Az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású kultikus képregénye, a Persepolis, idén októberben végre újra, teljes kiadásban jelent meg a Libri Könyvkiadó gondozásában. Az iráni forradalom borzalmaiból menekülő Marjane Satrapi képregényes önelbeszélését ezúttal a Blogturné Klub négy bloggere mutatja be nektek és ha velünk tartotok, akkor megnyerhetitek a kötet egy példányát is!
“Addig éljetek együtt, amíg boldogok vagytok egymással. Az élet túl rövid ahhoz, hogy boldogtalanul töltsük.“
Vélemény:
Ha őszinte akarok lenni, már pedig miért is ne lennék… akkor mindenképp el kell mondanom, hogy ezzel a képregénnyel a teljes ismeretlenségbe ugrottam fejest. A Közel-Kelet háborús borzalmainak hírei természetesen annó hozzám is eljutottak, de ennek ellenére is (talán a korom végett) számomra egy óriási sötét folt a történelemnek ezen szelete, amiről inkább csak homályos ismeretem voltak, semmint valós tudásom. Éppen ezért, főleg a kötet első fele fokozott figyelmet és nem utolsó sorban utánajárást kívánt, mert a mindent átható, tőlünk idegen és ismeretlen politikai helyzet megértése kulcsként szolgál ennek a számunkra valójában ismeretlen kultúrának a megismeréséhez és megértéséhez.
A gyermek Mardzsi szemszögéből elmesélt első rész főként a családra, a barátokra, a kialakuló diktatúrára és erőteljes iszlám hatásra koncentrál. Tragédiák, veszteségek és gyász. Egy olyan gyermekkor képe rajzolódik ki, amit senki sem érdemel. Az örök lázadó Mardzsinak ebben a küzdelmekkel teli világban kell meglelnie és magába építenie a megfelelő értékeket és legfőképpen túlélnie. A történelmi gyorstalpaló és a gyakori politikai eszmefuttatások kissé elvettek itt számomra az élvezeti értékből, de ennek ellenére a fontossága mit sem csökkent.
A második rész Mardzsiját már egy identitását és a világban a helyét kereső fiatal hölgy képében látjuk viszont, aki ezúttal a hazáján kívül, Ausztriában próbál meg új életet kezdeni. Noha egy kegyetlen világot hagy maga mögött, mégis képtelen beilleszkedni. Két világ határán egyensúlyoz, amelyek közül egyikbe sem tartozik igazán, hiszen míg Iránban túl szabad gondolkodású, addig nyugaton túl merev, túl “iráni”. A hétköznapokat túlélni igyekvő lány azonban mint sem veszített erősségéből és már-már kalandos megpróbáltatásai sokkal érdekesebb olvasmánynak bizonyultak.
A háború borzalmai és Satrapi személyes kudarcai ellenére is, sikerült a képregényt egy olyan mederben tartani, ami nem tiporja érzelmileg sárba az embert és nem lök a depresszió feneketlen mocsarába. Mindez Satrapi erőteljes, öniróniával alaposan megfűszerezett személyiségének és sajátos humorának is köszönhető, amellyel nem fukarkodik nyakunkba önteni mérhetetlen szarkazmusát és őszinte kritikáját a körülötte lévő világgal szemben.
Nem mehetek el szó nélkül a rajzolás mellett sem természetesen. A gondolataim ennek kapcsán egyből Art Spiegelman Mausához ugrottak, ami talán nem is meglepő, hiszen bevallottan hatással volt Satrapira Spiegelman világhírű alkotása. A szintén fekete-fehér képekkel dolgozó Persepolisban bár nincsenek antropomorf szereplők, Satrapi mégis képes volt könnyed, egyszerű és gyermekies stílusával kicsit finomítani a valóság éles vonalain és tompítani a megélt a borzalmakat. Az egyszerűség néhol akár hátránynak is tűnhetett, de valójában inkább előnyére várt a cselekménynek, hiszen pl. az iráni, csadorba öltözött nők hasonlóságát még inkább felerősítette, még inkább azt érzékeltette, hogy (főleg) nőként nem lehetsz egyedi, nem lehetsz önálló, csak egy névtelen valaki a sok közül.
Az igazság az, hogy a Persepolis igen erősen rávilágít arra, hogy mennyire keveset is tudunk más országok kultúrájáról, s talán éppen ezért is szolgálhatnak érdekes adaléknak a kötetben megjelenő hatalmas kulturális különbségek. Satrapi könyve nem egy könnyed olvasmány, hiába a képregényes és humoros forma. Politika, vallás, ideológiák és filozófia… Mindezek határozott jelenléte talán a mai aktualitások kapcsán is új értelmet nyer vagy ha más nem, hát példaként szolgálhat a jelen generáció számára… De egy biztos: olvasni kell!
Kedvenc idézetek:
“Aznap egy alapvető dolgot tanultam meg: az ember csak akkor siránkozik, amikor a bajai még elviselhetőek…
…ezen a határon túl az egyetlen dolog, ami elviselhetővé teszi az elviselhetetlent, az a röhögés.”
“A szélsőségesek minden vallásban ugyanolyanok.“
“Félelmünkben nem vagyunk képesek sem elemezni, sem gondolkodni. A rettegés megbénít. A megfélemlítés egyébként minden diktatúrában a megtorlás alapja.“
Eredeti cím: Persepolis
Nyelv: magyar
Fordította: Rády Krisztina
Illusztráció: Marjane Satrapi
ISBN: 9789634334651
Eredeti megjelenés: 2000., 2004.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 352
Kiadta: Libri KönyvkiadóFülszöveg:Mardzsi tízéves, amikor a nőket kendőviselésre kötelezik, bezárják a kétnyelvű „világi iskolákat”, majd Irak ledobja az első bombát Teheránra. A szabadelvű családban nevelkedő kislány próféta akar lenni, tüntetésekre jár, és hősnek tekinti börtönviselt bácsikáját. A szülők látják, hogy ebben a nyomasztó légkörben az ő szabad szellemű lányuk nem tud kiteljesedni, ezért Ausztriába küldik tanulni, ahol reményeik szerint lehetősége lesz az érvényesülésre. Ám a beilleszkedés nem egyszerű – az eltérő kultúrával, viselkedési szokásokkal nehéz megbirkózni, és a fiúk, illetve a zavaros ideológiájú haverok csak még inkább megbonyolítják a helyzetet. Egy szerelmi csalódás és néhány hónapnyi csövezés után Mardzsi úgy dönt, visszatér Iránba, de már a szülőhazájában sem érzi otthon magát – míg Európába túl „iráni” volt, Iránban már túlságosan „európainak” számít… Megrázóan őszinte, szívszorító, ugyanakkor humorral átszőtt történet a vallási fundamentalizmus országáról, az iszlám forradalomról, a félelemben és gyászban eltöltött évekről, és két világ – az iráni és nyugati gondolkodás – kibékíthetetlennek tűnő ellentéteiről.
a Rafflecopter giveaway
Állomások:
12.09 – Könyv és más
12.11 – Readinspo
