A Móra Kiadónak köszönhetően ezúttal egy Klassz könyvek kezdő olvasóknak turnét tartunk. Ennek keretében a Már tudok olvasni, a Rém jó könyvek, valamint a Harisnyás Pippi-könyvek közül mutatunk be nektek néhányat. Ezek a kis mesék az olvasni tanuló gyerekeket segítik a betűk világának megismerésében, miközben szórakoztatják is őket. Öt bloggerünk mondja el ezúttal a véleményét ezekről a mesekönyvekről, és természetesen ti is nyerhettek a könyvek közül saját példányt.
Az egyik kedves emlékképem a sok közül, amikor kisiskolás koromban rendszeresen útba ejtettem hazafelé az egyik kis fiókkönyvtárat, ami akkor maga volt a kánaán számomra. Elképesztően soknak tűnő könyv közül válogathattam és az ifjúsági polc legtöbb népszerű kötetét természetesen muszáj volt olvasnom. Ezek között, kicsit kilógva ugyan, de ott bújt meg néhány Harisnyás Pippi kötet is, amelyek végül szintén a kezeim közé kerültek. A történetekre már ennyi év távlatából ugyan nem emlékeztem, de az érzés, amit bennem hagytak és a sajátos borítók képe maradandó emlékekként élnek a fejemben. Ezért is akartam megbizonyosodni arról, hogy valóban nem csalnak-e meg az emlékeim és tényleg annyira szeretnivaló-e Pippi, s ha így van, mindenképp muszáj lesz megismertetni őt a gyerkőccel is. 🙂
Vélemény:
Kíváncsian vettem hát kézbe megérkezéskor a köteteket és egyből fel is tűnt egy hatalmas különbség a régi kiadványokhoz képest, mégpedig az oldalak száma. Gyanútlanul azt gondoltam, hogy biztos rövidebb történetek kaptak csak helyet ezekben a kiadványokban, de valójában az eredeti Harisnyás Pippi-történetek rövidített változatairól van szó. (Így jár ugye, aki nem olvas fülszöveget… ;)) Azonnal fel is lapoztuk közösen is őket és hát kénytelenek voltunk bele is olvasni, mert Harisnyás Pippi már csak ilyen… 🙂
A képek azonnal megragadták a gyerek fantáziáját és muszáj volt elolvasni neki, hogy mi történt éppen a gaz betörőkkel, majd aztán nem sokkal később, már ő maga nyúlt a kötetekért, lapozgatta és lelkesen olvasgatta belőlük a nagybetűs szavakat. Mondanom sem kell, aznap este a legtöbbször elhangzott szó a házban a “csunk” volt…
Az Ismered Harisnyás Pippit? az eredeti könyvsorozat első darabjának a rövidített változata, ennek megfelelően itt ismerkedünk meg először a szereplőkkel, illetve Pippi több kalandját is először követhetjük végig az egyes fejezeteket olvasva. Pippi élete olyan, mint amiről sok kisgyerek álmodik: nincsenek szülei, akik megmondanák, hogy mit és hogy csináljon, van egy ládányi aranya, palacsintát eszik, amikor kedve szottyan és nem mellesleg rettenetesen erős is, erősebb a világ legerősebb emberénél is. Nem is csoda, hogy Pippi vonzza a bajt, de a jószívűségével azonnal belopja magát mindenki szívébe.
A második rész, a Harisnyás Pippi talál egy csunkot, már egy teljesen önálló történetet tartalmaz. Pippi ezúttal kitalál egy új szót (igen, a csunkot) és barátaival, Tomival és Annikával útnak indulnak, hogy keressenek egy új csunkot, amiről nem tudják, hogy pontosan mi, de az egészen biztos, hogy nem egy porszívó… Kalandokban persze itt sem lesz hiány, a három gyerek elindul felkutatni azt a bizonyos csunkot, de végül ott találnak rá, ahol nem is gondolták volna, hogy fellelhetik.
Mondanom sem kell, de mi azonnal a szívünkbe zártuk Pippit és a barátait. Ehhez hatalmas segítség volt az is, hogy a kötetben feltűnnek a Harisnyás Pippi eredeti illusztrátorának, Ingrid Vang Nymannak a munkái, amelyek számomra is örömteli élményt jelentettek, egy ismerős darabkát a gyerekkorból. A kötetek amúgy szellősen szedettek, nagyobb betűkkel és nagybetűs szavakkal, amik az önálló olvasást is segítik a kezdő kis olvasók számára. Nagyon várom, hogy kézbe vehesse majd őket úgy is gyerkőc, hogy akár ezek lehessenek az első önállóan elolvasott könyvei.
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted
INNEN (Ismered Harisnyás Pippit?)
vagy
INNEN (Harisnyás Pippi talál egy csunkot)!
OLVASS BELE az Ismered Harisnyás Pippit? kötetbe vagy a Harisnyás Pippi talál egy csunkot-ba!
Eredeti cím: Pippi Långstrump (nyomán)
Nyelv: magyar
Fordította: Papolczy Péter
Illusztrálta: Ingrid Vang Nyman
ISBN: 9789634866015
Magyar megjelenés: 2020.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 80
Kiadta: Móra KönyvkiadóFülszöveg:
A kötet a világhírű sorozat első darabjának, a Harisnyás Pippi című regénynek a rövidített változata, amely a legfiatalabb olvasók számára is ajánlható, akár önálló olvasáshoz. A történetek jelentős részét tartalmazza, tömörebb formában, de ugyanolyan szórakoztatóan.
Harisnyás Pippi vagány, szeplős és vörös hajú kislány, aki a Villekulla-villában lakik. Van egy táskányi pénze, így a szülei nélkül is elboldogul. Egy lóval és egy Nilsson úr nevű majommal él együtt. Ha csak teheti, barátaival, a szomszéd házban lakó Tomival és Annikával játszik. Pippivel sosem unalmas az élet, hol palacsintát süt, hol születésnapi zsúrt rendez nekik. Bármilyen helyzetben feltalálja magát: könnyedén elbánik a betörőkkel, és akár egy cirkuszi előadás szereplőit is megszégyeníti ügyességével.
***
Eredeti cím: Pippi Långstrump i Söderhavet (nyomán)
Nyelv: magyar
Fordította: Tótfalusi István
Illusztrálta: Ingrid Vang Nyman
ISBN: 9789634866022
Magyar megjelenés: 2020.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 62
Kiadta: Móra KönyvkiadóFülszöveg:
Nem édesség, nem ruhaféle, nem betegség, és nem is valami elszabadult vadállat. De akkor mi vagy ki lehet az a rejtélyes csunk? Ezt próbálja kideríteni a vagány, vörös hajú Harisnyás Pippi a barátaival, Tomival és Annikával. A klasszikus történet, amely eredetileg a Harisnyás Pippi a Déltengeren című kötet egyik fejezete volt, most Ingrid Vang Nyman rajzaival kibővítve, nagyobb betűkkel jelenik meg. Első és második osztályos gyerekeknek ajánljuk, akár önálló olvasásra is.
Nyereményjáték
Első olvasós élményeitekről teszünk fel ezúttal kérdéseket nektek a turné állomásain. A feladatotok az, hogy beírjátok a választ a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)
A kérdés:
Ki a kedvenc meseíród?
a Rafflecopter giveaway
Állomások:
Blogturné Klub
02. 16. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 17. Könyv és más
02. 18. Veronika’s Reader Feeder
02. 19. Nem félünk a könyvektől
02. 20. Csak olvass!
02. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 22. Veronika’s Reader Feeder
02. 23. Nem félünk a könyvektől
02. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 25. Könyv és más