Az Agave Kiadó egy újabb különlegességet hozott el számunkra, ami nem más, mint Tade Thompson kisregénye, a Molly ​Southbourne ezer halála. A horror és a weird műfaji jellemzőit egyaránt felvonultató, borzongató történetben egy nem mindennapi lány, Molly sorsát ismerhetjük meg, aki szó szerint önmaga ellen harcol, amióta csak él. Tartsatok öt bloggerünkkel, és nyerjétek meg a Kiadó által felajánlott példányt!

Vannak azonban a fájdalomnak olyan szintjei, amik kizárják az akaratlagos gondolkodást. A színtiszta fájdalom, amitől a világ eltávolodik, barlanglakó előemberi éned pedig ősi istenekhez kiált kegyelemért, vagy halálért.

Vélemény:
Tade Thompson szerzőt egy újabb újoncként köszönthetjük a hazai könyvkiadás piacán, noha első regényével, a Rosewater-rel 2019-ben már egy Arthur C. Clarke-díjat is bezsebelt. A Molly Southbourne ezer halála sem maradt el sokkal mögötte, ugyanis Nommo-díjban részesült a legjobb novella kategóriában 2018-ban. A díjeső ezek után már sejtetni engedi a szerző kvalitásait, de hiába a sok dicsérő szó és honorárium, a közönség gyakran másképp vélekedik a dologról. Mivel relatíve későn került hozzám a könyv és addigra már számos értékelés és vélemény született róla, így hamar nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az elsöprő siker helyett itthon inkább ismét egy megosztó történetet üdvözölhetünk a Molly Southbourne ezer halálában.

Pedig az alapkoncepció igazán ígéretes és nálam ezzel a mindent is vitt kategóriába került. Címszereplőnk, Molly ugyanis egy rejtélyes “kórral” küzd, vagyis minden egyes elhullajtott vércseppjéből egy újabb molly születik, fejlődik és aztán válik gonosszá, hogy végső céljaként meg akarja ölni az egyetlen és igazi Molly-t. Nos… mi is ez, ha nem a weird műfaj egyik legérzékletesebb példája?

Sokunkban sokféleképpen képeződött le ez a történet és noha a maga 128 oldalával egy elég rövidke könyvről van szó, gyanítom nem én vagyok az egyetlen, aki órákig tudna beszélni róla. Molly történetét keretbe foglalja, hogy az egyik hasonmásának meséli el a múltját és az életét. Az író stílusa épp emiatt vált számomra hitelessé, ugyanis a tőmondatokkal operáló, gyakran az érzéketlenség látszatát keltő hang tökéletesen passzolt Mollyhoz, akinek az egész élete a túlélésről, a gyilkolásról szólt. El tudom képzelni, hogy egy idő után az ember mindebbe belefárad, illetve belefásul, s hideg tárgyilagosság veszi át a helyét a normalitásnak.

A felvázolt múlt először meglepi az embert és nem is érti, minek a közepébe csöppent bele olvasóként, hogy aztán észrevétlenül csapjon le az izgalom nyers és brutális formája. A gyilkosságok tömkelege, az abnormalitást jelentősen súroló szexualitás megjelenése bizarr és szürreális egyveleget alkotnak, miközben pikk-pakk a történet végére érünk… Érdekes, hogy amit sokan idegennek tartottak, a mollyk szexuális pillanatai, azok számomra már ismerősek voltak Az időutazó felesége című könyvből, ahol szintén, alig homályos utalás formájában megjelenik az önfelfedezés ezen bizarr formája.

A kötetnek amúgy voltak gyenge pontjai, legfőképp a háttér kidolgozottsága, amin még lehetett volna dolgozni, mert jelen formájában inkább csak erőltetett magyarázkodásnak a hatott az a szál, ami Molly kórképét próbálja hitelessé varázsolni és megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Egy disztópikus jövőkép váza sejlik fel a háttérben, egy olyan világ, ahol elkezdenek ritkulni a születések, majd eltelik az első olyan 24 óra, amikor egyetlen gyermek sem jön a világra. Egy kutatás, egy félresikerült akció és a végeredmény már nyilvánvaló… Az elv és az ötlet is teljesen rendben voltak, de maga a kivitelezés, a családi dráma mégsem passzolt össze.

Összességében nem bántam meg, hogy ismét elcsábultam a csodálatos borító láttán (mert természetesen mi más fogott volna meg újfent), de a belső is tökéletes pillanatban kapott el. Kellett ez a bizarr, pörgős elborultság, ami kiszakított a mindennapok gondjaiból és egy kicsit elmenekülhettem egy elborult és elképzelhetetlen világba. Külön tetszett a végjáték, így most már kíváncsivá is tett, hogy mivel sikerül előrukkolni a folytatásban.

Kedvenc idézetek:

Csak egy rövid ideig tart az életünk. Addig kell kiélveznünk, amíg még életben vagyunk.

OLVASS BELE!
vagy
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Eredeti cím: The Murders of Molly Southbourne
Nyelv: magyar
Fordította: Molnár Berta Eleonóra
ISBN: 9789634199496
Eredeti megjelenés: 2017.
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 128
Kiadta: Agave Könyvek

Fülszöveg:

A szabályok egyszerűek:
Ha látsz egy lányt, aki úgy néz ki, mint te, fuss! Ha nem tudsz, harcolj!
Ne sebesülj meg!
Ha mégis, és vérzel: felmos, felgyújt és fertőtlenít!
Ha lyukat találsz, keresd meg a szüleidet!

Amióta csak az eszét tudja, Molly Southbourne rendszeresen végignézi a saját halálát. Akárhányszor vérzik, egy másik molly születik, aki minden ízében hasonló Mollyhoz, és a lány elpusztítására törekszik.

Molly számos módon képes végezni önmagával, de azzal is tisztában van, hogy amíg él, vadászni fognak rá. Nem számít, mennyire precízen követi a szabályokat, a mollyk előbb-utóbb rátalálnak. Vajon sikerül-e megfékeznie a vérontást, vagy egy hasonmása által éri el a végzete?

Tade Thompson Nommo-díjas kisregénye a horror és weird műfajok eszköztárából építkezik, és egy olyan hátborzongató történetet mesél el, amihez foghatóval még nem volt dolgunk.

Nyereményjáték

Ha már a történet főhőse Molly, mi is a mollyk nyomába eredünk! Minden állomáson találtok egy idézetet, ami egy olyan regényből származik, melynek egyik főbb szereplőjét így hívják. A ti dolgotok, hogy a regény címét beírjátok a rafflecopter-doboz megfelelő helyére!

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az idézet:

“Ha már könyvet lopsz, akkor a legszebb példányt emeld el. Különben mi értelme az egésznek?”

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Blogturné Klub
09.30 – Könyv és más
10.02 – Spirit Bliss Sárga könyves út
10.04 – Nem félünk a könyvektől
10.06 – Sorok között
10.07 – Booktastic Boglinc

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük