Önmagunk megismerése mind fizikai, mind lelki értelemben kihívás elé állítja az embert. Nagoski hiánypótló kötete a női test és szexualitás világába kalauzol bennünket, ahol aztán gyökeresen átformálja mindazt, amit eddig önmagunkról gondoltunk. A Libri Kiadó újdonságáról ezúttal öt bloggerünk oldalán olvashattok véleményt és természetesen, ha velünk tartotok, tiétek lehet a könyv egy példánya is!
A tudomány, ha engedjük, a segítségünkre siet. Lehetővé teszi számunkra, hogy a védekezés helyett arra figyeljünk, ami összeköt valamennyiünket.
Vélemény:
Emily Nagoski szexológus és egyetemi oktató az elmúlt évek tudását és tapasztalatait összegyűjtve írta meg az Úgy, ahogy vagy című könyvét. A több évtizedes pályafutása során számos idegen és ismerős, köztük egyetemi hallgatók és internetes kommentelők keresték meg őt a testükkel és a szexuális életükkel kapcsolatban, amelyek mindegyike az önmagukkal szembeni bizonytalanságban gyökerezik, amin valljuk be, nincs mit csodálkozni. Hiába ömlik ránk a “píszí” tartalom, hiába hangoztatjuk, hogy mennyire fontos az elfogadás, amikor a média még mindig egy olyan tökéletes képet közvetít, aminek csak a társadalom igen csak kis hányada képes megfelelni. És hogy meg kell-e egyáltalán felelni ennek? Tényleg velünk van a baj?
Nagoski határozottan és többször is kijelenti, hogy a válasz: NEM. Teljesen mindegy, hogy mit gondolsz a testedről, a saját szexualitásodról, amíg nem veszélyezteti természetesen az egészségedet, addig egészen biztosan minden rendben van veled és úgy vagy jó, ahogy vagy! És éppen ezért ajánlom ezt a könyvet már most fiatalnak és idősnek egyaránt. Hogy egy kissé személyesebb terepre vigyem ezt a bejegyzést, el kell mondanom, hogy miért gondolom így…
Mert hiába az álszent, csajos nyavalygás, úgy gondolom, hogy relatíve elégedett vagyok önmagammal. Természetesen tisztában vagyok a “hibáimmal”, tudom mik az erősségeim és gyengeségeim és az évek során el is fogadtam ezeket, de a fiatalkorból maradt tüskék némelyike elég mélyre fúródott ahhoz, hogy még mindig fájjon. Én is elmerültem annó az internet feneketlen és sötét pöcegödrében, ahol a pornófilmeken nevelkedett ifjak (és idősek) olyan elvárásokat támasztottak a női nemmel szemben, amit a legtöbben egészen biztosan nem ugrunk meg… De erre rádöbbenésre nekem is egészen eddig a kötetig várnom kellett. Nagoski már az első oldalakon meggyőzi az embert arról, hogy nincs vele semmi gond és a különbözőségünk ellenére is jók, értékesek és tökéletesek vagyunk. Őszintén szólva, el is törött a mécses az olvasás közben és csak az járt a fejemben, hogy bár 16-18 éves koromban került volna a kezeim közé a könyv.
Nagoski az alapokkal kezd, vagyis az anatómiával, hiszen a szexualitásunkat megélni igazán csak akkor tudjuk, hogy ha ismerjük és szeretjük magunkat. Az első fejezet ezt és a szexuális személyiségünket tartalmazza, vagyis a viszonyunkat a szexhez, illetve azt a kontextust, ami meghatározza az érzékelésünket. A második fejezet ezt utóbbit fejti ki, pontosabban abban segíti az olvasót, hogy az hogyan “fordítsa le” magának, hogyan fejtse meg a teste által küldött üzeneteket. Ezután Nagoski beszél magáról a szexnek a működéséről, majd a gyönyörig való eljutás részleteibe enged bepillantást.
Ez a könyv nem egy száraz tankönyv tipikus példája. A szerző közérthetően és tabuk nélkül vezeti be olvasót a saját szexualitásába. Régi tévhiteket idéz fel és dönt romba, számos tudományos kísérletet hoz példának és igyekszik megoldásokat kínálni azokra a problémákra, amiket az olvasó maga problémának érez. Nagoski tétlenségbe sem hagy bennünket süppedni, ugyanis több helyen feladatot ad az olvasójának és mindezek a feladatok, illetve a fejezetek végi összefoglalók kicsit olyan érzést keltenek az emberben, mintha mi magunk is a szerző egyik szemináriumán ülnénk.
Összességében számomra ez a könyv rendkívül sokat jelentett. Talán az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb kötet a témában, hiszen ha megismerjünk a testünkkel való kapcsolatunk működését, ha megbízunk magunkban, akkor egyenes út vezet a másik fél iránti bizalomig és a gyönyör eléréséig. Olvassátok! Megéri! 🙂
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!
Eredeti cím: Come as You Are
Nyelv: magyar
Fordította: Getto Katalin
ISBN: 9789634338697
Eredeti megjelenés: 2015.
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 472
Kiadta: Libri KiadóFülszöveg:
Egy könyv, amely gyökeresen átformálja mindazt, amit eddig a női testről gondoltál.
Miért olyan nehéz eljutni a csúcsra? Normális az, amit szex közben érzek? Velem van a baj? – Rengeteg nő tesz fel magában ilyen és ezekhez hasonló kérdéseket nap mint nap, és érez bizonytalanságot saját teste és szexualitása kapcsán. Emily Nagoski egyedülálló munkájának fő célja, hogy eloszlassa e gyötrelmes kételyeket, és megmutassa az utat önmagunk felé. A több évtizedes gyakorlattal rendelkező szexuálterapeuta hittel vallja, hogy szexualitásunk az ujjlenyomatunkhoz hasonlóan egyedi, és nagyban függ reakcióinktól, egyéniségünktől, illetve a körülményeinktől, hétköznapi tapasztalatainktól. Épp ezért nincs okunk a szégyenkezésre vagy arra, hogy másokhoz hasonlítgassuk önmagunkat. Minden nő más – és ez így normális.
Tudományos kutatások bizonyítják, hogy az örömteli és kielégítő szexuális élet nem a testrészeinktől, hanem a hozzájuk való viszonyunktól függ. Amint megismerjük kapcsolatunkat a saját testünkkel és ráébredünk, milyen körülmények hatására vagyunk képesek ellazulni, mi kell ahhoz, hogy teljes mértékben bízzunk magunkban és a partnerünkben, máris óriási lépést tettünk a mindent elsöprő gyönyör átélése felé.
Elég jól hangzik, nem? Indulj el életed legizgalmasabb felfedezőútján, és ismerd meg a legnagyobb öröm forrását – önmagadat!
Nyereményjáték
A társadalom felfogásában bekövetkező változásnak köszönhetően egyre több kiadvány jelenik meg a szexualitással kapcsolatban. Nem csak a mennyisége, de a benne megfogalmazott tartalom is átalakul, ahogy egyre nyitottabbá és egyre elfogadóbbá válik a társadalmunk… A mostani játékban a szexualitást górcső alá vevő, régi és új kiadványokból idézünk nektek. A feladatok, hogy találjátok ki, melyik a könyvről van szó, majd a szerzőjét és címét írjátok bele a Rafflecopter doboz megfelelő helyére!
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
Az idézet:
…férfi vagy női, testi vagy szellem, szexuális vagy spirituális. Ezek a kettőségek ugyanis nem másból fakadnak, mint hogy felosztjuk magunkat, a testünket, két részre, az egyik „amiről beszélünk” , és a másik „amiről nem beszélünk”.
a Rafflecopter giveaway
Állomások:
Blogturné Klub
10.19 – Nem félünk a könyvektől
10.22 – Spirit Bliss Sárga könyves út
10.23 – A Szofisztikált Macska
10.25 – Olvasónapló
10.27 – Booktastic Boglinc