A Móra Kiadónak köszönhetően ezúttal egy Klassz könyvek kezdő olvasóknak turnét tartunk. Ennek keretében a Már tudok olvasni, a Rém jó könyvek, valamint a Harisnyás Pippi-könyvek közül mutatunk be nektek néhányat. Ezek a kis mesék az olvasni tanuló gyerekeket segítik a betűk világának megismerésében, miközben szórakoztatják is őket. Öt bloggerünk mondja el ezúttal a véleményét ezekről a mesekönyvekről, és természetesen ti is nyerhettek a könyvek közül saját példányt.

Minden könyvmoly egyik nem titkolt célja az olvasása megszerettetése a környezetével, de főleg a legkisebbekkel, akik még nyitottak a világ dolgaira. A Móra Könyvkiadó több sorozatával is ezt a nemes célt tűzte zászlajára, segítő kezet nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik most barátkoznak az önálló olvasással, akik a magabiztos olvasni tudás örömére vágynak. A mostani blogturnénk során ezekből a könyvekből hozunk nektek egy kis ízelítőt.

Vélemény:

A Rém jó könyvek-sorozata nyolc részen keresztül igyekszik magabiztos olvasót nevelni a gyerkőcből. A szintek az önálló történetmeséléstől egészen a bonyolultabb szövegek önálló olvasásáig terjednek. Hozzánk a 3. szint kötete érkezett meg, amely már a rövid szavak kiolvasását célozza. Bosnyák Viktória és Csájiné Knézics Anikó: Pricc, Pracc, Prucc! című kötete két rövid mesét tartalmaz, amelyek közelebb állnak egy szójátékokkal teletűzdelt nyelvtörőhöz, mint konkrét történetet elmondó meséhez.

A személyes tapasztalatunk rettentő pozitív. Sok helyütt olvastam, hogy nem voltak megelégedve a tartalommal, nincs mondanivaló és rettentő nehéz is a kezdő olvasóknak, de ezzel én kicsit vitatkoznék. Tudni kell, hogy nálunk a 6 éves nagycsoportos már tisztában van az összes nagybetűvel, egyre magabiztosabban olvas ki nagybetűs szavakat és elkezdett ismerkedni a kisbetűkkel is. Mielőtt persze bárki követ vetne ránk, iskolás játéknak indult a nagybetűk “tanulása”, később meg szinte magától kezdett bele az olvasásba. Betűtanuló kártyákon látta és jegyezte meg a kisbetűket, innentől pedig már megkezdődött a kisbetűs szavak “olvasása” is. Kíváncsiságból adtam végül a kezébe a könyvet és meglepő módon, de szinte hiba nélkül végigolvasta az első mesét. Az öröme mindent pénzt megért, miután tudatosult benne, hogy egyedül végigolvasta az első meséjét. 🙂 Másnap pedig már úgy kereste, hogy “hol van a kedvenc könyvem?”…

Való igaz, hogy felnőtt fejjel nem feltétlen találunk értelmet a rövidke mesékben, de a gyerek még ettől függetlenül is élvezni tudja a néhol vicces szójátékokat. Egyetlen negatívumként azt tudnám felhozni, hogy volt néhány olyan szó, aminek nem igazán volt értelme, így megpróbálhattam elmagyarázni a gyereknek mire gondolt a “költő”. Cserébe viszont minden oldalon klassz, színes illusztrációk próbálják fenntartani a gyerek érdeklődését, amelyek bár szintén megosztóak, nekem nagyon tetszettek. Úgy érzem, hogy a jövőben be kell szereznünk majd a soron következő részeket is.

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted
INNEN!


Rém jó könyvek-sorozat

Nyelv: magyar
Illusztrálta: Dudás Győző
ISBN: 9789634860518
Magyar megjelenés: 2019.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 56
Kiadta: Móra Könyvkiadó

Fülszöveg:

Memó vagyok, elsős mumus.
Szeretem a vicces versikéket.
Ezeket már önállóan olvasom.
Ez RÉM JÓ!

Vélemény:

A Már tudok olvasni-sorozat ezzel szemben egy kicsit más koncepciót követve igyekszik megszerettetni az olvasást. Az izgalmas és tréfás, könnyen olvasható szövegek szintén fokozatosan fejlesztik az önálló olvasást, három szint bontva. Az 1. szint könyvei könnyen követhető történeteket tartalmaznak, ismétlődő és szótagolt szavakat, nagyobb betűkkel és több rajzzal. A 2. szinten már fejezetekre tagoltak a történetek, megjelennek a bővített mondatok, hosszabb és nehezebb szavakat, szómagyarázatokat tartalmaz, azonos kép-szöveg aránnyal. A 3. szint pedig már hosszabb és bonyolultabb történetet tartalmaz, bonyolultabb mondatszerkezetekkel, több szöveggel és kevesebb rajzzal.

Egy-egy szinthez több kötet is tartozik, hozzánk ezúttal Majoros Nóra: Éjjeli kalamajka című kötete érkezett a kezdő olvasókat célzó történetek közül. A kötet valóban megfelel a fentebb leírtaknak, hiszen egy rövid mesét kapunk sok-sok képpel, néhány hosszabb szóval, ami a kiemelésre került az oldalakon szótagolva. A cselekményért én odáig voltam, bár a kivitelezésen még kicsit lehetett volna dolgozni, mert némely részlet nem igazán akart belesimulni a történetbe. Főszereplőnk Ede, az édes kis süni, aki útra kell a lakótelepi éjszakában és mindenféle kalamajkába keveredik. Nem meglepő, hogy csak imádni lehet a görkoriban ülő kis állatot, aki a járdán végigszánkázva ijesztgeti az ott lakókat.
Bár az illusztrációk is csodásak, néhol sajnos elég sötétre sikeredtek és nem mindenhol adja ki magát a rajz, de ettől függetlenül is sokat ad a történethez. Ami pedig igazán nagyszerűvé teszi a könyvet és a sorozatot, az a kötet végén található feladatok, illetve matricák sora, ami egy plusz motivációt jelenhet a kis olvasók számára. Oklevélbe és útlevélbe ragaszthatják ezeket a matricákat, az igazán elhivatottak pedig kiegészítő feladatokat is találhatnak a Móra Könyvkiadó oldalán. (Ehhez, illetve a további kezdő olvasóknak szánt kötetekhez az alábbi oldalon találhatók pedagógiai segédanyagok: https://mora.hu/hir/1-2-osztaly.)

A második szint könyvei közül Stiglincz Milán: Kincskeresés Nagymaroson című kötetéhez volt szerencsénk. A hosszabb mondatok itt már fejezetekre tagolva olvashatjuk, egy igazi kis rövid mesekönyvet kap az olvasó. Bár még mindig sok és vidám rajz színesíti az oldalakat, ezek már egyensúlyban van a szöveggel, ami kicsit nehezebb ugyan, de az idegen szavak számára már szómagyarázattal is kiegészült. A kötetek közül számomra abszolút ez volt a kedvenc, mert egy kalandos, szórakoztató utazásra vitt a Nagymaros partjára. Főszereplőink ezúttal Lujza és Borisz, a két unokatestvér, akik a rejtélyes kincs nyomába erednek a tavaszi szünet első napján. A fiatalok a legkülönfélébb helyeken próbálkoznak az arany megtalálásával, ám arra sehol nem bukkannak rá, másvalamire viszont annál inkább… Nagyon bájos történet arról, hogy a nem kézzel fogható dolgok is lehetnek igazán értékesek, csak meg kell látnunk magunk körül az apró, mindennapi csodákat.

Végül pedig Kertész Edina: A repülő teknős című könyvét is olvashattuk, ami szintén egy nagyon kedves történettel gazdagított bennünket. A harmadik szintnek megfelelően itt már a szöveg dominált, az illusztrációk csak a vizuális nevelést és a szövegértést igyekeztek segíteni. A történet végén a feladatok mellett egy rövid ismeretterjesztő rész is helyet kapott, ami szintén egyfajta pluszt jelentett az előző kötetekhez képest. A cselekmény főszereplője ezúttal Peti, akinek nem titkolt álma, hogy nyomozó legyen, ha felnő. Peti szüleivel együtt a Százéves lakóparkba költözik, ami számos új kaland lehetséges kezdetét is jelenti számára, ezért nem meglepő hát, hogy azonnal megtalálja őt a “munka” egy eltűnt teknős személyében. A nyomozás során Peti felfedezi az új otthonának környékét és új barátokra is szert tesz a kalandozása alatt. Nagyon szerettem azt a bájos naivságot és tisztaságot, ami ezekre a kisgyerekekre jellemző, a barátságosságot és bátorságot, ami bennük rejtőzik.

Összességében alig várom, hogy nálunk is megkezdődjön az iskola és elég magabiztos legyen a gyerkőc ezekhez a kötetekhez is, mert afelől nincs kétségem, hogy mindegyiket imádni fogja. Hiszen nincs is annál jobb érzés, amikor kinyílik az ember számára a világ!

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted
INNEN (Majoros Nóra: Éjjeli kalamajka)
vagy
INNEN (Stiglincz Milán: Kincskeresés Nagymaroson)
vagy
INNEN (Kertész Edina: A repülő teknős)!


Már tudok olvasni-sorozat

Nyelv: magyar
Illusztrálta: Szabó Imola Julianna
ISBN: 9789634868835
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 32
Kiadta: Móra Könyvkiadó

Fülszöveg:

Vajon mivel tölti az éjszakáját egy lakótelepi sün? Mit rejt egy útszéli kuka? Egy biztos: senki nem fog nyugodtan aludni a környéken, ha Ede rátalál egy görkorira!

***

Nyelv: magyar
Illusztrálta: Szabó-Nyulász Melinda
ISBN: 9789634868859
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 48
Kiadta: Móra Könyvkiadó

Fülszöveg:

Borisz és Lujzi hatalmas kihívásra vállalkoznak a tavaszi szünetben: elindulnak megkeresni a Nagymaroson elrejtett aranyat. Csatlakozz hozzájuk, kutassátok fel együtt a titkos kincset!

***

Nyelv: magyar
Illusztrálta: Szabó Imola Julianna
ISBN: 9789634868866
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: puhaborítós
Oldalszám: 48
Kiadta: Móra Könyvkiadó

Fülszöveg:

Peti, a kis nyomozó a Százéves lakóparkba költözik szüleivel. Mikor elindul felfedezni a környéket, rögtön egy rejtélybe botlik: Fruzsi teknőse eltűnt. A nyomok pedig a környék réméhez, Kéményes bácsihoz vezetnek…

Nyereményjáték

Első olvasós élményeitekről teszünk fel ezúttal kérdéseket nektek a turné állomásain. A feladatotok az, hogy beírjátok a választ a Rafflecopter-doboz megfelelő sorába.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kérdés:

Ha írnának rólad egy mesekönyvet, mi lenne a címe?

a Rafflecopter giveaway

Állomások:
Blogturné Klub
02. 16. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 17. Könyv és más
02. 18. Veronika’s Reader Feeder
02. 19. Nem félünk a könyvektől
02. 20. Csak olvass!
02. 21. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 22. Veronika’s Reader Feeder
02. 23. Nem félünk a könyvektől
02. 24. Spirit Bliss Sárga könyves út
02. 25. Könyv és más

Szólj hozzá!

1 Comment

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük