R. F. Kuang: Mákháború + Nyereményjáték

R. F. Kuang Mákháború című regénye az Agave gondozásában jelent meg idén, 2019-ben. A történet egy Kínához nagyon hasonló fantasyvilágban játszódik, amelyben a béke csak látszat. Az emberek többsége már megfeledkezett az istenekről, de Zsin visszatér hozzájuk, hogy megnyerhesse a háborút az országának, Nikannak a Mugeni Föderációval szemben. Zsin izgalmas történetét ezúttal négy bloggerünkkel követheted végig, természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

– Az istenek kora véget ért – szólalt meg végül. – Lehet, hogy a nikarák sámánokról mesélnek a legendáikban, de nem képesek elviselni a természetfeletti gondolatát. A szemükben őrültek vagyunk. – Nyelt egyet. – Ami nem igaz. De hogyan tudnánk bárkit is meggyőzni erről, amikor a világon mindenki más annak tart minket? Amint egy birodalom meg van győződve a saját világnézete igazáról, ki kell irtania minden azzal ellentétes bizonyítékot.

Vélemény:

A Mákháborút egészen a bejelentésétől fogva izgatottan vártam, ami részben annak is köszönhető, hogy egy ideje meglehetősen nagy érdeklődéssel viseltetek mindenféle keleti kultúrát magába foglaló, illetve feldolgozó írásmű iránt. A megnyerő külső és a fantáziadúsan izgalmas fülszöveg kettőse csak még inkább hozzátett az “akarom”-érzéshez, hogy aztán mégis valami furcsa kettősséggel csukjam be a könyvet az utolsó oldalak végeztével…
A könyv sztorija ugyanis iszonyatosan tetszett… Adott nekünk egy háborús árva, egy rossz körülmények között élő lány, Zsin, aki hogy kitörjön abból a rabszolgaéletből, amelybe kényszerült, elképesztő erőfeszítések árán eléri, hogy felvegyék az ország legjobb katonai iskolájába, a Szinegardba. A tanulmányaik alatt viszont kitör egy újabb háború és az addig tanultakat kénytelenek lesznek a való életben is alkalmazni. A szerző, Kuang pedig mindezt megfűszerezvén egy kis természetfelettivel, istenekkel és sámánokkal hinti meg az ország, Nikan területét, amelyek aztán még nagyobb pusztításra és még hatalmasabb játszmákra predesztinálják a történetet…
Ha pedig az összbenyomásomat szeretném egy szóval megfogalmazni a Mákháború kapcsán, akkor azt hiszem azt a jelzőt használnám rá, hogy kiforratlan. Mert bár számos fantasztikus (és sok esetben kopizott) ötletet sikerült a történetbe beépíteni, mégse érződik végül koherens egésznek a cselekmény. A három részre tagolódó sztori első fele minden negatívuma ellenére is nagyon tetszett. Zsin egy nagyon jól formálható karakter-alapanyag, aki meg is kezdi fejlődését… legalábbis egy bizonyos pontig. Kitartóan és állhatatosan küzd, hogy bejusson Szinegardba, ami aztán egy katonai iskola képébe oltott Roxforttá válik… legalábbis a Harry Potter rajongók szemében biztosan. Az első furcsaság ez volt számomra, vagyis hogy több jelenet is kísértetiesen emlékeztetett a Harry Potterre, legyen szó olyan apróságokról, mint a tanulóknak a vizsgáikra való felkészülés, hogy azokra a tárgyakra fektetnek hangsúlyt, amiben majd a jövőben tovább szeretnének tanulni, illetve hogy lényegében “házakba” osztják őket, vagyis egy-egy mentorhoz kerülnek, akiknél a leendő beosztásuk alapján okulnak tovább. De a barátságok, ellenségek és kivételező tanárok is hasonló képet festenek, mint a híres varázslótanonc esetében. Mindezek ellenére is élveztem ezeket a részeket, mert átszőtte az egészet nikarák kultúrája, ami viszont messzemenőkig hasonlóságot mutat Kínáéval, legyen szó annak történelméről, filozófiájáról vagy szokásairól… Egyszóval szinte mindenről…

 

Az első rész könnyedségét aztán a háború borzalmai váltották fel, hogy aztán a harmadik részben tetőzödjön minden, karöltve a már korábban említett isteni hatalommal. A kézzel foghatóan valós és brutális részleteket Kuang olyan természetességgel írja le, amit nem feltétlenül éreztem mindig indokoltnak. A legrosszabb mégis az, hogy hiába a háború, itt nincsenek szürkék és árnyalatok, hanem minden fekete és fehér. Az ellenség, a Mugeni Föderáció emberei gonoszak, Nikan pedig jó, nincs átmenet, nincs lehetőség az eltérésre. Ez a brutalitással karöltve sok és gyakran hihetetlen, hiteltelen…
A legnagyobb potenciált a vallási vonalban, az istenekben és az azok képességeit és hatalmát kiszipolyozó sámánokban láttam. Igazán epikus részét képviselik a cselekménynek, amit remélem a folytatásokban még jobban megismerünk majd. Szerettem, hogy olyan ideológiai kérdéseket is felvetett, amik bennünk is megfogalmazódnak ebben a modern, isten(ek) nélküli világban, például hogy miért történik annyi rossz a jó emberekkel és egyáltalán hogyan lehet működőképes egy olyan vallás, amelyben számos istenség létezik? De érdekes volt az istenek részéről tapasztalható kettősség is, vagyis amikor egy adott isten elítéli az embereket, a földi halandókat gyarlóságukért, majd aki maga is ugyanolyan, ha nem nagyobb kegyetlenséggel öli meg testvére halandó férjét és gyermekét, így bizonyítván állítólagos igazát.
A gyakran csapongó cselekmény végül rengeteg elvarratlan szálat hagyott maga után. Voltak lényegesnek tűnő dolgok, amiknek a jelentése útközben elsikkadtak, de olyanok is, amik csak újabb kérdéseket nyitottak. Több szereplő is gyanús körülmények közt ért véget, így rettentően kíváncsi vagyok, hogy vajon mi lesz a sorsuk. Ha pedig karakterek… Reménykedem abban is, hogy a folytatásban sikerül kicsit csiszolni a rajtuk, mert kevés olyan főszereplőhöz volt szerencsém, mint például Zsin, akinek a kötet végére sikerült megmaradnia az önző és labilis, végtelenül meggondolatlan és már-már érzéketlen személy voltánál.
Összességében bár nem mondhatom azt, hogy ez egy maradéktalanul hibátlan alkotás, a pörgős cselekménynek köszönhetően, filmszerű élmény képében bontakozik ki egy izgalmas ötvözete az általunk ismert Kínának és a fantázia birodalmának. Megpróbál túllépni a tipikus YA-regényeken, s igyekszik az idősebb korosztályt megcélozni több-kevesebb sikerrel… Legfőképp arra leszek kíváncsi, hogy a folytatásokban mennyire sikerül majd Kuangnak felnőnie a feladathoz és összefogni a jelenleg néhol meglehetősen kusza szálakat. A potenciál mindenképp ott van benne, a kiaknázáson viszont még csiszolnia kellene.

Kedvenc idézetek:

“A háború nem az dönti el, kinek van igaza, hanem azt, ki marad életben.”

“A gyerek megszűnik gyereknek lenni, amint kardot adnak a kezébe. Amint megtanítják harcolni, amint felfegyverezik, és az arcvonalba állítják. Onnantól katona.”

“– A nagy hatalom mindig nagy veszéllyel jár. A nagy és a középszerű között az a különbség, hogy a nagy hajlandó vállalni az ezzel járó kockázatot.”

“A sikerhez áldozat kellett. Az áldozat fájdalommal járt. A fájdalom sikert von maga után.”

 


Eredeti cím: The Poppy War
Nyelv: magyar
Fordította: Ballai Mária
ISBN: 9789634196402
Eredeti megjelenés: 2018.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 572
Kiadta: Agave Könyvek

Fülszöveg:

Nikant elárasztja az ópium, amelyet a Mugeni Föderáció juttatott el a birodalom partjaihoz. A drog folyton emlékeztet a velük folytatott háborúra, amelynek csak a trifektaként elhíresült három hős – a Nőstényvipera, a Sárkánycsászár és a Kapuőr – tudott véget vetni. Ezen legendás lények mindegyike istenszerű hatalommal bírt, ők egyesítették a birodalom hadurait a Föderációval szemben. Azóta viszont évtizedek teltek el, és a trifekta felbomlott: a Sárkánycsászár meghalt, a Kapuőr eltűnt, egyedül a Nőstényvipera ül a trónon. Béke uralkodik, de az ópiumtól nem sikerült megszabadulni.
Amikor Zsin kiváló eredményt ér el a kedzsun – a birodalmi vizsgán, amely a legtehetségesebb fiatalokat válogatja ki az akadémiákra – mindenki megdöbben: a vizsgáztatók, akik képtelenek elfogadni, hogy egy Kakas tartományban élő háborús árva csalás nélkül teljesítheti a vizsgát; Zsin nevelőszülei, akik azt hitték, végre kiházasíthatják a lányt, és ezzel további üzleti előnyökre tehetnek szert; és maga Zsin is, aki ekkor jön rá, hogy végre búcsút inthet az addigi életét meghatározó rabszolgaságnak és kétségbeesésnek. Még nagyobb meglepetést okoz, hogy Zsin Nikan legkiválóbb katonai iskolájába, a Szinegardba nyer felvételt.
Közben a keskeny tengeren túl ismét mozgolódik a Mugeni Föderáció, az újabb háborúhoz már csak egy szikra kell… és lehet, hogy egyedül Zsin mentheti meg az országa népét. A lány ugyanis a Szinegardban rájön, hogy halálos, földöntúli erővel bír, tehetsége van a sámánizmus szinte mitikus művészetéhez. Pszichoaktív szerek és egy látszólag eszement tanár segítségével próbálja feltárni képessége mélységeit, és közben megtanulja, hogy a rég halottnak hitt istenek nagyon is élnek, ráadásul a hatalmuk uralása nemcsak az emberi mivoltát veszélyezteti, de egy teljes nemzet elpusztításával fenyeget.
Nyereményjáték

A Mákháborúban fontos szerepük van a rég elfeledett isteneknek, ezért most különböző népek isteneivel fogunk játszani. Minden blogon találtok egy képet, amely valamilyen kapcsolódik egy istenhez vagy istennőhöz, a feladatotok annyi lenne, hogy a rafflecopter doboz megfelelő helyére beírjátok ennek az istennek vagy istennőnek a nevét (ha több néphez is kapcsolódik, pl. létezik görög és római változata is, bármelyik nevét elfogadjuk). Ez alkalommal egy szerencsés olvasónk nyerhet majd egy példányt a könyvből.

 

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kép:

11.29 – Nem félünk a könyvektől
12.01 – Utószó
12.03 – Könyv és másKépek forrása: X X

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük