Ha szereted a boszorkányos és félelmetes történeteket, akkor Thomas Olde Heuvelt HEX – Egy boszorkány bosszúja című könyve neked is kötelező beszerzés lesz, ugyanis a  holland szerző első bemutatkozó regénye hátborzongatóra sikeredett. Erről mesél nektek a Blogturné Klub 5 bloggere is, akik elolvasták a regényt, és sok mindent megtudtak Katherine-ről, a boszorkányról, aki már nagyon régóta kísérte Black Spring lakosainak életét. 

Ha velünk tartasz a turnén neked is esélyed van megnyerni a Maxim Kiadó által felajánlott HEX – Egy boszorkány bosszúja című regényt. Felkészültél? Vigyázat! Csak akkor csatlakozz, ha nem félsz a boszorkányoktól!

Az ember alkalmazkodik, és áldozatokat hoz. A gyerekeiért teszi vagy szeretetből. Betegség vagy baleset miatt. Azért teszi, mert új álmai lesznek… és néha Black Spring miatt.

Vélemény:
Idén év végén, hosszú várakozást követően végre megjelent a Maxim Kiadónál Thomas Olde Heuvelt Amerikában és Hollandiában is egyaránt népszerű regénye, a HEX – Egy boszorkány bosszúja. A többi turnés társam lelkesedése rám is átragadt, amikor beharangozásra került a kötet megjelenése és valójában ez volt a legfőbb ok, amiért kíváncsi lettem a történetre. Az elhúzódó megjelenés miatt el is felejtkeztem a könyvről egészen pár héttel ezelőttig, amikor is pánikszerű gyorsasággal estem neki, hogy bepótoljam a regény olvasását.

A HEX már az első oldalaival odaszögezett az e-book olvasó elé és addig abba se tudtam hagyni, amíg a végére nem értem. Manapság kevés ennyire intenzív könyvélményben van részem, bár lehetséges, hogy ha kicsit rövidebb részletekben adagoltam volna, akkor bátrabban mertem volna este mosdóba menni… 😀
Heuvelt ugyanis nem cicózik az olvasó idegeivel, igen hamar bemutatja nekünk könyve egyik legfőbb szereplőjét, Katherine-t a több száz éves boszorkányt, aki bomló testével, összevarrt szemeivel és szájával, csörgő láncaival borzolja a kedélyeket. A boszorkány sötét múltja a város teljes lakosságát gúzsba köti, nem csak azzal, hogy időről időre felbukkan Black Spring különböző pontjain, hanem azzal is, hogy a lakosok soha többé nem hagyhatják el a városukat, s akik rémisztő suttogását egyszer meghallják, azok valószínűleg életük utolsó hangját hallják. Az emberek a hátborzongató természeti jelenség ellenére is igyekeznek úgy élni mindennapjaikat, mintha mi sem történt volna. A szabályok egyértelműek, a titok sosem tudódhat ki és a legfontosabb, hogy sosem nyílhat ki a boszorkány szeme…

A cselekmény természetesen ennél sokkal többet rejt magában és azért is nehéz írnom róla, mert szinte minden pillanata önmagában is fontos és izgalmas, s minden esemény az elkerülhetetlen, ám borzalmas végkifejlethez vezet majd. Heuvelt ugyanis mesterien adagolja az olvasónak a horrorisztikus elemeket, szépen lassan ülteti el az ember elméjében az iszonyatot és fokozza a feszültséget. Egy modernkori boszorkányüldözésnek leszünk ugyanis tanúi, amikor fiatal fiúk egy csapat úgy dönt, hogy kísérletezni fog a boszorkánnyal, hogy megfejtsék és a világ elé tárják a titkát, ezzel megszabadulva az általa kötött béklyóiktól. Természetesen sejthetjük, hogy mi lesz a történet vége… Szóval ha egészen idáig azt gondoltad, hogy egy Maxim Kiadós kötet esetében biztosan csak egy relatíve könnyed ifjúsági regényről van szó, akkor tévedsz.

A filmszerű és nagyon érzékletesen megírt történet teljes mértékig hozza a klasszikus horrorfilmek hangulatát. A cselekmény nem egyszer rettentően nyers és naturális, sokszor undorító a kínzásokkal és gyilkosságokkal, de mégis a leggyomorforgatóbb itt is maga az emberi természet. A könyv ugyanis nagyrészt éppen erre, az emberi természet legsötétebb oldalára épít. Noha a főszereplő család mintapéldája lehetne a tökéletességnek, a történet egy pontján az ő eszményi családmodelljük már nem képes ellensúlyozni egy teljes város lakosságát. Mint itt is kiderül, a félelem nagy úr és nagy tömegben az ember állattá válik, egyszerűen pillanatok alatt elveszti az önkontrollt és elbújik a primitív ösztönlény énje. A HEX legijesztőbb szörnyetegévé így nem is a boszorkány, hanem maga az ember válik és éppen ez az, ami jobbá teszi a könyvet az átlag horrorfilmeknél. Katherine nem csak a rémisztgetést szolgálja, hanem van múltja, van célja és kap feloldozást, de végső soron mégis az ember az, aki a megtestesíti magát a gonoszságot.

A könyv egyik legizgalmasabb különlegességét az utószóban találjátok majd, de röviden összefoglalom nektek, mert rettenetesen érdekes és egészen más megvilágításba helyezi a HEX-et. Mint Heuvelt nevéből talán már sejthettétek, ő bizony nem amerikai, hiába játszódik a festői Hudson Valley-i városkában a történetünk. Az író holland származású és a kézirat első verziója ennek megfelelően egy másik, holland kisvárosban játszódik, természetesen más nevű szereplőkkel együtt. Amikor a szerző lehetőséget kapott, hogy műve az Egyesült Államokban is megjelenhessen, akkor átírásra kerültek a helyszínek és a szereplők, és ami a legfontosabb, hogy a történet is más befejezést kapott. Az átírás úgy gondolom egyáltalán nem érződik a regényen, mert minden változtatás ellenére is jól működik a történet az amerikai környezetben. Ez nem jelenti azt, hogy ne olvasnám szívesen az eredeti verziót, de amit leginkább sajnálok, hogy arra nem kapunk választ, hogy eredetileg milyen befejezést kapott a HEX. (Kezeket fel, ha valaki mégis olvasta eredeti nyelven vagy tudja mi a másik befejezés! Rettentően kíváncsi vagyok! :))

Kedvenc idézetek:

Az emberiség időről időre bebizonyította, hogy hajlamos átlépni olyan határokat, amiket nem szabadna.

Az emberek reményt, vigasztalást vagy önbizalmat merítenek abból, hogy keresztet vetnek, vagy elmennek egy létre alatt, ahogy te is reményt és önbizalmat nyersz abból, hogy felajánlasz egy zászlót a boszorkánynak. A varázslat azok elméjében létezik, akik hisznek benne, nem a valóságra gyakorolt tényleges hatásában.

OLVASS BELE!
vagy
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Eredeti cím: HEX
Nyelv: magyar
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
ISBN: 9789632618708
Eredeti megjelenés: 2013.
Magyar megjelenés: 2020.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 432
Kiadta: Maxim Könyvkiadó

Fülszöveg:

Üdvözlünk Black Springben, a látszólag festői Hudson Valley-i városban, ahol egy boszorkány kísért! Abban a házban jelenik meg, ahol csak kedve van, és minden éjszaka más gyermek ágya mellett áll. Mindenki tudja, hogy a boszorkány szemének sosem szabad kinyílnia, mert az elképzelhetetlen következményekkel járna. A városi tanács mindezt persze titokban tartja a nyilvánosság előtt, és minden erejükkel azon vannak, hogy ez így is maradjon. Így aki itt születik, haláláig arra van kárhoztatva, hogy itt is maradjon. Aki ideköltözik, sosem mehet el. De a helyi tinédzserek nem tudnak megbékélni azzal, hogy nem hagyhatják el a várost, így a szigorú megkötések ellenére videóra veszik a boszorkányvadászatot, és  közvetíteni kezdik a neten. Arra viszont nem gondoltak, milyen erőket szabadítanak ezzel a városra.

Nyereményjáték

A HEX főszereplője egy gonosz boszorkány, aki sok álmatlan éjszakát okoz a kis városkának, ahol kísért. Ha olvastál már néhány boszorkányos történetet, akkor ismerősek lesznek számodra a következő idézetek. Minden turné résztvevő blogján találsz egy idézetet, amiben a főszereplő egy boszorkány. A te feladatod annyi, hogy megírd, hogy melyik könyvben hangzik el az idézet. 

Ha helyes válaszokat adsz a Rafflecopter dobozban, akkor a turné végén megnyerheted Thomas Olde Heuvelt HEX – Egy boszorkány bosszúja című könyvet.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az idézet:

– (…) Elég hamar mindenkinek a tudomására fog jutni, hogy errefelé boszorkányok tanyáznak. És tudniuk is kell róla. Nem azt beszélik, hogy errefelé féktelenek a nők?
– Nem tudom, mit beszélnek, és nem is érdekel. És nem vagyok abban biztos, hogy a féktelen azonos a gonosszal.

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Blogturné Klub
12.15 – A Szofisztikált Macska
12.17 – Zakkant olvas
12.19 – Nem félünk a könyvektől
12.20 – Könyv és más
12.21 – Kelly és Lupi olvas

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük