A Móra Kiadó idén egy csodaszép kötettel segíti a hosszú téli napokra való hangolódást. A Mesék télre egy gyönyörűen illusztrált mesegyűjtemény, amelyben a világ minden tájáról találhatunk történeteket. Tartsatok velünk a Blogturnén, és nyerjétek meg a Móra Kiadó által felajánlott példányt a könyvből!

Vélemény:
Bár az esetek nagy részében a gyerek érdeklődését figyelembe véve választok mesekönyveket, a Mesék télre című könyv ékes példája annak, amikor én magam csábultam el a csodás borítót megpillantva. A belelapozást követően pedig biztos voltam benne, hogy jó döntést hoztam, amikor beleválaszottam ezt a könyvet a gyerkőc gyűjteményébe.

A kötet egy gyönyörű válogatás a régi idők nemzedékeken átnyúló meséiből, azokból a történetekből, amelyek mindegyike a téli időszakot ünnepli és amelyek mindegyike tökéletes olvasmány a bekuckózós és kicsit megpihenős téli napokra. A hosszúra nyúló, sötét esték ideálisak arra, hogy egy forró csoki vagy egy gőzölgő puncs mellett varázslatos, hófödte tájakra utazzunk, medvék és nyuszik társaságában, varázslatos lények között időzzünk… A csodák megelevenednek a lapokon és tanulsággal záruló történetek emlékeztetnek bennünket az igazán fontos dolgokra.

A kötet tizennyolc mesét tartalmaz a világ minden tájáról, népmeséket Norvégiából, Japánból, Skóciából, Mexikóból vagy épp Lengyelországból, de helyet kaptak mára már klasszikusnak tartott műmesék is, mint például a Diótörő vagy A Hókirálynő.

Minden történetet egy rövid kis ismertető vezet fel, ami vagy magyarázatul, illetve egyfajta érdekességként szolgál az adott meséhez. Mivel javarészt számunkra ismeretlen kultúrákból és közösségekből származó mesékről van szó, így ezek megjegyzések fantasztikus kiegészítő a történeteknek, amik egy olyan pluszt adnak hozzá, amivel nem csak érthetőbbé varázsolják a kalandokat, hanem az ismeretterjesztés funkcióját is ellátják.

A mesék a csodaszép leírások mellett a mondanivaló (no meg az illusztrációk) miatt válnak igazán csodássá. Mindegyik történetet magával hozza a népe legfontosabbnak tartott tulajdonságait, azt a tanulságot, ami mindegyikünk számára útmutatóul szolgálhat az életben. Szóba kerül többek között az elfogadás, az együttműködés, a bizalom, a barátság és a hit, az önzetlenség és a segítőkészség.

Vannak természetesen jobb és rosszabb minőségű történetek itt is, de alapvetően mindegyik mese csodás, igényesen szerkesztett és jól megírt. A személyes kedvencem A tanuki aranya lett, a Japán népmese, amely arra próbál rávilágítani, hogy mik az igazán fontos dolgok az életünkben.

Külön említésre méltók a Zanna Goldhawk által készített illusztrációk, amik a téli történetek ellenére is színesek, vidámak és kifejezőek. A képek mindegyike élettel tölti meg a lapokat és ahogy a történetek is, úgy a rajzok is megmelengetik a szívet a téli estéken.

Összességében nekem az utóbbi idők egyik legjobb mesekönyve lett ez a gyűjtemény és mindamellett, hogy tiszta szívvel és nagyon ajánlom, őszintén remélem, hogy hamarosan a gyerkőcnek is tudok belőle olvasni, mert ebből valóban és igazán megéri! Gyönyörű!

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Eredeti cím: Winter Tales
Nyelv:
magyar
Fordította: Szlukovényi Katalin
Illusztrálta: Zanna Goldhawk
ISBN: 9789634868262
Eredeti megjelenés: 2020.
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: keményborítós
Oldalszám: 96
Kiadta: Móra Könyvkiadó

Fülszöveg:

Kuckózzunk be a kandalló mellé ezzel a szívmelengető mesekönyvvel, és ünnepeljük együtt a tél csodáit! Fedezzük fel a fagyos tájakat, ismerjük meg a havasi tündéreket, a Jegesmedvekirályt és a többi hőst a sok-sok kaland során, amelyek próbára teszik a barátság erejét. Ez a gyönyörűen illusztrált könyv téli meséket gyűjt csokorba a világ minden tájáról: Észak-Amerikától Szibériáig, Kínától Skóciáig. A díjnyertes szerző, Dawn Casey és a grafikus, Zanna Goldhawk varázslatos könyvet alkottak, amely nemzedékek féltett kincse lesz.

Nyereményjáték

Mostani játékunk során az egyes állomásokon téli könyvekből találhattok egy-egy idézetet. A feladat az, hogy a Rafflecopter doboz megfelelő sorába beírjátok az adott blogon található könyv címét. Tartsatok velünk, és nyerjétek meg a Móra Kiadó által felajánlott példány a könyvből!

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

Az idézet:

– Gyere, csináljuk meg a süteményt!
A múlt héten egyszer már sütöttek mézest, és a nyers tészta fele még ott volt az éléskamrában. Az öreg legalábbis azt hitte. De amikor belenézett a tálba, már csak egy kis darabot látott.
– Hát ez bizony alaposan összement – állapította meg.
– Ilyenek ezek a tészták – válaszolta Findusz. – Csak úgy fogják magukat, és összemennek.
– Nem lehet, hogy járt erre egy kandúr és evett belőle? – sandított rá az öreg.
– Hát lehet. És az is lehet, hogy egy öregember is járt erre, és az is evett belőle?
– Hát az is lehet – adta meg magát Pettson.

a Rafflecopter giveaway

Állomások:
Blogturné Klub
11.15. Veronika’s Reader Feeder
11.17. Sorok Között
11.19. Nem félünk a könyvektől
11.21. Utószó
11.23. Könyv és más
11.25. Csak olvass!
11.27. Szaffi polca
11.29. Flora the Sweaterist

Szólj hozzá!

1 Comment

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük