A Pagony Könyvkiadó jóvoltából az Ölelj meg! sorozat újabb két része jelent meg Shona Innestől: A barátság olyan, mint a libikóka, valamint A harag olyan, mint a páncél. A gyerekek igényeit szem előtt tartva, nagy odafigyeléssel megírt köteteket ezúttal is Agócs Írisz csodaszép rajzai díszítik. Játsszatok velünk, és nyerjetek egy példányt valamelyik könyvből!

Vélemény:
Engedjétek meg, hogy egy mára már sablonnak tűnő kijelentéssel kezdjem a bejegyzésemet, egy olyan megállapítással, ami bár elcsépeltnek tűnik, de még mindig jellemző az egész világunkra. Ez pedig nem más, mint hogy rohanó világban élünk… Egy olyan világban, ahol éjjel-nappal érnek minket az ingerek, ahol állandóan jelen kell lenni és ahol szinte meg kell küzdenünk a nyugodt pillanatokért. Nem véletlen, hogy egyre jobban terjed a mindfulness gyakorlata, nő a meditációs gyakorlatok népszerűsége és a lassulást, megállást népszerűsítő foglalkozások száma. Alapvetően a felnőttek körében népszerű ez a mindennapi stresszt levezető megoldás, de szakemberek már azt is felismerték, hogy mennyire fontos és hasznos ez a legkisebbek számára is. Számos iskola (sajnos főleg inkább külföldön) építette be az órarendjébe a meditálást, mint gyakorlatot éppen azért, mert ezáltal kevesebb stressz éri a gyerekeket, a mentálhigiénés állapotuk javul és jobb eredményeket is érnek el a tanulmányaik során. A hasznossága talán így egyből egyértelműsíti azt is, hogy miért érdemes már minél kisebb korban rávezetni a gyereket a gondolatainak a szabályozására, bevezetni őt a meditáció gyakorlatába. Shona Innes A gondolatok kertje című könyve pedig éppen ebben lehet a segítségünkre.

A fejünkben lévő világot Innes ezúttal egy kerthez hasonlítja, ahol jó és rossz gondolatok egyaránt szárba szökkenhetnek. Minden gondolat egyedül és csakis a miénk és ha figyelmesen figyeljük, akkor mindenfélét érezhetünk, hallhatunk, de akár össze is zavarodhatunk tőlük. Ilyenkor nehéz gondolkodni vagy aludni, egyáltalán bármit is csinálni, de tehetünk is akár ellene. Ezeknek a gondolatvirágoknak a megszelídítésében van segítségünkre a szerző a kötet gyakorlatával, amelyet ezúttal is Agócs Írisz csodálatos rajzai egészítenek ki és tesznek teljessé.

Talán amit a leginkább tudatosítanunk kell, hogy a meditáció maga nem egy keleti handabanda, nem egy hitrendszeren van a hangsúly, hanem a mentális egészségen és azon, hogy milyen kevés erőfeszítéssel milyen sokat tehetünk a lelkünk és az elménk épségéért. Saját példám erre, hogy a közelmúltban sokszor betegeskedtem, több problémám is volt és nyilván mint ilyenkor mindenki más, én is utána próbáltam olvasni a dolgoknak (tudom, nem szabad!) és meglepődve tapasztaltam, hogy a “gyógymódok” között elég gyakran felmerült a meditáció is, hiszen számos tünetet okozhat a stressz, az életvitelünkből eredő problémák. Én alapvetően jógázom és a jógaórák szerves része szokott lenni a meditáció, a kettő együtt pedig szerintem csodákra képes.

Kicsiben kezdve tehát fantasztikus alapot jelent Innes könyve a tudatosabb léthez és ahhoz, hogy már a legkisebbeket is belevezessük a meditáció világába, hogy egy kiegyensúlyozottabb és nyugodtabb felnőttet engedhessünk útnak a nagyvilágba. 🙂

Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Eredeti cím: A Big Hug Book – My Mind is Like a Garden
Nyelv:
 magyar
Fordította: Rét Viktória
Illusztrálta: Agócs Írisz
ISBN: 9789635870776
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 32
Kiadta: Pagony

Fülszöveg:

A lassítás, a megállás, a belső működések tudatosítása nagyon fontos a gondolatok kertjében való eligazodáshoz, de a stressz és az érzelmek kezelésében is. Néha jó, ha ellátogatunk a fejünkben burjánzó kertbe, hogy ne akadjunk el, és a folyamatosan növekvő gondolatvirágok sűrűjében ki tudjunk igazodni.

Szél Dávid, pszichológus

Shona Innes pszichológus könyvei segítenek a gyerekeknek megbirkózni az élet olyan kérdéseivel, amelyek néha még felnőttként is nehezen emészthetők. Agócs Írisz pedig csodálatosan érzékeny rajzokat készít hozzájuk – ez az ÖLELJ MEG! sorozat.

Nyereményjáték

Itt a tavasz, így nem csak a Gondolatok kertjében találunk csodaszép virágokat, hanem a természetben is. Néhány virág neve azonban összekeveredett. Nincs más dolgotok, mint kibogozni a neveket, majd beírni a helyes megfejtést a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A virág:

iádla

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Blogturné Klub
04.12 – Szaffi polca – A gondolatok kertje
04.14 – Csak olvass! – A rosszkedv olyan, mint a felhő
04.16 – Könyv és más – A gondolatok kertje
04.18 – Csak olvass! – A gondolatok kertje
04.20 – Utószó – A rosszkedv olyan, mint a felhő
04.22 – Szaffi polca – A rosszkedv olyan, mint a felhő
04.24 – Nem félünk a könyvektől – A gondolatok kertje
04.26 – Könyv és más – A rosszkedv olyan, mint a felhő
04.28 – Nem félünk a könyvektől – A rosszkedv olyan, mint a felhő
04.30 – Utószó – A gondolatok kertje

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük