A Jelenkor Kiadónak köszönhetően 2020-ban újabb Atwood-regényt vehetünk kézbe magyar nyelven. A Macskaszemet, amely egy festőnő múltjáról és jelenéről szól, ezúttal nyolc bloggerünk véleményezi, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Átmeneti vagyok – vannak napok, amikor megviselt harmincöt évesnek nézek ki, máskor pedig fitt ötvenesnek. Olyan sok múlik a világításon, és azon, mennyire hunyorít az ember.

Vélemény:
Bár Margaret Atwood első regénye már 1969-ben megjelent a tengerentúlon, hazánkban 2017-ben fedezte fel (újra és igazán) az olvasóközönség, amikor a Hulu nagysikerű sorozatának hatására újra kiadásra került A szolgálólány meséje című népszerű disztópiája. Az elkövetkezendő évek magukkal hozták a szinte teljes Atwood-életmű folyamatos kiadását, amelynek köszönhetően idén két új kötettel is bővíthettük az otthoni könyvtárunkat: Az ehető nő áprilisban, a Macskaszem pedig októberben került a könyvesboltok polcaira. Sajnos egyike vagyok azon embereknek, akik mindezidáig még nem olvastak egy regényt sem Atwoodtól, noha a hónapokig várt a polcon a könyve és minden alkalommal fájó szívvel néztem csak az új, szebbnél-szebb kiadásokat. Mindenképp szerettem volna ezen változtatni, ezért éltem a lehetőséggel, hogy akármennyire is döcögősen megy idén az olvasás, végre én is bekerülhessek azok táborába, akik már (ha felületesen is, de) ismerik a szerző munkásságát… Mit ne mondjak… Hamarabb kellett volna a tettek mezejére lépnem…

Gyakran vagyok felületes, ha egy adott könyv kiválasztásáról van szó. Megnyerhet magának a borító, de általában mindig a fülszöveg döntő, viszont mire eljutok az adott mű olvasásáig, sokszor már el is felejtem, hogy miért is esett a választásom az adott kötetre. Ilyenkor már sose olvasom újra a fülszöveget, csak szimplán belevetem magam a lapok közé és utánam az özönvíz… 🙂 Éppen ezért abszolút nem tudtam, hogy mire számítsak a Macskaszem kapcsán, csak szép lassan elkezdtek peregni az oldalak és egyre inkább kezdtem otthon érezni magam a történetben. Nem szeretek költői képekkel élni, mert a legtöbbször csak hangzatos szavakkal találkozni tartalom nélkül, de most mégis kivételt kell tennem. Atwood könyve olyan volt számomra, mint egy puha és meleg takaró, ami körbeölel a szavaival, az ismerős illatával, s hiába a fájó, gyakran nehéz tartalom, mégis az otthonosság érzetét nyújtja. Nem titok, hogy szeretem a szépirodalmat (noha manapság sokkal kevesebb fordul meg a kezeim között), de Macskaszem annyira jólesett a lelkemnek, mint kevés könyv ebben az elmúlt egy évben.

Atwood lehengerlő egyszerűséggel, mégis költőien teremti meg azt a különleges atmoszférát, ami egyszerűen úgy beszippantja az embert, hogy aztán nem lesz képes letenni a könyvet egy percre sem. A történet cselekménye ugyanis nem sodró, nem a szereplőket az élethelyezetükből kimozdító események dominálnak, hanem sokkal inkább a főszereplő, Elaine identitáskeresésével és -fejlődésével foglalkozik, azzal, hogy miként reagál a környezetére és a környezete hogyan reagál rá. Éppen ezért a könyv javarészt Elaine gyermekkorán kalauzol át bennünket, a gyermeki szemén keresztül ismerjük meg a történetét és a személyiségét alakító pillanatokat, amelyek aztán kihatással lesznek az arra az érett, ellentmondásos megítélésű festőnőre, akivel a jelenben találkozunk.

Ez a könyv a maga módján rendkívül csodálatos, főként amiatt, ahogy Atwood a szavakkal bánik és ahogy összefűzi a szálakat. Elaine gyerekkora nem hétköznapi, apja rovarkutató, ezért minden nyáron felkerekedik a család, hogy a munka mellett az erdőket járva a vándorlét örömeinek hódoljanak. Minden iskolakezdés egy új kihívás Elainenek, amikor is újra be kell illeszkednie a civilizációba, újra vissza kell térnie az iskolai környezetbe és újra kapcsolatot kell teremtenie a kortársaival. Ez utóbbi pillanat lesz Elaine életének egyik kulcsfontosságú momentuma, ugyanis egy torz és toxikus se veled, se nélküled viszony alakul ki közte és három barátnője, Cordelia, Carol és Grace között. Elaine sosem tud megfelel a hármasnak, sosem áll elég egyenesen, sosem válaszol helyesen, sosem igyekszik eléggé… A verbális bántalmazás végül fizikai öncsonkítás formájában ütközik ki Elainenél, majd maradandó önértékelési problémákban köszön vissza a felnőtt élete során. A bántalmazó kapcsolat főkolomposa Cordelia, akinek alakja végigköveti Elaine életét. Atwood mestere annak, hogy a gyermek Elaine szemén keresztül sejtesse, milyen okok állnak mindennek a hátterében. Cordelia, Carol és Grace mindegyike olyan családból jön, ahol hétköznapi dolog a verbális- és fizikai bántalmazás, holott erre szinte sose látunk konkrét példát. A gyerekek ezt az “értéket” viszik tovább és ez befolyásolja Elaine életét és művészetét.

Értetlenül álltam amúgy a történtek mellett, mert számomra Elaine mindvégig egy gyenge jellemű szereplőnek tűnt. Egy olyan személynek, aki a végletekig képes meghajolni mások akarata előtt, aki csak tűr, aki elnézi a másiknak a jellemgyengeséget és hagyja magát bántalmazni, érezmileg kihasználni. A szomorú pedig az, hogy ez az attitűd nem csak gyermekként volt nála megfigyelhető, hanem (fiatal) felnőttként is. A párkapcsolataiban is visszaköszöntek az önértékelésével kapcsolatos problémák, mintha úgy érezte volna, hogy ő soha nem lehet elég senkinek és ezért inkább beletőrödik az “elrendelt” sorsába. Éppen ezért nem került hozzám végül közel annak ellenére sem, hogy rettentesen sajnáltam és hogy görcsbe rándult gyomorral olvastam végig az átélt, kegyetlenebbnél kegyetlenebb pillanatokat.

A cselekményen túl igazán elképesztő számomra, hogy ez a könyv így, több mint 30 évvel az első megjelenése után is mennyire aktuális. Atwoodot már abban az időben is azok a gondok foglalkoztatták, amik mai a mindennapjainkat is meghatározzák. Az apja szemén keresztül olyan globális problémákra hívja fel a figyelmet, mint a környezetszennyezés, az állatfajok kihalása vagy épp az új járványok kialakulása. A családmodellel és általában a nemi szerepekkel kapcsolatos szemléletei pedig meglehetősen modernek, ami legjobban Elaine családján figyelhető meg. Édesanyja nem a hagyományos háziasszonyi szerepben tündököl, ahogy a barátnői anyukái, hanem törődő, ám kissé különc és szabad szellemű figuraként jelenik meg, aki (Elaine édesapjával együtt) mindezeknek és a vallásosság hiányának köszönhetően szálkává válik a szomszédság szemében.

Összességében nem tudok rosszatt mondani a könyvről. Mindenképp ajánlom a szépirodalmat kedvelőknek, azoknak akiket nem zavarnak a lassan csordogáló események és akik szeretnek elmélyedni a mélyebb mondanivalóban, a lélek rejtett zugaiban. Én egy dologban biztos vagyok… Hogy bár ez volt az első Margaret Atwood könyvem, de egészen biztosan nem az utolsó! 🙂

Kedvenc idézetek:

A fontos dolgok a szavak közötti csendekben rejlenek.

Az ember nem visszatekint az időre, inkább keresztülnéz rajta, akár a vízen. Néha ez bukkan a felszínre, néha az, néha semmi. Semmi sem múlik el.

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Eredeti cím: Cat’s Eye
Nyelv: magyar
Fordította: Csonka Ágnes
ISBN: 9789635180585
Eredeti megjelenés: 1988.
Magyar megjelenés: 2020.
Kötésmód: keményborítós
Oldalszám: 664
Kiadta: Jelenkor

Fülszöveg:

Elaine Risley, az ellentmondásos megítélésű festőnő az életmű-kiállítására tér vissza fiatalsága színhelyére, Torontóba. A városba érkezve megrohanják az emlékek: eszébe jutnak egykori játszótársai, akikkel együtt fedezték fel a barátság titokzatos világát, megismerve a vágyakozást, a kegyetlenséget és az árulást, de felidéződnek a férfiak is, akikkel – az alkotás mellett – az elveszített önbecsülése helyén támadt űrt próbálta később kitölteni. Elaine-nek szembe kell néznie múltjával, művészként és nőként is számot kell vetnie önmagával.

Macskaszemben feltárul a gyermeki lét sötét oldala és a 20. század közepén művészként érvényesülni próbáló nő küzdelmes útja. „A világ, melyet Atwood halálos pontossággal lefest, magányos, rémisztő hely, ahol az idő múlását az osztályterem ablakába lógatott papírtökök, hóemberek és -tulipánok jelzik, és a jövő, minden taszító női rejtélyével, csupán fenyegetés” ‒ írta róla The New York Times.  Az 1989-ben Booker-díjra is jelölt regény most először olvasható magyarul.

Nyereményjáték

Margaret Atwoodtól sok regényt olvashattunk már magyar nyelven. Ezúttal elrejtettük a könyvei címét a bejegyzéseinkben. A feladatod az, hogy minden bloggerünknél keresd meg az adott könyv címét, és írd be a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Blogturné Klub
12.07 – Spirit Bliss Sárga könyves út
12.09 – Nem félünk a könyvektől
12.11 – Flora the Sweaterist Blog
12.13 – A Szofisztikált Macska
12.15 – Booktastic Boglinc
12.17 – Readinspo
12.19 – Utószó
12.21 – Könyv és más

#jelenkor #blogturnéklub #macskaszem #margaretatwood

Szólj hozzá!

1 Comment

Szólj hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük