei kommunikálnak egymással, gondolkodnak és vannak céljaik is, noha azok nem túl változatosak… (vagyis, hogy hogyan juthatnának friss húshoz). A multiverzumok változatossága viszont hiába gyönyörködtet, a Deadpool által meglátogatott helyek és az alteregói túlságosan is kevés szerepet kaptak, kivéve zombielandet, amit viszont hiába vártam annyira, az ott töltött idő végül túl hosszúra, a cselekmény pedig túl laposra sikeredett. Nagyon örültem, mikor végre sikerült elhúzniuk onnan. A csalódottságomat viszont enyhíti a tudat, hogy a Fumax hamarosan megjelenő újabb Deadpool képregényében Wade kénytelen lesz összefogni az alteregóit, hogy megmentse a világot. Na az… az biztosan totál őrület lesz!Amiket amúgy abszolút imádtam, az a kötetet alkotó füzetek és azok alternatív borítói. A legtöbbje tisztelgés a populáris kultúra nagyjai iránt, így aztán nem kell meglepődni, ha visszaköszön a Cápa vagy A bárányok hallgatnak posztere, esetleg a Nirvana egyik albumborítója. Ilyen kikacsintásokból a történetben sincs hiány, Deadpool ugyanis például előszeretettel végez ki embereket azért, ha Star Wars-trilógiát valaki jobbnak tartja az eredetinél, de van hogy kiakad azon, hogy is, hogy meghalhat mindenki, akit bír… az iCarly stábja, Adam West vagy Paula Abdul… Ez a kettősség már alapból egy bomlott elmére vall, de hát Deadpool mi mást várhatna az ember…
Mi sem bizonyítja ezt még jobban, mint a poénáradat, amit az olvasóra zúdít és amit vagy képes az ember befogadni, vagy nem. Voltak pillanatok, amikor sikerült megmosolyogtatniuk engem is (főleg kobaknak), de az esetek többségében inkább csak fárasztott a dolog.

Mivel képregényről beszélünk, ezért nem mehetek el szó nélkül az általa nyújtott vizuális élmény mellett sem. Az alaptörténetet a nemrégiben elhunyt Bong Dazo illusztrálta, aki a ma klasszikusának mondható stílusban vázolta fel számunkra a keretet, s ami a színezéssel együtt igazán látványosra sikeredett. A különlegességét a kötetnek mégis az adja, hogy a multiverzumokban játszódó részeket más-más rajzolók vetették papírra. A látványos különbségekkel operáló oldalak között vannak botrányosan rosszra, de legalábbis rettentően furára és többé-kevésbé ütősre sikerültek is. A személyes kedvencem a Kyle Baker által rajzolt 2. fejezet, ami a kötet végefelé kapott helyett és ami szinte szöges ellentétben áll a szintén Baker által alkotott, s fentebb már említett botrányosan rossz multiverzumos ábrázolással. Ez a sötét tónusú, retro hangulatot idéző mocsári jelenet számomra messze kiemelkedett a megszokott rajzok közül és nem is volt képes aztán felülmúlni azt semmi.

vagy