Csin Jung A Sasíjász legendája-sorozatát a “kínai Gyűrűk Urának” nevezik. Az első rész után megérkezett Magyarországra a folytatás is, melynek címe A felbontott kötelék. Négy bloggerünkkel követhetitek végig Kuo Csing és barátai kalandjait, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.
“Amikor a jó uralkodik az országban, akkor azok az igazán erősek, akik képesek az ínséges idők erkölcseihez tartani magukat. Amikor pedig a pusztulás terjed, azok az erősek, akik halálukig képesek hűek maradni az elveikhez – idézte Konfuciuszt a lány.“
1. rész: Hős születik értékelése >>
Vélemény:
Őszintén szólva hiába vártam annyira a Kuo Csing kalandjait, végül csak nehezen sikerült újra belerázódnom a folytatásba. Részben oka lehet ennek a huzamosabb ideje tartó olvasási válságom is, de nagyrészt inkább úgy éreztem, hogy újra meg kell ismerkednem a szereplőkkel, hogy ismét a fejembe kell vésnem a különböző harcművészeti iskolák harcosait, a nevük különböző változatait és a teljes kapcsolati rendszerüket. Megfeszített figyelemmel és előrelapozással voltam csak hát képes túllendülni az első oldalakon, de egy idő után már ismét sodort magával újra a cselekmény.
Ami inkább zavart, azok a koridegen kifejezések. Néha olyan szavak, mondatok hagyták el egy-egy karakter száját, amit jelenünkben bárkiből kinéznék, de az adott helyzetben, az adott korban egyszerűen fura volt. Nem emlékszem, hogy lett volna-e ilyen az első részben, mindenesetre ezúttal többször is magasba szaladt a szemöldököm.Az előző rész negatívumai itt mérséklődtek. A második kötetnél már üdvözöltem a kötet elején található útmutatót a szereplőkről, hiszen ezúttal nagy segítségemre volt az emlékezésben, tökéletes ismétlés volt és kevésbé volt zavaró a visszalapozás szempontjából is.
A másik fontos dolog, hogy az első részben található hibahegyek jelentősen leredukálódtak és bár voltak itt is elütések, de szerencsére sokkal kevesebb technikai malőr zavarta meg az olvasást.
Összességében, ha az első részt nem is múlta felül, még mindig nagyon szerettem olvasni, így nem is kérdéses, hogy várni fogom a befejezést. Remélem azt is ilyen szuper gyorsasággal hozza majd el nekünk a Helikon Kiadó! <3 🙂
Kedvenc idézetek:
“– Ennek a kungfunak a lényege megváltoztatja azt is, ahogyan az életünket éljük. Minden cselekedetünkben, viselkedésünkben teret kellene adnunk a visszafordulásnak és a visszavonulásnak. (…) Ez lenne a bölcsesség alapja? Tudni, mikor kell előrejutni és visszakozni, ragaszkodni valamihez és felhagyni valamivel, egyszerre lenni becsületesnek és tévedhetetlennek – nem ez inkább a bölcsesség alapja?”
“Aki igyekszik, nagy tetteket hajthat végre.“
Eredeti cím: 神鵰俠侶
Nyelv: magyar
Fordította: Károlyi-Szalai Eszter
ISBN: 9789634791331
Eredeti megjelenés: 1959.
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 600
Kiadta: Helikon Kiadó / Szenzár KönyvekFülszöveg:A Sasíjász legendája második kötetében folytatódnak a két ifjú, Kuo Csing és Jang Kang kalandjai.Kuo Csing, akit akarata ellenére jegyeztek el Dzsingisz kán lányával, útra kel, hogy bosszút álljon apja, Tomboló Menny Kuo haláláért. Utazására elkíséri szerelme, Lótusz Huang is, akinek társaságában több furcsa harcos mesterrel is megismerkedik. Nagyon sokat tanul, és sorsa egyre szorosabban összefonódik a harcos irodalom legfontosabb kötetével, a Kilenc jin könyvével.Eközben Jang Kang lelkében óriási csata dúl. Most, hogy már tudja, kik az igazi szülei, vajon mit választ? Vér szerinti apjához méltó, hazafias, de szegény életet, vagy a vagyont és csillogást, amelyet gyermekkora óta magáénak tekintett?

a Rafflecopter giveaway
Állomások:
01.30 – Spirit Bliss Sárga könyves út
02.04 – Ambivalentina