A Könyvmolyképző Kiadónak köszönhetően múlt év végén megjelent Tóth Eszter Pöttöm Pötty-sorozatának a második része. A gömbölyded tündérlány ezúttal a Folyadék Szörnnyel küzd meg az egészséges táplálkozás nevében. A turnén ezúttal három bloggerünk mondja el a véleményét a könyvről, valamint extraként egy interjút is olvashattok majd az íróval. Természetesen a turné végén ti is nyerhettek egy példányt a könyvből.

Vélemény:
Az utóbbi időben kevesebb új mesekönyv került a kezeim közé, ezek egyike volt Tóth Eszter mesekönyve, a Pöttöm Pötty és a Folyadék Szörny. Sajnos se nekem, sem a gyerkőcnek nem volt még szerencsénk az első részhez, de reménykedtem abban, hogy a kötet önállóan is olvasható lesz, mert a téma viszont olyan, amit mindenképp szerettem volna a gyerekkel is megismertetni. Kicsit bele is estem a borító “csapdájába”, mert abban a hitben voltam, hogy a szilárd ételekről (is) lesz szó (amire úgy gondoltam, nagyobb szükségünk lenne itthon), de valójában az inkább az első rész témája, hiszen ezúttal az egészséges italok, folyadékok kerültek terítékre.

Főszereplőnk Pöttyöm Pötty, akit az első rész olvasói már jól ismernek. Az Ízek Birodalmának védelmezőjévé tett tündérlány újra elképesztően izgalmas kalandokba keveredik, amikor is Züzüke, a gonosz manó a birodalomra szabadítja a Folyadék Szörnyet. A királyság megmentésében ezúttal Pötty osztálytársa, Berkenye szegődik társául, aki egy igazi rosszcsont, de aki végig hű társának bizonyul a korábbi ellentétek ellenére is. Vajon sikerül megmenteniük a Szörny karmai közül a birodalom királynőjét és megtisztítani tőle az Ásvány-tengert?

Azt az egyet sajnálom igazán, hogy annó nem volt szerencsém az első kötethez. Nagyon megszerettük az olvasás során Pöttyöt, az kedves és bátor tündérlányt, akinek rettentően kalandos az élete. A Folyadék Szörny ugyanis jártában-keltében csak bajt csinál, így Pötty és Berkenye nem csak az ő nyomában jár, hanem ásványteknősöket ment, facsarót javít vagy épp teát segítenek forralni. Mindeközben pedig a gyerekek megismerkednek az egészséges és az egészségtelen italokkal és számos érdekességet tudnak meg róluk.

Szerencsésnek érzem magam, mert ahogy a bevezetőben is említettem, nálunk inkább a válogatóssággal van a probléma az ételek terén, de az italfogyasztás javarészt vízre és néha gyümölcslevekre korlátozódik. Ettől függetlenül viszont látom, mennyi helyen probléma a cukros üdítők és energiaitalok fogyasztása. Fontos, hogy minél fiatalabb korban beszéljünk a gyerekekkel erről a témáról is és lehetőleg figyeljünk is arra, hogy mit kapnak, ha már magunkra ritkán fordítunk ekkora figyelmet (amit szintén nem ártana).

A bájos történetet ezúttal is Imelda Green rajzai díszítik, amik szintén csak emelik a kötet nívóját. Nagyon szerettük ezeket a pici akverelleket, éppen úgy, ahogy kedves történetet, s legfőképp a kakaókalózokat. Mert nyilván ők voltak a legmenőbbek! 🙂

Örülök, hogy részesei lehettünk Tóth Eszter történetének és biztos vagyok benne, hogy az első kötet is be fogjuk szerezni majd a közeljövőben.

OLVASS BELE!
vagy
Ha felkeltette az érdeklődésed a könyv, akkor megrendelheted innen!


Nyelv: magyar
Illusztrálta: Imelda Green
ISBN: 9789635613915
Magyar megjelenés: 2021.
Kötésmód: keménytáblás
Oldalszám: 80
Kiadta: Könyvmolyképző Kiadó

Fülszöveg:

Bajban a világ, és megmentőre vár!

Pöttöm Pötty, a bátor és dundi tündérlány visszatér, és ismét izgalmas kalandokba keveredik.

Züzüke, a gonosz manó újfent nagy bajt kever, amikor kiszabadítja a félelmetes Folyadék Szörnyet, és rászabadítja a Folyadék Királyság lakóira. Pötty az egyetlen, aki legyőzheti a szörnyeteget, és megmentheti a fogságba esett királynőt.

Vele tart osztálytársa, Berkenye is, aki a legügyesebb vitorlás a tündérvilágban. De vajon sikerrel járnak? Sikerül megmenteniük a királyságot, vagy a Szörnyeteg örökre beszennyezi?

Győzd le Pötty segítségével a Folyadék Szörnyet!

Mesekönyv az egészséges táplálkozásról!

Napjainkban hatalmas gondot jelent a szülőknek, ha rosszul eszik, válogat a gyermekük, vagy akár a fi atalkori elhízás is. Tóth Eszter író, dietetikus üde, vidám története játékos formában ad át táplálkozási ismereteket. Eközben a fi atal olvasót izgalmas kalandokba repíti, ahol a barátság a legnagyobb kincs.

Az első kötet a 8. Aranymosás Irodalmi Válogató nyertes gyermekkönyve.
Vesd bele magad! Falni fogod.

Nyereményjáték

Mivel a sorozat második része a folyadékokról szól, ezért az állomásokon egy-egy ezekkel kapcsolatos kérdést teszünk majd fel. A válaszokat írjátok be a Rafflecopter megfelelő helyére.

(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Kérjük, hogy levelünkre 72 órán belül válaszoljatok, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk! A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

A kérdés:

Melyik folyadékot hívják “folyékony kenyérnek”?

a Rafflecopter giveaway

Állomások:

Blogturné Klub
05.29 – Spirit Bliss Sárga könyves út
05.31 – Könyv és más
06.02 – Nem félünk a könyvektől
06.04 – Spirit Bliss Sárga könyves út – extra

 

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük