V. E. Schwab munkásságának egyik legjelentősebb műve, az Addie LaRue láthatatlan élete már számtalan országban bestseller lett, és végre a magyar olvasók is kezükben foghatják a könyvet az Agave Kiadónak hála. Tartsatok bloggereinkkel, hiszen megnyerhettek egy, a kiadó által felajánlott példányt!

Arra gondol, hogy feledve lenni olyan, mint megbolondulni. Az ember azon kezd el tűnődni, hogy mi a valóság, hogy ő maga valóságos-e. Végtére is hogyan lehet valami valóságos, ha nem emlékeznek rá? Ez olyan, mint az a zen kóan, amelyben a egy fa kidől az erdőben.
Ha senki sem hallotta, megtörtént egyáltalán?
Ha valaki nem tud nyomot hagyni maga után, létezik egyáltalán?

Vélemény:
V. E. Schwab amerikai szerzőt a hazai közönség már jól ismerheti, hiszen néhány évvel ezelőtt szinte letarolta a young adult-fantasy piacot. Ezúttal az Agave Kiadó hozta el nekünk az egyik legutóbbi stand alone kötetét, ami már sokkal inkább az idősebb korosztályt szólítja meg. Összehasonlítási alapom ugyan nincs, mert annó én nem ültem fel a hype-vonatra (alapvetően persze az időhiány miatt), de azóta is figyelemmel kísértem a szerző hazai megjelenéseit, hogy hátha egyszer be fogom tudni suvasztani a teendők közé… És természetesen mivel is kezdhettem volna, mint Addie LaRue láthatatlan életével meg annak a több mint 600 oldalával…

Elvárások nélkül kezdtem neki annak ellenére, hogy fülszöveg alapján egyből az Adeline varázslatos élete című filmre asszociáltam. Aki látta, talán megérti, hiszen túl azon, hogy a név szinte közel azonos, a sztori is több ponton mutat hasonlóságot Schwab kötetével. Lényegi különbség azonban, hogy Addie LaRue története egy a Sötétséggel kötött fausti alku nyomán sarjadzik, hogy aztán évszázadokon íveljen át egészen a mi jelenünkig. Hiába a film misztikuma, Schwab teljesen más színezetet ad a hasonló alapkoncepciónak. Schwab Addieje 1714 Franciaországában él, illetve túlél, hogy aztán alkut kössön a Sötétséggel, magával az Ördöggel egy szabad életért cserébe… Természetesen egy ilyen alkunak mindig ára van…

A történet tehát két párhuzamos szálon fut, egyszerre ismerjük meg Addie múltját, miközben a jelenben belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. Mert hogy ez volt a csel, amellyel átjárt a Sötétség Addie eszén. Hiszen mi adhat nagyobb szabadságot annál, ha valaki azt csinálhat, amit akar, mert elég egy becsukódó ajtó és már el is felejtik az illetőt? A felejtés így Addie esetében (kezdetben) inkább átok, mint áldás.

Nem meglepő hát az sem, hogy a lapokról sugárzik egyfajta sztoikus, beletörődő érzet, egy olyan lány vallomásaként, aki már kissé belefásult, belefáradt a magányos életbe. Schwab nem finomkodott egyik szereplőjével sem és Addie kimondottan azért vált az egyik legösszetettebb karakterré, mert az évszázadokon átívelő életét csak úgy élhette, hogy meg kellett tapasztalnia a jó és a rossz dolgokat egyaránt. Minden elismerésem amúgy az övé, mert minden rossz ellenére is képes volt erőt meríteni és küzdeni az életben maradásért. No nem a klasszikus értelemben vett életben maradásért, hanem hogy képes volt hű maradni magához minden körülmények között. Ettől vált ő igazán hitelessé és ettől váltak a tettei, a vele történtek hihetővé. Az összetettség Schwab többi szereplőjéről is elmondható, hiszen Luc, a Sötétség, illetve Henry (a fiú, aki emlékszik rá) is egy végletekig kidolgozott, mély gondolatisággal, alaposan feltárt és kidolgozott érzelmekkel rendelkező karakter.

Az árnyalt karakterábrázolás ellenére sem igazán sikerült közel engednem magamhoz azonban a szereplőket. Addie számomra végig a gyermeki naivitása mintapéldánya maradt, aki nem igazán képes éretten és felnőttek módjára viselkedni és Henry szintén egy elveszett fiú benyomását keltette, aki egyszerűen nem képes elszakadni Sohaországtól.

Éppen ezért sem számítottam arra a váratlan fordulatra, arra a különös kapocsra, ami aztán Luc és Addie kapcsolatát jellemezte. Nem számítottam rá, de talán éppen ez mentette meg számomra a történetet. Ez most drasztikusan hangzik, mert valójában szerettem a könyvet. Schwab elképesztően jól ír, gyönyörű és érzékletes, a gondolatokat, a pillanatokat, de még a környezetet nagyszerű érzékkel ragadja meg és önti szavakba. Imádtam a köteten átívelő művészi vonalat is, a gondolatot, hogy Addie a legkülönfélébb tehetségek múzsájaként próbál nyomot hagyni a világban.

De hiába az összetett és lenyűgöző történetvezetés, a szép megfogalmazás, no meg az elgondolkodtató mondanivaló, a történet számomra néha (talán az enyhe túlírtságának köszönhetően) leült és keresnem kellett a motivációt a folytatáshoz. Mert hiába érdekelt a történet, hiába olvastatta magát alapvetően, néha igényeltem a szünetet a fejezetek között. Összességében viszont mindezek ellenére is pozitív érzésekkel fejeztem be a könyvet és ezentúl már végképp kíváncsian várom a szerző többi kötetét!

Kedvenc idézetek:

Egy jelentéktelen helyen nem lehet jelentőségteljes életet élni. És vannak, akik ezzel megelégszenek. Szeretik tudni, mi vár rájuk. De ha valaki mindig mások nyomában jár, nem maga előtt töri az utat. Nem hagyhat nyomot.

OLVASS BELE!
vagy
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Eredeti cím: The Invisible Life of Addie LaRue
Nyelv: magyar
Fordította: Ballai Mária
ISBN: 9789634199618
Eredeti megjelenés: 2020.
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: keményborítós
Oldalszám: 608
Kiadta: Agave Könyvek

Fülszöveg:

Egy ​élet, amire senki nem fog emlékezni. Egy történet, amit soha nem felejtünk el.

Franciaország, 1714: egy fiatal nő végső elkeseredettségben fausti alkut köt az ördöggel, hogy örökké éljen, ám ezért cserébe súlyos árat fizet. Az ördög megfosztja a világban elfoglalt helyétől, és arra kárhoztatja, hogy mindenki elfelejtse, akivel találkozik.

Így kezdődik Addie LaRue évszázadokat és kontinenseket átívelő, felejthetetlen története. Művészek múzsájaként vonul végig a történelmen, melynek során egyetlen társa az ördög, aki minden évben felkeresi az egyezségük évfordulóján.

Aztán egy napon, egy manhattani antikváriumban Addie belebotlik valakibe, aki emlékszik rá. És ekkor rájön, hogy nem menekülhet örökké a végzete elől.

Az Addie LaRue láthatatlan élete egyrészt a szerelem és az élet utáni végtelen vágyódás gyönyörű története, másrészt a művészetek és a tudás ünnepélyes himnusza. V. E. Schwab regénye a megjelenését követően számos országban bestsellerré vált, az olvasók és a kritikusok egyaránt ezt tartják írói pályája eddigi legfontosabb és legjobb művének.

Nyereményjáték

Nyereményjátékunk során sorra vesszük az Addie történetében fontos szerepet játszó motívumokat. Minden állomáson elrejtőzött egy-egy szó, a ti dolgotok, hogy a kiemelt betűkből kitaláljátok, hogy mire is gondoltunk, a megoldást pedig írjátok be a Rafflecopter megfelelő dobozába!

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Blogturné Klub
10.20 – Fanni’s Library
10.22 – Utószó – extra
10.24 – Nem félünk a könyvektől
10.26 – A Szofisztikált Macska
10.28 – Booktastic Boglinc
10.30 – Csak olvass!
11.01 – Utószó
11.03 – Könyv és más
11.05 – Sorok Között Könyves Blog

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük