Aznap éjjel a tábortűz köré gyűltek. Kuiil húsdarabokkal etette a Gyermeket, aki falánkan bekapkodta őket, közben a száját nyalogatta.
– Húsevő lehet – jegyezte meg Karga csodálkozva. Közelebb hajolt a kicsihez. – Még sohasem láttam ilyen lényt. Királyi váltságdíjat akartak fizetni érte.

Vélemény:
A nagy sikerű könyvek elkerülhetetlen sorsa a filmvászonra adaptálás, ami mint tudjuk, hol jobban, de általában inkább rosszabbul sikerül, mint az alapjául szolgáló mű. Nem túl sűrűn ugyan, de ennek a fordítottja is előfordul, amikor egy film(sorozat) akkora sikereket ér el, hogy a merchandisingja nem csak a játékfigurákra és PC-játékokra terjed ki, hanem a könyvekre is. Így a polcainkon tudhatjuk az Alien-sorozat könyveit, Ethan Hunt kalandjait, a Transformers-filmek adaptációit vagy éppen, de nem utolsó sorban a Star Wars mozik papírra átültettet világát. Mondanom sem kell, ha már a könyvekből adaptált filmek sem mindig sikerülnek jól, akkor ennek a fordítottja még kevésbé ugorja meg azt a szintet, amit egy irodalom-rajongó elvárna az aktuális olvasmányától…

A Star Wars világa elképesztően szerteágazó és időről időre előrukkol valami újdonsággal. 2019-ben robbant be a köztudatba a George Lucas által megálmodott univerzum újonca a The Mandalorian. A sikere azonnali volt és mindent elsöprő, véleményem szerint éppen azért, mert nem a klasszikus elemekhez nyúltak a készítők… No meg persze a Gyermek miatt. A sorozat öt évvel A Jedi visszatér után és huszonöt évvel Az ébredő Erő előtt játszódik, középpontjában pedig ezúttal nem a jedik állnak, hanem egy magányos fejvadász, Din Djarin, aki az egyik megbízása alkalmával egy különleges gyermeket kap célpontjául. A mandalorinak azonban feltámad a lelkiismerete és úgy dönt, védelmébe veszi a Gyermeket bármi áron…

A sorozat sikere egyértelművé tette, hogy ő maga is az elődei sorsára fog jutni, így 2021-ben meg is jelent a fiataloknak szánt The Mandalorian regény Joe Schreiber adaptálásában. A széria rajongójaként kíváncsi voltam magára a könyvre is, noha nagyobb elvárásokkal indultam neki, mint amivel kellett volna, meglepő módon mégsem csalódtam végül hatalmasat.

Bár a könyv lényegében szóról szóra adaptálja a sorozat első évadát, mégis látszott, hogy a szerző megpróbált némi erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy a szereplők gondolatait, illetve érzéseit is átadja az egyes jelenetekben. Mint író azonban közel sem tudta kihozni a maximumot a könyvből, a leírások nem mindig voltak túl élők és talán egy gyakorlottabb író jobban meg tudta volna ragadni a karakterek érzelmi világát és gondolatait is. A (felnőtt) nézők számára viszont ennyi nem elég, hiszen nem kapunk se többet, se kevesebbet, mint amit a vásznon már láttunk. Mivel azonban a fiatalokat célozza a könyv, így számukra a cselekményt tekintve jó belépő lehet ez a könyv a Star Wars univerzumába (ha nem félnek attól, hogy kapkodniuk kell a fejüket a sok ismeretlen név és faj hallatán).

Számomra egy jó kis emlékeztető volt ez a kiadvány, segítette feleleveníteni, hogy mi is történt az első évadban, így már nem feltétlenül érzek késztetést a harmadik évad előtt az újrázásra. Ami tetszett, bár a funkcionalitását igen erőteljesen megkérdőjelezem, azok a színes jelenetfotók a kötetben. Az ötlet jó volt, de a kivitelezés borzalmasra sikerült, mert egyrészt aki még nem látta a sorozatot, annak lényegében a teljes sorozatot elspoilerezi a könyv elején elhelyezett képek jórésze, az amúgy sorozatot nézőknek viszont semmit nem tesz hozzá a kötethez. Több kép, a cselekményhez igazodva szerintem jobb lett volna.

Összességében tehát az univerzummal ismerkedőknek, illetve azoknak a rajongóknak ajánlom, akik már tűkön ülve várják a folytatást és szívesen Baby Yodáznának egy kicsit az unalmas napjaikon, hiszen ki tud ennek a kis zöldfülű idegennek ellenállni? Én nem tudtam… 🙂

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Eredeti cím: The Mandalorian
Nyelv: magyar
Fordította: Habony Gábor
ISBN: 9789634378860
Eredeti megjelenés: 2021.
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: keményborítós
Oldalszám: 208
Kiadta: Kolibri Kiadó

Fülszöveg:

Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban….

A Birodalom széthullása után, ám még az Új Köztársaság megjelenése előtt egy magányos fejvadász – a mandalori – járja útját a galaxis külső peremén. Mikor a következő megbízása során kiderül, hogy a célpontja csupán egy apró gyerek, a mandalori úgy dönt, hogy a Gyermeket meg kell védenie – bármi áron.

Éld át újra a sikersorozat első évadának felejthetetlen pillanatait, Joe Schreiber akciódús adaptációjának köszönhetően!

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük