A 2020-as év egyik legjobban várt sci-fi alkotása egy gyönyörűen megírt regény a magányról és az emberi lélek legrejtettebb zugairól egy szívfacsaró, posztapokaliptikus jövőkép tükrében. Ha bloggereinkkel tartotok, ti is megismerhetitek Augustine történetét, a turné végén pedig az Agave Könyvek jóvoltából megnyerhetitek Az éjféli égbolt egy példányát!
Az életből akart tanulni, megfigyelés útján. És meg is tette: kiderült számára, hogy a szerelmet kellemetlen érzelmek örvénylő kavalkádja rejti mint egy fekete lyuk láthatatlan, elérhetetlen közepét. Hogy irracionális és kiszámíthatatlan.
Vélemény:
Sokszor jutunk a párommal arra a megállapításra, hogy az alkotók gyakran úgy tekintenek a science fiction-re, mintha annak kötelező jelleggel tartalmaznia kellene mindig a kilátástalanságot, a reményvesztettséget és a borút. Lily Brooks-Dalton könyve is tökéletesen passzol a sémába, amit a fülszöveg is nyilvánvalóvá tett. Hiába azonban a deprimált hangvétel, az Agave Könyvekre jellemző mindig gyönyörű borító, az érdekesnek ígérkező történet és a George Clooney-féle megfilmesítés tudata tett róla, hogy hamar a 2020-as év egyik legjobban várt könyvévé váljon Az éjféli égbolt.
A science fiction, mint műfaj a sokrétűsége ellenére is meglehetősen mostoha gyermeke az irodalomnak. A legtöbb olvasó messzire elkerüli az idegensége és a tudományossága végett, de úgy gondolom, hogy aki esélyt ad neki, az számos igazi gyöngyszemre bukkanhat közte. Így van az a jelen tárgyalt könyvvel is, ami bár áldoz valamicskét a tudományos fantasztikum oltárán is, mégis a szépirodalmi jelleggel megírt, már-már lírai hangvételű lélektani dráma magaslataiba emelkedik. A szerző a fantasztikumot mint katalizátort használja a szereplői bemutatásához, illetve a végkifejlet kibontásához, de éppen ezért tud egy az átlagolvasó számára is emészthetőbb olvasmánnyal szolgálnia.
A cselekmény két szálon fut, az egyik a fagyos sarkvidéken, a másik pedig a magányos űrben. Az élete végén járó Augustine, az asztronómia egyik legnagyobb tudósa egy sarkvidéki kutatóállomáson reked, miután a Földön kitört katasztrófa miatt az ott élő embereket az utolsó szálig evakuálják, a rádiófrekvenciák pedig hamarosan végleg elnémulnak. Nem sokkal a távozásuk után viszont egy rejtélyes gyermek bukkan fel a bázison, aki miatt kénytelen megváltoztatni az addigi életmódját és aki végül társa lesz magányában. Ezzel párhuzamosan az Aether űrhajója hazafelé tart a Jupiterről, a fedélzetén Sullivannel és csapatával. Sully és társai az első olyan űrhajósok, akik az űr mélyére merészkedtek, s akik évekre hagyták hátra korábbi életüket, szeretteiket. A visszaút azonban nem várt meglepetést tartogat számukra, amikor a kommunikáció egyik pillanatról a másikra megszakad a Földdel, hogy aztán ne is álljon helyre többé…
A háttérben folyó eseményekről vajmi keveset tudunk meg a történet előrehaladtával, de ugyanez nem mondható el a főszereplőink életéről. Augie és Sully visszaemlékezései a saját múltjukra már a kötet elején nyilvánvalóvá teszi, hogy a sorsuk valamilyen úton-módon összefonódik majd. Augustine egy végletekig karrierista ember életútját szemlélteti, aki csak a hivatásában tudott kiteljesedni és aki az emberi kapcsolatokat mindig is félvállról vette. Élete végén, a magány szigetén számot vet életével és önmagával, hogy vajon helyesen cselekedett-e. Sully, hasonlóan Augie-hoz, mindig is a csillagok között kereste a válaszokat az élet kérdéseire, miközben a válasz talán végig ott volt neki a Földön, a családja képében. A nem várt földi események gondolkozásra és változtatásra sarkallják a szereplőket és a két eltérő, de mégis rettenetesen hasonló életutat maga mögött tudó karakter választás elé érkezik, folytatja így, a csillagokba nézve az életét, vagy a (ki tudja mennyi) hátralévő idejét az embertársai felé fordulva tölti el. A sorsuk kétséges, de a változtatni akarás úgy érzem mindkettőjükben ott van.
Nagyon szerettem, hogy egy olyan környezetbe helyezte az írónő a szereplőket, amik tovább fokozták az elszigeteltségük érzetét. Gondolhatnánk, hogy a kietlen sarkvidékben nincs semmi csodálatos, illetve egy a világűrben sodródó űrhajó is csak csupa fém és szöglet lehet, de Brooks-Dalton rendkívül érzékletesen festi elénk a gyönyörű jeges világot, illetve a csendes, csillagokkal telehintett űr sötétjét.
Természetesen azt sem tagadhatom, hogy rettenetesen foglalkoztatott a Föld sorsa is. Elképesztő mértékű frusztráció forrásává vált számomra, hogy a szerző a könyv végéig az olvasó képzeletére bízta a földi eseményeket, nyitott kérdést csinált belőle, csak úgy, mint a szereplők sorsából. Úgy vélem, hogy nem csak az erőteljes karakterábrázolásnak, de ennek a fajta lezárásnak is köszönhető az a hatás, amely miatt még napok múltán is az ember eszébe jut a könyv és szerző által felvázolt jövőkép.
Összességében nagyon szerettem, hogy nem a szokványos akciódús science fiction történettel volt dolgom, hanem az ember számot vetésével a teljes elszigeteltségben és magányban. Egyáltalán nem bántam meg, hogy sort kerítettem rá, mert tipikus példája volt annak, hogy hiába a sivár, borús atmoszféra, a leírások elgyönyörködtettek, az életutak kifacsarták a szívemet, a lezárás pedig tett róla, hogy napokig gondolkodjak még a jövőn.
Kedvenc idézetek:
Mi azért tanulmányozzuk az univerzumot, hogy tudjunk, ugyanakkor végül csak egyvalamit tudunk meg valójában: azt, hogy minden véget ér… kivéve a halált és az időt.
– Mindnyájunknak kell valami, amire várhatunk.
OLVASS BELE!
vagy
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!
Eredeti cím: Good Morning, Midnight
Nyelv: magyar
Fordította: Farkas Veronika
ISBN: 9789634198239
Eredeti megjelenés: 2016.
Magyar megjelenés: 2020.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 240
Kiadta: Agave KönyvekFülszöveg:
Augustine-t, a zseniális, idős asztronómust csak a csillagok érdeklik. A tudós évek óta elszigetelt kutatóállomásokon él, és az eget tanulmányozza, hogy felderítse az univerzum létrejöttét. A mostani állomásán, egy sarkvidéki kutatóbázison viszont katasztrofális eseményről kapnak hírt, és evakuálják a dolgozókat, ám Augustine makacsul megtagadja a munkája félbehagyását. Nem sokkal a többiek távozása után felfedez egy rejtélyes gyermeket, Irist, és észreveszi, hogy a rádiófrekvenciák elnémultak. Magukra maradtak.
Ugyanebben az időben Sullivan éppen az Aether fedélzetén repül hazafelé a Jupitertől. Ő és a csapata többi tagja az első olyan űrhajósok, akik ilyen mélyen merészkedtek az űrbe, és Sully már megbékélt az áldozatokkal, amelyeket ez megkövetelt tőle: a lánya hátrahagyásával és a házassága felbomlásával. Az útjuk eddig sikeres volt, de amikor a Küldetésirányítás magyarázat nélkül elhallgat, Sullynak és társainak el kell gondolkozniuk azon, hogy hazatérnek-e valaha.
Miközben Augustine és Sully embertelen, de gyönyörű környezetben néznek szembe bizonytalan jövőjükkel, a történetük fokozatosan összefonódik, egy megrázó végkifejlet felé tartva. Lily Brooks-Dalton regénye a legfontosabb kérdéseket teszi fel kristálytiszta prózájával: mi éli túl a világvégét? Hogyan adjunk értelmet az életünknek? A kötetet a 2016-os megjelenését követően számos magazin beválogatta az év legjobbjai közé, Colson Whitehead egyenesen a kedvencének nevezte. 2020-ban George Clooney készített belőle filmet a Netflixre, ráadásul ő játssza főszerepben Augustine karakterét.
Nyereményjáték
Lily Brooks-Dalton könyvének hősei a Jupiter holdjait kutatják egy élhetőbb jövő reményében. Az egyes állomásokon található leírások alapján ezúttal azt kell kitalálnotok, hogy a 79 hold közül melyikre gondoltunk, majd a nevét írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő helyére.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A leírás:
“Az első olyan természetes hold, melyet bolygóközi szonda által készített képek segítségével fedeztek fel.”
Állomások:
Blogturné Klub
01.15 – Nem félünk a könyvektől
01.17 – Könyv és más
01.19 – Utószó
01.21 – Nem félünk a könyvektől EXTRA
[…] Klub 01.15 – Nem félünk a könyvektől 01.17 – Könyv és más 01.19 – Utószó 01.21 – Nem félünk a könyvektől […]