2017. október 19-én megjelent a naprendszerünkben egy objektum. Az Oumuamua rengeteg olyan tulajdonsággal rendelkezett, amelyet a tudósok nem tudtak hová tenni. Avi Loeb, a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének vezetője azt állítja, lehetséges, hogy az objektum bizonyíték rá, léteznek más értelmes lények is rajtunk kívül a világegyetemben. Az érveit, teóriáit, bizonyítékait tárja elénk Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomai című könyvében, melyet az Agave kiadó adott ki 2021-ben. Ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, és természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt belőle.
Mik vagyunk hát, ha nem mulandó formák, amelyet néhány porszemnyi anyag vett fel a kozmikus történelem egy röpke pillanatára? Nemcsak azért vagyunk jelentéktelenek, mert a kozmosz hatalmas, hanem azért is, mert mi magunk rendkívül kicsik vagyunk. Mindegyikünk csak átmeneti képződmény. Jövünk és megyünk, és csak a többi átmeneti képződmény elméjében hagyunk nyomot. Ennyi.
Vélemény:
Ahogy a bevezető is írja, 2017. október 19-én egy különleges objektum jelent meg a naprendszerünkben. Az Oumuamua relatíve késői felfedezése és a nem hétköznapi tulajdonságai számos kérdést vetettek fel és hagytak megválaszolatlanul a tudományos világban. Csillagászok és tudósok egy emberként vetették rá magukat akkor az újonnan felfedezett jelenségre, de a kérdések nagy része megválaszolatlanul maradt. Avi Loeb, nemzetközi hírű csillagász a Földönkívüli című könyvében az Oumuamua jelenség által kiváltott elméleteket és azok hatásait vázolja fel az olvasó számára.
A könyv nem egy a hétköznapi értelemben vett tudományos ismeretterjesztő mű. A Földönkívüli egyfajta memoárja Loeb életének és munkásságának, amely kontextusba helyezi az Oumuamua felfedezését és amely alapot ad a jelenség természettudományos, filozófiai és vallási értelmezésének. Loeb egy merész kijelentést állít a könyve középpontjába, mégpedig azt, hogy az Oumuamua nem egy aszteroida volt, hanem egy földön kívüli civilizáció fejlett technológiájú eszköze. Ugye, hogy mennyire hihetetlen állítás ez? Alapvetően azt hiszem mindegyikünk tisztában van azzal, hogy van élet még a földön kívül, hiszen statisztikailag lehetetlen ennek az ellenkezőjében hinni, de mégis hiába tudjuk ezt teljes bizonyossággal, valószínűleg ha az orrunk előtt jelenne meg a földönkívüli élet bizonyítéka, akkor sem hinnénk a szemünknek. Loeb a könyvében pedig sorra végigveszi az “aszteroida” azon tulajdonságait, amelyekre nincs sikerült magyarázatot találni a rövid itt tartózkodása során.
Ez volt az egyik legérdekesebb része számomra a könyvnek, hiszen az iránya, a sebessége, fényvisszaverő képessége, a “csóva nélkülisége” alapján két alapvető elképzelés lehetséges. Vagy egy hosszúkás, szivarszerű objektumról van szó (ezt tartják elfogadottabbnak), vagy egy lapos, palacsintaszerű, amolyan napvitorla-szerű jelenségként ábrázolják az adatok alapján. Mindegyik elképzelés hihetetlennek hangzik a számadatok tényével együtt, ezért is válik annyira hihetővé Loeb elmélete.
Alapvetően ugyanis tudományosan nehezen magyarázható tulajdonságokról van szó, amelyek további kérdések felé nyitnak kaput. Ehhez alapvető változások szükségesek a tudományos életben és szemléletben, amelyekkel együtt óhatatlanul változnia kell az eddig feltett filozófiai és vallási kérdéseinknek is. Ezekkel együtt pedig felmerül az a kérdés is, hogy nem kellene-e célirányosan kutatnunk a földön kívül élet után? Hiszen a lehetőségek adottak, ahogy Loeb is felvázolja ennek a lehetőségeit.
Egy bizonyos: Loeb sutba vágja a konzervatív tudományos szemléletet és merészen nyit a fantasztikumnak ható gondolatok és elméletek felé, mert szerinte csak így van esélyünk a felfedezésre. És őszintén? Ha nem egy ekkora szaktekintély szájából hangzanának el ezek a lehetetlen gondolatok, akkor talán esélyt sem adnánk a hitnek…
OLVASS BELE!
vagy
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!
Eredeti cím: Extraterrestrial
Nyelv: magyar
Fordította: Farkas Veronika
ISBN: 978963419873
Eredeti megjelenés: 2021.
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 256
Kiadta: Agave KönyvekFülszöveg:
A Harvard egyik legjobb csillagásza elénk tárja vitákat kiváltó elméletét arról, hogy a naprendszerünket nemrégiben egy távoli csillagrendszerben élő, fejlett földön kívüli civilizáció látogatta meg.
2017 végén egy hawaii obszervatórium kutatói megpillantottak egy objektumot, amely a naprendszerünk belsejében száguldott, méghozzá olyan gyorsan, hogy csak egy másik csillagról érkezhetett. Avi Loeb, a Harvard csillagászati tanszékének vezetője bebizonyítja, hogy az ’Oumuamua névre keresztelt jelenség nem lehetett aszteroida; ahhoz túl sebesen mozgott, túl furcsa pályán haladt, és nyomát sem mutatta gázképződésnek vagy szétesésnek. Szerinte csak egyetlen lehetséges magyarázat képzelhető el: az objektum egy távoli, földön kívüli civilizáció fejlett technológiai eszköze.
Ebben a könyvében Loeb végigvezeti az olvasót naprendszerünk első bizonyítottan csillagközi látogatójának izgalmas történetén. Felvázolja nagy felzúdulást kiváltott elméletét és annak jelentőségteljes következményeit, amelyek mind a természettudományra, mind a vallásokra, mind fajunk és bolygónk jövőjére hatással lehetnek. A Földönkívüli elgondolkodtató útja a tudomány, a téridő és az emberi képzelet legtávolabbi zugaiban azt sugallja az olvasóknak, hogy a határ a csillagos ég, és hogy érdemes nyitott elmével elgondolkodni azon, amit ott találhatunk. Bármilyen különösnek is tűnik.
Nyereményjáték
Ezúttal a blogjainkon található képek alapján olyan filmeket kell kitalálnotok, amelyben földönkívüli civilizációk ellátogatnak hozzánk. Nincs más dolgotok, mint a Rafflecopter megfelelő sorába beírni az adott film címét.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A kép:
a Rafflecopter giveaway
Állomások:
Blogturné Klub
12.04 – Utószó
12.05 – Nem félünk a könyvektől
12.06 – Spirit Bliss Sárga könyves út