Agócs Írisz az egyik legismertebb magyar illusztrátor és mesekönyvíró, aki a Pagony kiadóval összefogva egy rendkívül kedves, kreativitást fejlesztő kötetet jelentetett meg, kicsik és nagyok örömére egyaránt. Bloggereink is lelkesen rajzolgatták a különböző krumplikat, s alkottak belőlük medvéket, lajhárokat, elefántokat. Tarts velünk, hogy esélyed legyen megnyerni a kiadó által felajánlott példányt!

Lehet picit szabálytalan, egyik oldalán laposabb, máshol kerekebb, kisebb-nagyobb, itt-ott szögletes. Ami biztos, hogy nem létezik két pont ugyanolyan krumpli, ahogy nem létezik két ugyanolyan medve sem. Így minden medve, ami a ceruza nyomán létrejön, a legfőbb medvejegyeket rárajzolva, pont tökéletes medve lesz.

Vélemény:
A rajzolás mindig is fontos szerepet töltött be az életemben, annak ellenére is, hogy az elmúlt évek során a kettőnk kapcsolata kezdett egyre plátóibbá válni… Emlékszem gyerekként mennyire lelkesen ontottam magamból a rajzokat, hogy hány versenyen vettem részt, majd az iskolába kerülve mi másra is járhattam volna délutánonként, mint az egyik híres, helyi festőművész neve alatt indított rajzszakkörre. Az eltelt évek alatt persze némely tanár tett arról, hogy megkopjon a lelkesedés, de a középiskola után is még fogtam néha ceruzát a kézbe. Sajnos vagy sem, de éppen a (gyermeki) fantázia az, ami belőlem egy az egyben hiányzik, így sose tudtam kimozdulni a realitásból, hogy a saját kreálmányaimat vessem papírra. Éppen ez az oka, amiért felnőtt fejjel is lelkesedek az illusztrátorok munkáiért, hiszen a fejükből kipattanó ötleteket vászonra vinni úgy gondolom, nem kis teljesítmény. 🙂

Könyvmoly problémák: “Amikor egy hülye majom megzavar olvasás közben.” :’D

Agócs Írisz is egyike azoknak a grafikusoknak, akiket imádok. Bár abszolút csak ismerkedő fázisban vagyok a gyerekkönyvekkel, ha ezek közül választok, akkor szinte minden esetben az illusztrációk alapján döntök. (Tudom-tudom, azért ez valójában rossz szokás!) A karanténidőszak alatt figyeltem csak fel igazán Íriszre, amikor is elémkerültek a “krumpliból cuki állatka”-rajzai, amelyek lépésről lépésre mutatták meg, hogy hogyan tudunk egy “krumpliból” és néhány egyszerű vonalból valami igazán összetettet és csodásat alkotni. Akkor még csak lelkesen mutogattam a páromnak (akit amúgy szintén elsőre megvett magának), hogy mennyire édesek már, biztos kipróbáljuk majd a négyévesünkkel is (azóta 5… =)). Az én interpretálásomban végül nem volt nagy sikere a cicának és az elefántnak, de amikor megjelent a Rajzolj egy krumplit!-könyv, akkor már tudtam, ha törik, ha szakad, én biztosan teszek vele egy próbát. Ha másra nem is, hát saját szórakoztatásra… 😉

A helyzet az, hogy egyikünk se számított arra, hogy milyen osztatlan sikert fog majd aratni a könyv. Még a ceruzát se fogta kézbe a gyerkőc, de már lelkesen bújta az oldalakat, sorra vette a képeket és hosszú ideig vizsgálgatta az egyes lépések között a különbségeket. Hosszan keresgette, hogy miben más az egyik vagy épp mivel több a másik, mellé pedig fel kellett olvasni neki Írisz kommentárjait és a kisállatok megszólalásait. Nem sokáig húztuk természetesen azt sem, hogy kipróbáljuk a belőle való rajzolást. Ennél már én voltam a lelkesebb, de valószínűsítem azért, mert a kiscsajszi még volt nem annyira biztos a dolgában, nehezebben sikerült neki a formák lemásolása, így elsőre nem élte meg akkora sikerélménynek a dolgot… 🙂 Ennek ellenére is egy kisebb állatkertre való összejött a cuki kiskedvencekből, sőt! A maci édes figurája annyira megtetszett neki, hogy napokkal később, a szokásos köteg ovis rajzok egyikén is ott virított, amit hatalmas lelkesedéssel mutogatott és ajándékozott végül nekem.

Hogy a gyerkőcök imádni fogják, az nem is kérdés, de a környezetemet látva azt kell mondanom, hogy a felnőttek is odáig lesznek érte. Sokunk gondolja azt, hogy egy pálcika ember rajzolása is igazi kihívás, de Írisz utasításai nyomán vezetett ceruzánk alatt garantáltan ennél nagyobb csodák fognak majd kirajzolódni. Ezentúl nem kell egyből a szívünkhöz kapni akkor sem, ha a kis lurkó olyan lehetetlen dolgot szeretne velünk lerajzoltatni, mint egy lajhár vagy épp krokodil. Többek között ezeket és még sok más állatkát, sőt emberfigurát is megtanulhatunk Agócs Írisz könyvéből, ami biztos vagyok benne, hogy valami varázslatos sorozatnak a kezdete, ugyanis… nos… lessétek csak meg majd a könyv gerincét! 😉

Kedvenc idézetek:

A rajzolás csodálatos dolog (…) ❤

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Nyelv: magyar
Illusztrálta: Agócs Írisz
ISBN: 9789634106524
Magyar megjelenés: 2020.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 64
Kiadta: Pagony

Fülszöveg:

„Rajzolj egy fáradt krumplit! Egy könyvet, amiben efféle mondatok vannak, csak szeretni lehet. Ez pedig pont egy ilyen könyv! Ráadásul krumplit rajzolni mindenki tud – ellentétben a Rendes Körrel, amit csak viszonylag kevesen. De nyugalom: ezeken az oldalakon Rendes Körökről szó sem esik! Arról viszont annál inkább, hogy egy (fáradt, jókedvű, gömbölyű, esetleg hosszúkás) krumpliból bármi lehet: medve, mókus, lajhár, csiga vagy akár még krokodil is! Tényleg bármi! És mindehhez csak néhány vonalra van szükség – na meg Agócs Írisz jókedvére és kifogyhatatlan ötleteire. Úgyhogy szerintem mindenki bátran ragadjon papírt meg ceruzát, és a szerző segítségével próbálja ki: egy krumpliból hogyan lehet valóban: BÁRMI. És higgyék el nekem: aki így tesz, az egészen biztosan rájön egy nagyon fontos dologra (amit e könyv írója és rajzolója már régen tud): hogy sokkal kerekebb a világ, ha krumpli alakú!” Így ajánlja Dániel András ezt a szuper könyvet.

Rajzolásra fel!

Nyereményjáték

Agócs Írisz rendkívül sok mesekönyvbe lehelt életet figuráival, a mostani játék során pedig ezeket vesszük sorra. Minden állomáson találhattok egy rajzot, ami Írisz kezéből került ki, nektek pedig azt kell beírnotok a Rafflecopter megfelelő sorába, hogy melyik könyv borítójáról származik az illusztráció.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kép:


a Rafflecopter giveaway
Állomások:

Blogturné Klub
09.03 – Booktastic Boglinc
09.04 – Utószó
09.05 – Spirit Bliss Sárga könyves út
09.06 – Nem félünk a könyvektől
09.07 – Flora the Sweaterist
09.08 – Csak olvass!
09.09 – Könyv és más
09.10 – Veronika’s Reader Feeder
09.11 – Kelly és Lupi olvas
09.12 – Dreamworld blog
09.13 – A Szofisztikált Macska

Szólj hozzá!

3 Comments

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük