A számos díjra jelölt, nagysikerű és a Hulu által a képernyőkre adaptált Szörnyvidék idén végre nálunk is megjelent az Agave Könyvek jóvoltából. Ballingrud kötete nem csak a szörnyek világába, de az emberi elme legsötétebb bugyraiba invitál bennünket széles vigyorral az arcán. Tarts te is bloggereinkkel és játssz velünk, hogy a turné végén tiéd lehessen a novelláskötet egy példánya!
Az emberek azt hiszik, hogy a kísértetek azok, akik megrekedtek két világ között, pedig valójában mi vagyunk azok.
Vélemény:
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján olvasóként eljutottam arra a szintre, hogy ne ítéljek borító alapján, illetve ne is ugorjak fejest minden könyvbe, amelyek már-már csodálatos műalkotásokkal akarják rávenni a vásárolókat a pénzük elköltésére. A Szörnyvidék tipikusan annak a példája, amikor a külcsín vett meg azonnal magának és nem akart ereszteni… Mégis napokig agyaltam rajta, hogy szükségem van-e erre a könyvre, hogy érdekel-e ez a horror-antológia. Szeretem azt gondolni, hogy széles az paletta, amelyről a különböző műfajú köteteket válogatom, mégis a horror jellegű kiadványok eddig nem igazán jellemezték az olvasásélményeimet. Sokkal inkább vált ez most a motiváló tényezővé és szerencsére abszolút nem bántam meg végül a választásom…
Ballingrud Szörnyvidéke ugyanis kilenc, igen erős, már-már szépirodalmi novellát tartalmaz, ami elkalauzol bennünket az élet árnyékos és gyakran rettentően sötét oldalára. A cím ellenére nem (csak) a klasszikus értelemben vett szörnyekkel operál a szerző, noha találkozhatunk benne vámpírral, vérfarkassal és lényegében zombival is… A szörnyek az esetek többségében itt mégsem ők, hanem az emberek maguk. Ez az egyik legnagyobb erőssége a kötetnek
Mivel sokat olvasok recenziós példányokat, így előfordul, hogy nem mindig a megfelelő időben talál meg egy-egy könyv (annak ellenére, hogy mindegyiket én választom magamnak!), s belefáradok a történetekbe. Egy ilyen időszak közepén került a kezeim közé a Szörnyvidék és a kezdeti, a horror műfaja iránt félelmeim ellenére biztos voltam benne, hogy ezúttal más lesz. Számomra már az első novella igazi felüdülést jelentett, a stílusával és a megfestett hangulatával. Szinte mindegyik történetben visszaköszönnek ismerős hétköznapok, ami miatt az ember egyből komfortosan érzi magát cselekményben, hogy aztán a szereplőkkel együtt egy szempillantás alatt belesodródjon a borzalmakba.
A kilenc novella mindegyike más, de mégis van bennük valami közös. Ballingrud történeteiben ugyanis a szörnyek inkább csak egyfajta eszközök arra, hogy reakcióba hozzák a szereplőket a környezetükkel, a többi karakterrel és egyáltalán önmagukkal, belső énjükkel, hogy előcsalogassák a bennük élő démonokat. Mindegyik történet feszes tempójú, egyszerűségében mégis olvasmányos és igazán hátborzongató. A különféle lények okozta nyomasztó atmoszféra mégis inkább a lélektani horrorok irányába tolja a cselekményt, hiszen nem az általuk okozta sokkolás az elsődleges célja Ballingrud novelláinak, hanem az emberi elme legsötétebb zugainak feltárása. Próbára teszi és morális válaszút elé állítja őket, amellyel végül tökéletesen kidomborítja a szereplők leggyengébb oldalát. Noha a legtöbb novella befejezése nyitott és számos kérdést hagy maga után, mégis mindegyik koherens egésznek hat. Képes voltam még napokig ízlelgetni gondolatban nem egy történet cselekményét, ami azt hiszem nálam a siker egyik alapvető sarokköve.
Nem mondom, hogy mindegyik rész megnyert magának, de összességében imádtam ezt az antológiát. A klasszikus horrorfilmes hangulatot számomra a Vad Hold című novella, illetve A mennyország szörnyetegei idézte a legjobban, de az utóbbi volt az is, amely a legjobban hatott rám érzelmileg. Az ijesztő, karmos angyalok megjelenése tökéletesen rávilágított az emberek különbözőségeire, illetve hogy mennyire kevés kell ahhoz, hogy előbújjon az emberek primitív, állati énje, akiket nem lehet megingatni felsőbbrendűségükben. Noha úgy éreztem, az SS kilógott kicsit a novellák sorából, nagyon szerettem, hogy a főszereplő végül megpróbált ember maradni és egy jelképes cselekedettel elszakadt a múltjától és levágta magáról azt a terhet, amelyet gyerekkorától fogva magával cipelt.
A legkevésbé A napszítta és az Átmeneti szállás tetszett. Előbbi a vérengzős, vámpíros horrorklisékkel operált, amelynek lezárása valójában csak egy nagy kérdőjelet hagyott bennem a szó rosszabb értelmében, míg utóbbi sem hangulatában, sem mondanivalójában nem érintett meg igazán. Mintha hiányzott volna belőle maga az élet.
Összességében tehát cseppet sem bántam meg, hogy belevágtam. Szerettem, hogy komfortzónámba lepett meg a szörnyeivel és elérte, hogy napokig gondolkodjak a történteken. Abszolút egy intelligens horrornak tartom, amelynek szürreális és gyomorforgató elemei sem öncélúak. Ha bírjátok a vért (és a belsőségeket), akkor mindenképp adjatok egy esélyt a Szörnyvidéknek, mert meglehet, hogy ti is pozitívan csalódtok majd.
Kedvenc idézetek:
…néhányan egyszerűen képtelenek a boldogságra. Talán egy régi trauma teszi, netán egy hibás kötés az agyukban.
OLVASS BELE!
vagy
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!
Eredeti cím: North American Lake Monsters
Nyelv: magyar
Fordította: Beke Cz. Zsolt, Benkő Ferenc, Huszár András, Horváth Norbert, Juhász Viktor, Pék Zoltán
ISBN: 9789634197348
Eredeti megjelenés: 2013.
Magyar megjelenés: 2020.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 256
Kiadta: Agave KönyvekFülszöveg:
Nathan Ballingrud első novelláskötete az emberi psziché sötét zugaiba invitálja az olvasót, egyszerre felvillanyozó és megrázó élmény. A történetek szörnyekről szólnak: igaziakról és a képzelet szülötteiről, a bennünk létezőkről és a külvilágban jelen lévőkről. Néha szülők, máskor szeretők arcát viselik, vagy éppen a miénket. Olykor a szeretet hajtja őket a legvégsőkig, hogy megváltást nyerjenek, vagy valami örökre eltörjön bennük. Mindannyian a legmagányosabb pillanatukból próbálnak menekülni, hol saját maguk, hol valami más borzasztó dolog elől.
Ballingrud prózája erőteljes és ellenállhatatlan. A Szörnyvidék a 2013-as megjelenését követően hatalmas kritikai sikert aratott, a modern horror új kiválósággal gyarapodott. A kötet megkapta a Shirley Jackson-díjat, és jelölték a Bram Stoker-, World Fantasy- és British Fantasy-díjakra is, miközben a Hulu adaptálja képernyőre a novellákat.
„Egy jó horror nem csupán megmarad az emlékezetedben, hanem sokáig kísért. Ballingrud írásai mind ilyenek, érzelmi gyomrosokkal sorozzák az olvasót. Borzasztó kétségek és rémek uralják a novellákat, ám gyakran pont a természetfelettitől kell kevésbé tartani.”
– Arkham Digest
Nyereményjáték
Ballingrud novelláskötete bővelkedik a legkülönfélébb szörnyekben, ami nem is csoda, hiszen Amerika a legjobb táptalajt biztosítja számos kultúra mitológiájának. Ezúttal a leírások alapján az egyes népcsoportok saját szörnyeit kell megneveznetek és beleírnotok a Rafflecopter doboz megfelelő helyére!
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A leírás:
A mikmak mitológia egyik legfélelmetesebb legendás lénye, aki gyakran egy olyan sámán teteméből születik, aki életében fekete mágiát gyakorolt. Minden éjjel megöl valakit a gondolataival. Elvileg tűzzel ők is likvidálhatók, de nagyon kell vigyázni velük, mert ha szemkontaktust teremtünk velük, esetleg meghalljuk a hangjukat, akkor végünk is van, mert elbájolnak majd lemészárolnak.
Állomások:
Blogturné Klub
11.01 – Nem félünk a könyvektől
10.03 – Hagyjatok! Olvasok!
10.05 – Flora the Sweaterist Blog
[…] Nathan Ballingrud: Szörnyvidék – Nem sűrűn olvasok horrorsztorikat, illetve a novellásköteteket is ritkán, de ez a horrorantológia minden szempontból lenyűgözött. (Értékelés itt!) […]
[…] Klub11.01. Nem félünk a könyvektől11.03. Hagyjatok! Olvasok!11.05. Flora the […]